cím nélkül

Mikor teszünk jót és mikor rosszat? Kérdés, aminek a válasza a jövőben van, néha a nagyon távoli jövőben,.
Mikor döntünk helyesen és mikor nem? Amikor a belső hang ellentmond minden rációnak?
Mikor megyünk fejjel a falnak?, azzal a gondolattal, hogy majd csak kibírja....a fal.
Meddig tart a felelősségünk és meddig a szabadságunk?
Egy kis nyugi....és vitustáncot jár a nyughatatlan nyugtalanság.
Ki vagyok én?, és szembe vigyorog a kérdés.
A szabad szabadság....ajándék vagy kihívás? A rózsaszirmos, luxusszállós medencét ismerem...miért a semmi kell nekem?
Szexus....szimulákrum.
Forralt bor hullafáradtan....az élet szerelmes szeretete.

jujjj

Kedd délután, szabad vagyok. Azaz volna néhány dolgom, de a tunyulás mellett döntök forralt borral fűszerezve. Aztán jöhet az internetes kutakodás, keresgélés : valamit talán mégis tudnom kellene az Útról, amire vasárnap hajnalban indulok.
Kissé ijesztő válik, valósággá válnak a távolságok, és kiderül az is, hogy a legtöbb szállás májusban nyit....én meg márciusban megyek. Néhány éjszaka sorsa is kérdéses még.....és csak remélni tudom, hogy Barcelonának csak egy reptere van.
Olyan ez az Út, mint az életem: fejjel a falnak, a túlélem mottójával. Behunyom a szemem, és jöjjön aminek jönnie kell.....a hittel, hogy az jön, aminek jönnie kell.
A hetem tele van, nincs már időm további keresgélésre, adatgyűjtésre. Szerdán dolgozom, a délelőtt - délután között pedig barátnőmmel ebédelek. Csütörtök a munkáé, délután pedig új frizurát kapok. Pénteken a rendelőben vagyok, rendben hagyom, hogy rendben kapjam. Ebédelni édesanyámhoz megyek, indulás előtt kell a szava, ölelése. Szombaton csomagolok.....még nincs zsákom. A belevaló megvan, barátaim adták össze. Kiegészítem néhány személyes holmival és kész.
Ami ijesztő volt, az lassan átalakul....valami kifejezhetetlen örömmé. Harmincegy nap, szervezetlen, kissé eszement és nagyon szabad. Végre! És lesz, aminek lennie kell. Az Út, ami az életem: lett, aminek lennie kellett. Távol attól, amit terveztem, akartam. Magamban pedig viszem a kincsem.

játék

Gyönyörű, világos, fényes napfelkelte. Vasárnap.
Kellett nagyon, most és ma.
Van kedvem olvasni, van kedvem gondolatokkal játszani. Van kedvem megtenni dolgokat, amik a tegnap még iszonyú nehéznek, lehetetlennek tűntek. A fény ereje.
Utak. Lelki, spirituális, mentális út. Értelmet nyer mindhárom. A három út összefonódása, találkozása és ötvöződése, ez a szentháromság, az isteni teljesség.
Szimbólumok...megfejtésük az elme gyönyöre, a mesteri szinten űzött isteni játék. A lét értelme.

elengedtettem

Szombat. Úgy ébredek, ahogy elaludtam, az elmúlt hét eklektikus hangulatával. Alvás és ébrenlét köztes létében gondolatfoszlányok tűnnek fel és el. Igen, az Út.
Egy út, mint a többi is, a különbség csupán annyi, hogy most egyedül megyek. Tudom hogy hová és mégsem. Kinyitom a könyvet, majd becsukom. Előveszem a másikat, ahhoz sincs türelmem. Ez az út most az enyém, talán ez a gond. Van harmincegy nap, ami csak az enyém. Furcsa állapot. Harmincegy nap, amikor nem másra figyelek, amikor nem kérdezek és nem kérdeznek engem sem. Életem első napjai, amikor magam vagyok magammal és magamért. Úgy teszem meg, ahogy akarom, a döntéseimet csak magamért hozom és csak magamnak.
Miért?, hangzik el a kérdés. Egyre bizonytalanabb leszek a válaszban, nem tudom. Nincsenek nagy kérdéseim, amikre választ várnék, nincsenek már feldolgozatlan lelki problémáim. Az ok, a cél, ami egykoron annyira fontos volt, sehol nincs már. Csupán a vágy, hogy elinduljak.
Csend van most körülöttem, teljes nyugalom. Kint napfénytelen, szürke tél. Bennem pedig valami egészen más. Zavar az összhang teljes hiánya.
A nem véletlen véletlenek. Körülöttem és bennem rendeződik minden, elsimulnak a dolgok. Kapcsolatok távolodnak, elengednek...kérj és megadatik...A kagyló, az izomlazító kenőcsöt tartalmazó kis tégely, az ámbra illata, néhány lelkemhez szóló üzenet, a lábamhoz nőtt csizmám, ezeket biztos, hogy viszem. Édesanyám rövid mondata: jó lenne, ha egy kicsit gyakrabban jönnél. Miért is nem megyek gyakrabban?
A néha jó a semmi hangulatában villan fel a gondolat: így érezhettem magam, amikor elengedték a kezem, és életem első önálló lépéseit tettem. Ez az, ez van bennem. Elengedtettem, hogy önálló, magamnak ajándékozott harmincegy napom szabadon élhessem. Köszönöm.

