választunk?

Gyönyörű ez a reggel, tökéletes vasárnap. Az ég tiszta, beragyog a nap az ablakon. Itthon együtt kelek a nappal, télen is, nyáron is. Szobám ablaka keleti tájolású és nem húzom el a sötétítőt. Így az első "jó reggelt" közvetlenül a naptól kapom. Előbb küldi a fényét-színét, mályva-lilát, vöröset vagy éppen sárgát, majd felbukkan a hegyek mögül.
Hetek, de hónapok óta nem olvasok újságot, nem nézek híradót. Az információ, ami engem érdekel vagy érint, eljut hozzám enélkül is."....a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik. Ma ez a megértés a legértékesebb bölcsesség az életemben, ez teszi lehetővé, hogy bármit megtegyek, és tudom, hogy örökké el fog kísérni" olvastam valamikor, valahol, lejegyeztem valamiért. Néha megakad a szemem rajta, másodpercnyi gondolatvillanás. Szóval nem hiányzik az újság és tévé információhalmaza. Így is megtudom, hogy Bangkokban zűr van. Botond fiam bő hét múlva oda készül és akik ismernek, hozzák a hírt. Azzal is szembesülök, hogy a HPV-védőoltás ártalmas, halálos, veszélyes. Először nem értem, később sem...lám-lám a média manipuláló, kinyilatkoztató szerepe. Hit a médiában...a média, mint a jelen guruja..

Amiről viszont nem beszél senki, az a mai választás. Néma csend, érdektelenség. Értem. Értem a csendet, ami mögül az elmúlt évek, évtizedek csalódottsága, kiábrándultsága néz szembe. Elárultatott, megcsalatott. Az átlagember, a mindennapok megélhetéséért dolgozó, tevő ember reakciója. Nem gyűlölködik, nem szidalmaz és nem káromol, de nem is lelkesedik. Mint Krisztus, veszi a mindennapi keresztjét és viszi. Nagyapáink elmentek Amerikába hajdanán, hogy hozzák a megélhetéshez szükséges pénzt. Nagyanyáink itthon maradtak, gyereket neveltek és várták vissza az emberüket. Az akkor volt. És mi van most? Ugyanaz. Pedig nem is volt háború.
Értem a csendet. És mi lesz, ha nem lesz parlamenti képviseletünk? Az átlagember szintjén a kérdés annyira jelentéktelen, hogy nem is figyel rá, nincs hát válasz. Parlamenti képviselet? Nem érti ezt az átlagember. Azt igen, hogy szinte mindenhol románul kell megszólalnia. A hivatalok nyelve is román - ha nem érti, nem beszéli, megaláztatik. Elkerüli, ha lehet. Az autonómiát sem érti, nem is foglalkozik vele. Vannak sokkal fontosabb dolgok ennél: a földek, a betakarított termés sorsa, a család megélhetése, alacsony bérek, munkahely, rabszolgasors. Lehet manipulálni, meggyőzni, irányítani a hitében megingott embert? Nem tudom. Majd kiderül.
A nap közben tovább haladt, ideje felkelni. Csendes, tiszta égboltú vasárnap. Holnap nem dolgozunk. Gyászünnep. Ilyen is van nekünk.

