Út

Fáradt vagyok. Vagy inkább türelmetlen. Készülnöm kellene az Útra. Olvasni, tervezni, vagy valami hasonlót. Nem megy. Döntök: nem fogok olvasni, tervezni sem. Legyen ez egy meg nem tervezett út.
Mit vigyek magammal? Mi legyen a zsákomban, ami nem több, mint hat kiló - zsákostól -? Mi az, ami feltétlenül szükséges? Önmagam és a vágy, hogy megtapasztaljam, milyen az, amikor semmid nincs.....önmagadon és a barátaid jókívánságain kívül. Ezt viszem, és ezeknek nincs kilogrammokban kifejezhető súlya.
Rend...rendben hagyni a dolgaimat, hogy rendbe érkezzem vissza. Mi a rendem? A fiaim, a szüleim és öcsém, a barátaim és kapcsolataim, a betegeim, az életem, az itteni életem. Rendben kell hagynom őket, hogy rendben legyen a lelkem. Lassan értelmet nyernek a dolgok, és egyértelművé válik a rend, az én rendem. Felelősségek? Talán. Nem tudom. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az életem. Amiből kilépni készülök, hogy magamra maradjak önmagammal. Ezt jelenti nekem az Út.
Barátom mondta, hogy elindulok majd még egyszer - ővele-. Lehet, hogy így lesz, nem tudom. Ha valaki azt mondaná, hogy elmondja a jövőmet, jó erősen bedugnám mindkét fülem: nem érdekel, a jelen, az a fontos nekem. És a jelenben önmagam akarok lenni önmagammal. Mert önmagamra szántam a legkevesebb időt mindeddig. És ideje lőn, hogy szembenézzek....önmagammal. Ezért értelmetlen a készülődés, tervezgetés, olvasgatás, térképezés. Ez az út most másról szól: önmagamról, és készen állok a találkozásra.