Út

Fáradt vagyok. Vagy inkább türelmetlen. Készülnöm kellene az Útra. Olvasni, tervezni, vagy valami hasonlót. Nem megy. Döntök: nem fogok olvasni, tervezni sem. Legyen ez egy meg nem tervezett út.
Mit vigyek magammal? Mi legyen a zsákomban, ami nem több, mint hat kiló - zsákostól -? Mi az, ami feltétlenül szükséges? Önmagam és a vágy, hogy megtapasztaljam, milyen az, amikor semmid nincs.....önmagadon és a barátaid jókívánságain kívül. Ezt viszem, és ezeknek nincs kilogrammokban kifejezhető súlya.
Rend...rendben hagyni a dolgaimat, hogy rendbe érkezzem vissza. Mi a rendem? A fiaim, a szüleim és öcsém, a barátaim és kapcsolataim, a betegeim, az életem, az itteni életem. Rendben kell hagynom őket, hogy rendben legyen a lelkem. Lassan értelmet nyernek a dolgok, és egyértelművé válik a rend, az én rendem. Felelősségek? Talán. Nem tudom. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az életem. Amiből kilépni készülök, hogy magamra maradjak önmagammal. Ezt jelenti nekem az Út.
Barátom mondta, hogy elindulok majd még egyszer - ővele-. Lehet, hogy így lesz, nem tudom. Ha valaki azt mondaná, hogy elmondja a jövőmet, jó erősen bedugnám mindkét fülem: nem érdekel, a jelen, az a fontos nekem. És a jelenben önmagam akarok lenni önmagammal. Mert önmagamra szántam a legkevesebb időt mindeddig. És ideje lőn, hogy szembenézzek....önmagammal. Ezért értelmetlen a készülődés, tervezgetés, olvasgatás, térképezés. Ez az út most másról szól: önmagamról, és készen állok a találkozásra.

szabadság

Éjjel van, ajtócsengő hangjára ébredek. Zalán jött haza, itthon felejtette a kulcsot. Előbb az órára nézek, három óra van, majd a tükörbe pillantok. Álmos vagyok, a hajam meg rendetlen.
Jó lenne, ha kivasalnád a hajam, mondom. -Most?, kérdi. Válaszként célba veszem a hűtőt, éhes vagyok. Van még torta, remek. Megeszem a felét, Zalán a másikat, aztán jó éjt mondunk egymásnak.
Napok telnek el, és rájövök, hogy a szabadságnak ára van. Jól érzem magam benne, döntéseim az enyémek, a következményei is. Nincsenek elvárások, feltételek, maszkok, játszmák. Önként vállaltam, önként fizetek érte, valamit valamiért, és kiegyenlítődnek a dolgok.
Zalán elutazik, ismét kiürül a lakás. Áprilisben találkozunk, és amikor kimondjuk, tudjuk, hogy márciusban lesz két hét, amikor nagyon távol leszünk egymástól mindhárman, én és a fiúk. Ilyen még nem volt.
Szabadság...nagyon különböző módon éljük meg. Mert nagyon különbözőek vagyunk. Elfogadás, elengedés, bizalom. Hordjuk magunkban bizonyosságként. Jó ez így.

kérj és megadatik

Kérj és megadatik. Fordított sorrendben élem meg: egyszer megadatik, aztán jut eszembe: talán kértem. Ha nem is fogalmaztam meg szóban, nem öntöttem mondatokba, bennem élt a vágya. Kértem, megadatott.
Camino, Út, Élet. Nagy vagy kis betűvel írva, mindegy. Valamikor eldöntöttem, hogy megteszem az Utat, mint ahogy valamikor eldöntötte valaki helyettem, hogy ideje megszületnem és én természetesnek véltem, vélem, hogy attól a pillanattól élek.
Fogalmam nincs, miért a Camino vonz, miért pont ezt választottam, és miért pont most. Olyan ez, mint amikor megszülettem: eldöntetett. Élek benne a világban, emberek között, és szeretem ezt. Az Útra egyedül megyek, mint ahogy egyedül születtem meg, egyedül hoztam a döntéseimet, egyedül viseltem megpróbáltatásaim, fájdalmaim, keserveim túlnyomó részét. Egyedül, mondom, aztán rádöbbenek, hogy nem teljesen volt így. Bajaim és nyavalyáim annyira nyilvánosak voltak mindig, mint most, mondtam bele a világba, és ezáltal soha nem voltam egyedül. Magányom látszólagos volt csak, valójában és mélységében talán soha nem voltam egyedül.
Gondolatok, segítségek, apró kis ajándékok, kézfogások, tekintetek, történések, mind elkísérnek, viszem magammal, fontosak nagyon. Kedveseim, szeretteim, ismerőseim, barátaim, társaim munkában és életben, most ti adtok, én pedig szeretettel fogadom. Kértem és megadatott? Talán kértem, mert szükségem van a szeretetetekre, és megadatott.
Az életet, akárcsak a párkapcsolatot, élni kell. Úgy ahogy az Utat járni. Őszintén, bizalommal, elfogadással és szeretettel. A többi adja magát, mondád. Egyszerű a tétel és mégis elbonyolódunk benne. Hogy el ne tévedj az Utadon, figyelned kell az útjelző táblákat, a jeleket. Ennyi kell tenned az életedben, a kapcsolataidban is. Egy idő után megszokod. Természetessé válik, ha megérted, hogy a jelek szerint haladj.... és ha nagyon akarsz valamit: kérj és megadatik.