Pincetető

Fura ez az állapot. Pincetető. Kapuról, kapura, aztán fel a legmagasabb pontra. Tekintetem körbejár és belebotlik a hegyekbe, amik körülvesznek, körülzárnak. Mit keresek itt? Korai gyermekkorom örök kérdése, amire mindmáig nem tudom a választ. A kérdés maradt. A válasz késik. Nem voltam és nem vagyok lelkes hazafi. Sokszor fojtogat a bezártság. Mondhatnám, hogy ez a hazám, itt vannak a gyökereim, a népem. Ez mind igaz, de nem ezért vagyok itt. Ez is igaz. A munkám az emberekhez köt, rajtuk keresztül pedig a mindenséghez. De nem ezért vagyok itt.
Körülvesznek a hegyek, bezárnak. A hegyek lábánál egy-egy település, végek. Végvidék. Az volt, az maradt. Az "itt megállt az élet" érzése. Az"itt soha nem történik semmi" érzése.
Mozdulok körbe-körbe a tengelyem körül...hegyek, behatárolt szabadságunk. Miért maradtam itt? Itthon? Miért nem tudtam elmenni? És ha elmentem, miért jöttem vissza? Van ennek oka, sorolhatnám, de egyik sem a valódi. A válasz késik, nem tudom.
Bizony, szűk itt a tér, szűk itt a haza. Szűkek a gondolatok és az álmok, a tettek is. Belebotlanak a hegyekbe.
Mondtam neked, itt maradok még valameddig. Máshol talán tágabb, több a fény és nem zárnak be a hegyek. Néha csábító a szabadság illúziója. Amíg rá nem jössz, hogy a valódi szabadság belülről jön.
Máshol talán nagyobb a nyüzsgés, pezsgőbb az élet. Szélesebb és derűsebb a mosoly, vidámabb a nevetés, nyitottabb az elme. Igen, ez valóban csábít, indulásra késztet. Még nem jött el az ideje. Ha eljön majd, akkor szedem a batyum és indulok. Addig maradnak a hegyek, az ötszáz éves tölgyek, elődeink temetői, a kilátástalanság kihívása. Talán ezért is vagyok itt: fura, de úgy érzem, hogy maradnom kell, amíg él még az a generáció, amelyik imádkozott értem hajdanán, amikor nagyon beteg és gyenge voltam. Kérés nélkül tette, lelkéből, szeretetéből. A szeretet ereje - fura, de lehet, hogy ez tart itt. Néha fogom a batyum és megyek - oda, ahol nagyobb a nyüzsgés és pezsgőbb az élet, szélesebb a mosoly, vidámabb a nevetés, nyitottabb az elme. Jól érzem magam, érzem a lüktetést és hozom magamban vissza, feltöltődöm belőle. A kérdés viszont marad és a válasz késik.

képzelt riport - emlékszel?

Arra születtünk, föld sebeit begyógyítsuk, nem baj hogyha fáj....emlékszel?
Arra születtünk, napsugárba kapaszkodjunk életünkön át...emlékszel?
Arra születtünk, mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább...emlékszel?
Arra születtünk, tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk...emlékszel?
Arra születtünk, mégse dobjuk el hitünket, hogyha szenvedünk..emlékszel?
Generációnk himnusza és mind hittünk benne hajdanán. Lényegtelen, hogy mennyi idő telt el azóta, mert az idő nagyon relatív. Van akinek pörög, van akinek vánszorog, van akinek megújul és van akinek eltelik.
Fordulj felém, ha megérted, mit mondok neked: játszunk még tovább. Összerakom, szétszedem, dúdolom, dallama kísér mindenhol. Hittem? Hitted? Nyitott szemmel álmodok, de nem vagyok magam...álomcsapda, elkapja a rossz álmokat, beengedi a jókat. Merek, mersz még álmodni? napsugár útján elindulni? hinni a megtalált csók ízében? Holnapodnak minden kulcsa két kezedben van...látod? felkapod fejed....hiszed még? Vagy rezignáltan félreállsz, megbékélt életedből száműzöd a dallamokat: rég volt. Igaz volt. Elmúlt. Gondolod? Hányunknak sikerült? Többünknek is. Neked is. Nekem is. Elkezdem dúdolni, te folytatod, aztán ő is . Aztán lépünk tovább, mindenki a maga útján. Gyermeteg? Naiv? Idejét múlt? Ne mondd! Akkor miért dúdolod? Felnőtté váltál, értékeid, álmaid...mi lett velük? Elnyelte, felfalta komoly - komor világod? Akkor hogy adod tovább a hitet a hitben? Felnőtté vált álmaid megtartottad? Elengedted? elrejtetted? Lásd be, benned élnek. Lásd be, érted, amit mondok. Én is értelek.

Kedvencek - szabadon

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben, s nem álmodott még, hejh, szerelmet senki szebben, mígnem zsebem kilyukadt, kipottyant szerelmem. Azóta is keresem a megfelelő színű cérnát, amivel szerelmetes zsebem hegét bevarrhatnám.
Herczeg, kegyes jóságod lássa be, nincs eszem, de tudásom rengeteg, rengeteg tudásom labirintusában tévelyegve csóválom fejem: herczeg, mit jelent az, hogy engem befogad és kitaszít a világ?
Letépem ezt a hangaszálat, nyújtsd kezed, mert átadom, és ezután neked lesz egy letépett hangaszálad. Én lelépek, te tarthatod.
Egyszer, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt, elővette a mézesbödönt. Azaz Micimackó mindig előveszi a mézesbödönt, amikor semmi dolga nem akad. Micimackónak soha nem akad dolga, ezért mindig előveszi a mézesbödönt. Csak az nem világos, hogy hogy van az, hogy a mézesbödönben mindig van méz. Vagy nincs?
Kerekecske, dombocska...dombocska, kerekecske...ne fantáziálj! ez egy versike! Mint a pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske, fejecskében szemecske, orrocska, szájacska.
Ha én rózsa volnék...vagy inkább béka, hangya, királysikló...nem szeretném fagyasztóban végezni! Hideg van.
Tündérke táncol, viháncol, ide perdül, oda lejt...mát szédül a fejem!
Emberi létünk és lényünk illúzió...vágyaink illúziójában illúzióként éljük meg a szerelem illúzióját illuzionistaként vesztve szemünk-agyunk-szellemünk-lelkünk fényét. Illúzióink világában illúzió a valóság, ami nem valóság, csak te gondolod annak. Mátrix-antimátrix, virtuális kommunikáció, netszex....akkor hát isten a valóság. De ha a valóság illúzió, akkor isten is az. Kortárs művészet.
Szárnyalj, szárnyalj szabadon - csak vigyázz a határokra, mert a légűrben megszűnik a gravitáció! - még lepottyansz és szárnyad szeged. Narkó.
Mert igazán csak a szívével lát az ember. Akkor behunyom a szemem, hogy tévútra ne vezessen az éleslátásban. Miért érzem úgy, hogy sötét van?
Felelősséged van azért, akit megszelídítettél. Pedig nem is akartad megszelídíteni. Most aztán ülhetsz megszelídített felelősséged béklyójában! A megszelídítés folyamata izgalmas, eredménye szánalmas. Vagy nem?!
Egyszer volt, hol nem volt, icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó - mint legfontosabb bútordarab..........

cigaretta

A cigaretta, az függőség. Függök tőle, pedig általában vakaródzom a függőségtől. El akarom felejteni, meg akarok szabadulni tőle. Nem megy. Pedig megpróbáltam. Sokféle módon.
Próbáltam akarattal. Ideges, nyugtalan, türelmetlen lettem a hiányától. Mivel csak itthon és társaságban dohányzom, itthon voltam ideges, türelmetlen és nyugtalan. Hogy ne legyek ideges, türelmetlen és nyugtalan elmentem vezetni, az megnyugtat. Mígnem a legszárazabb nyár közepén megtaláltam a legmélyebb gödröt, a legnagyobb sáros kátyút. Úgy beleragadtam, hogy na! Feladtam a dohányzás helyett rallizás gyakorlatát.
Reggel, amikor elindulok, nem viszek magammal cigarettát. Nem dohányzom az autóban, a munkahelyemen. Van amikor reggel elmegyek és este hazajövök - és akkor este bepótolom. Nézem a doboz oldalán levő horrorképeket, majd elfordítom a dobozt. Igen, enélkül is tudom: bőröm ráncos lesz és foltos, tüdőmben gyűl az a valami, amitől reggelente krákogva fogok köhögni, hajam dohányfüstös, mint a kocsmák és a genetikailag bennem levő érszűkületes hajlamnak sem éppen üdvözítő - látom az amputált lábam, aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot. Ez a helyzet.
A nikotinos rágót is kipróbáltam, rosszul lettem tőle: elsápadtam, szívverésem követhetetlenül felgyorsult, hányingerem lett. A tapasszal is így jártam.
Valami nagyon erős, nagyon büdös cigarettát kellene vennem....amit nem tudok elszívni éppen az említettek miatt. Nem, ez nem megoldás....
Pótcselekvés? nem tudom. Gondűző? nem, mert akkor is rágyújtok, ha éppen nincsen gondom. Agyserkentő? :-) Hát az éppen nem, ezt bizton állíthatom. Marad más magyarázat, mint a függőség?
Eldöntöm, ma nem veszek cigarettát. Szinte azonnal el kezdek alkudozni önmagammal - észérvek sokasága a döntés ellen, majd mellette. Nem veszem meg - majd késő este elmegyek és bezsákmányolok. A zsebemben van és eldöntöm, hogy nem gyújtok rá. Felérek a lakásba és csak ezt az egyet gondolattal kinyítom a dobozt. Függőség - mint az alkohol, a kábítószer.
Van akinek sikerül...egyik napról a másikra. Nekem nem megy. Akkor hát fokozatosan majd...például délig nem gyújtok rá és kiadagolom a legtöbb napi ötöt....hogy ne sorvadjon a fogínyem és ne legyen foltos a bőröm. Kezdhetem akár mától - alku nélkül.

