Kérj és megadatik. Fordított sorrendben élem meg: egyszer megadatik, aztán jut eszembe: talán kértem. Ha nem is fogalmaztam meg szóban, nem öntöttem mondatokba, bennem élt a vágya. Kértem, megadatott.
Camino, Út, Élet. Nagy vagy kis betűvel írva, mindegy. Valamikor eldöntöttem, hogy megteszem az Utat, mint ahogy valamikor eldöntötte valaki helyettem, hogy ideje megszületnem és én természetesnek véltem, vélem, hogy attól a pillanattól élek.
Fogalmam nincs, miért a Camino vonz, miért pont ezt választottam, és miért pont most. Olyan ez, mint amikor megszülettem: eldöntetett. Élek benne a világban, emberek között, és szeretem ezt. Az Útra egyedül megyek, mint ahogy egyedül születtem meg, egyedül hoztam a döntéseimet, egyedül viseltem megpróbáltatásaim, fájdalmaim, keserveim túlnyomó részét. Egyedül, mondom, aztán rádöbbenek, hogy nem teljesen volt így. Bajaim és nyavalyáim annyira nyilvánosak voltak mindig, mint most, mondtam bele a világba, és ezáltal soha nem voltam egyedül. Magányom látszólagos volt csak, valójában és mélységében talán soha nem voltam egyedül.
Gondolatok, segítségek, apró kis ajándékok, kézfogások, tekintetek, történések, mind elkísérnek, viszem magammal, fontosak nagyon. Kedveseim, szeretteim, ismerőseim, barátaim, társaim munkában és életben, most ti adtok, én pedig szeretettel fogadom. Kértem és megadatott? Talán kértem, mert szükségem van a szeretetetekre, és megadatott.
Az életet, akárcsak a párkapcsolatot, élni kell. Úgy ahogy az Utat járni. Őszintén, bizalommal, elfogadással és szeretettel. A többi adja magát, mondád. Egyszerű a tétel és mégis elbonyolódunk benne. Hogy el ne tévedj az Utadon, figyelned kell az útjelző táblákat, a jeleket. Ennyi kell tenned az életedben, a kapcsolataidban is. Egy idő után megszokod. Természetessé válik, ha megérted, hogy a jelek szerint haladj.... és ha nagyon akarsz valamit: kérj és megadatik.
Camino, Út, Élet. Nagy vagy kis betűvel írva, mindegy. Valamikor eldöntöttem, hogy megteszem az Utat, mint ahogy valamikor eldöntötte valaki helyettem, hogy ideje megszületnem és én természetesnek véltem, vélem, hogy attól a pillanattól élek.
Fogalmam nincs, miért a Camino vonz, miért pont ezt választottam, és miért pont most. Olyan ez, mint amikor megszülettem: eldöntetett. Élek benne a világban, emberek között, és szeretem ezt. Az Útra egyedül megyek, mint ahogy egyedül születtem meg, egyedül hoztam a döntéseimet, egyedül viseltem megpróbáltatásaim, fájdalmaim, keserveim túlnyomó részét. Egyedül, mondom, aztán rádöbbenek, hogy nem teljesen volt így. Bajaim és nyavalyáim annyira nyilvánosak voltak mindig, mint most, mondtam bele a világba, és ezáltal soha nem voltam egyedül. Magányom látszólagos volt csak, valójában és mélységében talán soha nem voltam egyedül.
Gondolatok, segítségek, apró kis ajándékok, kézfogások, tekintetek, történések, mind elkísérnek, viszem magammal, fontosak nagyon. Kedveseim, szeretteim, ismerőseim, barátaim, társaim munkában és életben, most ti adtok, én pedig szeretettel fogadom. Kértem és megadatott? Talán kértem, mert szükségem van a szeretetetekre, és megadatott.
Az életet, akárcsak a párkapcsolatot, élni kell. Úgy ahogy az Utat járni. Őszintén, bizalommal, elfogadással és szeretettel. A többi adja magát, mondád. Egyszerű a tétel és mégis elbonyolódunk benne. Hogy el ne tévedj az Utadon, figyelned kell az útjelző táblákat, a jeleket. Ennyi kell tenned az életedben, a kapcsolataidban is. Egy idő után megszokod. Természetessé válik, ha megérted, hogy a jelek szerint haladj.... és ha nagyon akarsz valamit: kérj és megadatik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése