Áldozat és félelem

A keresztre feszítés áldozat volt, a mindenható feláldozta a fiát, egyetlen isten-ember gyermekét. Az hogy miért, az másodlagos. A lényeg, az áldozaton van. Nem fér a fejembe, eszembe, lelkembe, hogy miért kell feláldozni bármit, bárkit valamiért, valakiért. Az áldozat nagysága lenne a szeretet mértéke? Feláldozom az életem, a szabadságom, a gondolataim, az értékeim a szeretet nevében?
Én áldozat nélkül szeretnék élni, és az lenne a jó, ha áldozatok nélkül szeretnétek engem is. Mondjuk önmagamért. Válts meg bűneimtől a szereteteddel. Elég az nekem áldozat nélkül is. Ne hozz értem áldozatot, sem anyagit, sem másmilyent, szeress engem, és én ettől boldog leszek., bűnöktől mentes. Te is az leszel, mert nem áldozatot hoznod.
-A pokol lent van, a mennyország pedig fent, mondta a gyerek komolyan, és kiegészítette azzal, hogy ő nem akar a pokolba jutni, mert ott szenvedni kell mindörökké, mert ott tűzben ég az ember, a pokol tűzében.
-Mit teszel azért, hogy ne juss oda?, kérdeztem én. Ő meg sorolta, hosszú volt a lista.
-És mindezeket megtennéd akkor is, ha nem létezne a pokol?, faggattam tovább.
-Azt hiszem, válaszolta bizonytalanul.
Nem kérdeztem tovább. Nem akartam összekuszálni a benne levő rendet.
Ha jó leszel, ezt kapod, ha meg rossz, akkor amazt. Hogy mi a jó, és mi a rossz, azt eldöntik helyetted, neked csak meg kell tanulnod. Aztán, ha előkúszik a kígyó, csábít, új világot villant fel előtted, akkor teljes a zűrzavar. A zűrzavarod. És elhiszed, hogy lelkiismeret furdalásnak hívják ezt, szenvedsz tőle. Bár érzed, hogy valami sántít, nem fogod megfogalmazni, mert szükség van az áldozatodra, és szorongat a félelem.
Fura idő volt ma, kiderült, beborult, napsütésből potyogtak nagy, kövér esőcseppek, valahol villámlott, máshol mennydörgött. Játékos kedve volt az időnek. Nekem nem. Nekem ma fura kedvem volt. Meghatározhatatlan. Felvettem a bő, piros nadrágom, és lezavartam egy takarítást. Hogy tisztán lássam a dolgokat a polcon, padlón, mindenhol. Jól esett. Mint a délelőtti séta a csendes kis faluban. Az órákig tartó, időtlen beszélgetés az élet apró dolgairól. Ráérősen, sietség nélkül. Eljövök még ide, azt hiszem. Félelem és áldozat nélkül, csupán szeretetből. Mert így fogadnak engem is itt.

sulitalálkozó - napozom

Ülök a napon és szenvedek, azaz napozom. Azért ülök a napon, mert fehér a bőröm, kell a természetes D vitamin, mert vasárnap délelőtt van, most megtehetem, mert van időm, dolgom nincs, a nap is süt, az erkély is üres. Minden feltétel adott a napozáshoz.
Fél órát fogok napozni, eldöntöttem, ez hamar eltelik. De a fél óra nem telik hamar. Mert az idő relatív. Zenét hallgatok közben és gondolkodom. Titokban. Mostanában titokban gondolkodom. Mert anyukám megmondta, hogy nem kell mindenről tudnia mindenkinek, és anyukámnak igaza volt. Tehát gondolkodom. Titokban.
Titkos tanfolyamot végzek, az első leckén gondolkodom. És a megelőző tanulmányokról. Gondolkodni jó. Játszani is. Zenét hallgatni is.
Volt sulitalálkozónk, harminc éves. Ott voltam most is, és elégedetten vettem tudomásul, hogy senki nem változott. Ez biztos, mert nagyon figyeltem. A tény, hogy nem változtunk, igazolta a gondolataimat. Azaz mégis változott valami: a fészeres bulik helyét étterem vette át, puccos. Puccosabbak lettünk. Volt, aki nem. Ők nem változtak a puccban.
Fura helyzet, harminc év, és ugyanazok a tekintetek. Kedvem lett volna rákacsintani mindegyikre. Nem tettem - csak néhányukéra - akik értik a kacsintást. Mert a kacsintást érteni kell. Adni is, és kapni is
Napozom. Eltelt húsz perc, maradt tíz. Sokat kellene a Nap melegében ülnöm, egy helyben ülni viszont nem szeretek. Harminc éve sem szerettem. Van akinek úgy tűnik, hogy egy helyben rostokolok, de nem így van. Ez csak a látszat, az illúzió. A valóság egészen más. Ha elmondanám a valóságot, nem hinnétek, hogy ez a valóság. Azt hinnétek, hogy illúzió. És engem ez nagyon szórakoztatna. Mégsem mondom el, mert most más szórakoztat. Az szórakoztat, hogy nem mondom el a gondolataimat.
A találkozón belém villant, hogy én nem építettem házat! Talán mert nem akarok helyben maradni. Álmaim netovábbja a lakóautó. Még mindig. Harminc év után is.