isten

Szombat reggel. Jól esik ágyban maradni és nem gondolni semmire.. Csak hagyni, hogy felvillanjanak hangulatok, képek, érzések, mondatok, dallamok. És lassan összeállnak a dolgok.
Kutyakemény elmúlt hét, kutyakemény történések.Ülsz előttem, a kezed tördeled. Én feszült figyelemmel követlek, hogy megértselek.
Meg akartál halni, mert kirántották alólad a talajt, így érzed. Hol van isten? - kérded. Fura, gondolom, hogyan válik isten adósa az embernek. Hol van a segítsége? a csodái? - kérded. Ha egyáltalán van, teszed hozzá. Hallgatlak. Gondolataim elkószálnak. Isten, mint szolgáltató. Van, ha szolgáltat, ha ad. Szolgáltatói társadalom terméke, igénye. Fodrászom, orvosom, bejárónőm, magántanárom, pszichológusom. Szolgáltatásuk ellenértéke a pénz. Istenem. Szolgáltatása ellenértéke?...Istenem, mondod, és úgy érzed, hogy nem teszi a dolgát. Felmondott, magadra hagyott....dühös vagy, kétségbeesett, szorongó. Ez van, amikor isten nem szolgáltat a szolgáltatói társadalom emberének.
Nézlek és tudom, hogy el fogom mondani neked, hogy amikor a padlóra fektet az élet, rád telepszik, hogy levegőt sem kapsz, akkor a kételyeidből megszületik majd a hited. Emlékszem a fiam hittanóráira. Néztük az eget és kerestük istent. Kitört tőle a nyakunk. Lehet, hogy innen erednek a gondok. Amikor istent elérhetetlen távolságokba száműzzük. Mint űrlényt, úgy várjuk, hogy rábámuljunk, mint elvont ismeretlenre.
Figyelj, ha bajod van istennel,mondom, fordulj hozzá és vond felelősségre. Megteheted nyaktörő mutatványok nélkül is, mert benned van. Mondd ki a bajaidat, fájdalmaidat, kéréseidet, a kimondott szó hatalmának a jogán. Nem találod?.....Hmm. Van lelkipásztorom nekem is. Lelkem pásztora valóságos hús-vér ember és sajátságos módon pásztorolja lelkem. Nem szolgáltat, ez a hivatása és életútja, tehát hiteles - hadd legyen a tied is! Segít megtalálni a benned levő istent, innen már elboldogulsz...Elfogadod.
Szombat reggel, jó ágyban maradni. Még mindig nem akaródzik felkelni. Az előbb még köd volt, most már tisztán, hidegen süt a nap, éle van. Hetek óta nem kapok egy könyvet, amit szívesen olvasnék. Hetek óta nem olvasok újságot sem, nem nézek tévét. És fura, hogy nem is hiányzik.

egy kis eklektika

Apám nevelt, anyám békén hagyott. Apám volt az erősebb, anyám a gyengébb. Anyám győzött. Az eszem erős. A lelkem is az. Összefognak.
Mi leszel, ha nagy leszel? Mikor leszek nagy?

A közelmúltban mondtam: kvittek vagyunk, segítettél, segítettem, lezárhatjuk, léphetünk tovább. Két napra rá segítséget kellett kérnem tőled...

Pszichoterápiát tanultam. És minél többet tanultam, annál többet kellett dolgoznom önmagamon. Türelmetlen vagyok? Dolgozom rajta! Hamarabb jár a szám, mint az eszem? Dolgozom rajta! Dolgoznék önmagamon, de nem találom a helyes stratégiát. Közben meg rájöttem, hogy a tökély, az nagyon unalmas.
A bumeráng, az hajítófa - az az elmés találmány, amit bármilyen erővel, bármilyen messze hajítasz, visszatér - így működik még az űrben is. Az eldobás és visszaérkezés helye soha nem esik egybe. Ha ügyesen kapod el, nem sérülsz tőle. Aztán ismét hajítsd el! Egy idő után mesterien megtanulsz bánni vele.

A gyermek elhagyja szüleit, mert lesz saját élete, családja és gyermeke. Majd visszatér a szüleihez és akkor úgy bánik velük, mint gyermekeivel.
Atya, Fiú és Szentlélek - Szentháromság. A Fiú-Isten fia, az Atya-maga az Isten, a Szentlélek-a megtermékenyítő. Hol marad Mária? - kérdem gyerekkorom óta, - az Anya? Nélküle nehéz lett volna a megváltás, a csoda.....nem lett volna, aki véghez vigye. Ő a Szentegység. Fura.

A könyvesboltban polcoknyi könyv: a szeretet hatalma, találd meg önmagad, tanulj meg szeretni, stratégiák, irányelvek....tanuljuk a szeretet..könyvből. Vajon melyik a helyes stratégia?...még belebonyolódunk és feladjuk ;-) (Gordon módszer.....hű, de belebuktam!!)

Idősebbik fiamnak: mondhatsz ellent nekem és lehet saját életfilozófiád, ugyanezt én is megtehetem. Én huszonkét évvel többet éltem, nyitott szemmel és lélekkel. Te többet olvastál és utaztál - nyitott szemmel és lélekkel?!

tanulságok :-)

Télvége volt, megloccsant február vagy március, nem tudom már. A lelkem valahol nagyon mélyen volt. Ha nem vettem volna észre, ami , ha belegondolok lehetetlen, mert az ember érzi a saját lelkét, akkor a testem figyelmeztetett rá. A gyomrom minduntalan begörcsölt, aztán már a mellkasom is szorított. A dönteni vagy várni mérlegnyelve már rég elhagyta az egyensúly állapotát.
Döntöttem és a döntéstől rögtön megrémültem. Nehéz volt az önként vállalt cél, szinte lehetetlen, de belőlem jött. Valószerűtlen, racionálisan kivitelezhetetlen, vakmerő, de a fair-play játék szabályai szerint az egyetlen lehetséges. Az az állapot, amikor tudod, hogy el KELL jutnod valahova, ahova csak egyetlen út vezet, amit meg kell tenned, de fogalmad sincs, hogyan. Mivel ez az egyetlen út, az egyetlen megoldás, elindulsz. És rövidesen egyedül maradsz a gondolataiddal, az akaratoddal, a hiteddel, viszed magaddal lépésről-lépésre, aztán majd ők visznek téged. A lelkedből gyökerező vágyak meggyőződéssé terebélyesednek, túlnövik a racionalitásod határait. Csak méssz és méssz és csodák történnek veled. Mondhatod úgy is, hogy összejönnek a dolgok. Én szívesebben nevezem csodáknak. Rég nem látott, elfelejtett barátok bukkannak fel, és bár még nem tudod, erősítést hoznak és adnak. Az utolsó léptek akadályai már nem riasztanak vissza - már hiszel a csodákban, a benned levő akarat erejében.
Ha néhányszor megtapasztaltad már a csodát, akaratod erejét, akkor elkezdesz hinni benne. Olyan ez, mint amikor megtanulsz járni. Az első léptek bizonytalanok és minduntalan leülsz, mert így nagyobb a stabilitásod. Ha felállsz, akkor nagyobb a látótered és más szögből is látod a dolgokat. Így van ez a csodákkal is. Vannak, csak észre kell venned őket.

A múlt héten történt: egy ismerősöm segítséget kért tőlem. Kérte vagy én ajánlottam fel, már nem tudom, fontos az, hogy akkor ő volt mélypont alatt. Szinte azonnal rájöttem, hogy nem fog ez nekem menni, képtelen vagyok rá, teljes volt a rövidzárlat, amit a látvány ás a helyzet keltett bennem. Begörcsöltem a gondolattól, hogy meg kell tennem valamit valakiért, amire képtelen vagyok, de azt sem mondhatom, hogy sajnálom. Olyan, mint a megkötözött test tehetetlensége. Én már nagyon nehezen tudok segítséget kérni, de ezúttal elküldtem egy SOS-t. A segítség azonnal jött, hiteles volt, csak továbbítanom kellett.

A konvencionális lét határai között élni kényelmesebb talán, békésebb és nyugodtabb is talán. Talán, talán, talán. Nem tudom. Szerettem volna megtudni, de már az sem világos nekem, hogy mi van a konvencionális lét határain belül. Halványan sejtem, hogy nem az az utópia, amit én valaha beleképzeltem. Életem, a sajátom, fizikai és szellemi dimenzióiban, annyira konvencionális, mint amennyire nem. Ez is egyfajta egyensúly.

A belső hang olyan, mint az anya, aki kilenc hónapon át vár rád, és már akkor a legfontosabb vagy neki, amikor még a világra sem jöttél. Szerencsés ember vagyok: van belső hangom, anyám, hitem az akarat és a csodák valóságában.

öngyilkosság

Öngyilkosság - az a cselekvés, amikor valaki saját akaratából befejezi a saját életét. Oka - bár gyakran ismeretlen, mégis minden esetben van. Gubanc, amit az ember - mert más élőlény hasonló tettéről nincs tudomásunk, talán mert tudatos elmével, így akarattal is csak az ember rendelkezik - ott hordoz magában, mint a rákot és nem talál rá gyógyírt vagy megoldást. Ki nem mutatható, mert a pszichodiagnosztika elvontabb fogalom, mint a CT vagy ultrahang.
A pánik és félelem tudatszűkítő hatása elllentmond minden racionalitásnak. Így válik ésszerűtlenné az ésszerű megoldások keresése. Cry for help - aki kéri, annak bizonytalan SOS, halkan suttogott segítség kérés. A lélek tudattalan, bátortalan kísérlete...Nem igazából hatékony.
Öngyilkosság - a hirtelen magára maradt, fizikai vagy lelki magányával megbírkozni nem tudó ember magánypusztító megoldása. Elviselhetetlen fájdalmak, gyógyíthatatlan bajok euthanáziája első kézből, istennek nem tetsző emberi gesztus.
Lehet sikeres - akkor önként választott halál a neve - és lehet sikertelen - akkor egy újabb esély az életre vagy a következő kísérletre. Egyén, környezet vagy helyzet függvényében.
Kedves ismerős, ezt nem mondtam el neked, mert a távozásod utáni csendben fogalmazódott meg bennem. Ez egy neked küldött üzenet. Ne vádolj, ne kérdezz, ne ítélj!

halottak napja

Halottak napján nem szoktam a temetőbe menni, gyertyát gyújtani sem. Rendhagyó volt a tegnap esti temetői séta. Zalán tartotta a hagyományt én meg örültem, hogy meghosszabbíthatom a vele töltött órákat és elkísértem.
Családi kripta - nagyon morbid. Morbidabb, mint a tömbházlakás. Ott porlik sok ősöm, akik életükben így vagy úgy kapcsolatban álltak egymással. Nagyapám szerzeménye.
Nem járok világítani, mert nem jelent nekem semmit. Nem jelent semmit a tény, hogy virágot viszek, meggyújtom a gyertyát és emlékezem. Én nem így emlékezem. Mit mondhatnék emlék gyanánt? Ott bent van a lényem-énem egy része? és itt állok én, a rácson kívül, genetikailag lekódolva? Viszem tovább magamban őket? Itt élnek bennem, a mozdulataimban, gondolataimban, vonásaimban? Akkor hát mire emlékeznék, ha folytatásuk vagyok? Élték a saját életük...szinte naponta eszembe jut egyikük másikuk, benne voltak az életemben, belém vésődtek. Nincs más, mire emlékeznem.
Nem szeretném, ha ide temetnének. Itthon szoktunk beszélni arról, ki milyen temetést szeretne. A halál nem morbid, az élet velejárója. Ha rendben van az életünk, rendben lesz a halálunk is.
Az életünkben sok mindent elfogadunk és sok kompromisszumot kötünk. Végigjárjuk a stációkat, mindenki a maga módján. Tévedünk, kiigazítjuk, remélünk,lelkesedünk, elfogadunk, felbukunk és felállunk vagy ott maradunk, térden. Aztán bűneink bocsánatáért szól a fohász, bűnökért, amiket talán el sem követtünk. Utolsó kenet, utolsó gyónás....vajon miért könnyebb, mint az önmagunkkal folytatott párbeszéd, megbékülés?
Kellemes idő van és kellemes a fiammal beszélgetni. Kifele jó belekarolni, mellette lépkedni. Igen, erre a napra kellemes lesz visszaemlékezni.