kilenc - tíz és ennyi

IX. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
X. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a felebarátod feleségét, szolgálóját, se szolgáló leányát, se ökrét, se szamarát, se semmit, ami a felebarátodé!
( Heidelbergi Káté)

Nem, nem, nem tudom. Ez nem isteni. Ez annyira emberi. Tulajdon, tulajdonjog, birtok, birtoklás, enyém, tiéd, övé.
Felebarátom ellen hamis tanúbizonyság? Nafene.Van ennek isteni üzenete? Ne pletykálkodj, hamisan ne vádolj, igaztalant ne állíts ember társadról. Ne légy irigy. Ne csábíts. Nem, nem, nem tudom. Ha mindez istentől jönne, csalódnék benne. Úgy döntöttem, hogy nem fogok....és marad az utolsó két parancsolat emberi, nagyon emberi.

nyolc - és szürke

VIII, Ne lopj. (Heidelbergi Káté)

"A korokban bizonyos javak eltulajdonításának ténye nagyon változó. De most itt nem ennek elemzéséről van szó, hanem hogyan tudjuk ma a lopások formáit nyomon követni. Mikor is lopnak meg minket, esetleg enyhén fogalmazva becsapnak, ennek milyen fokozatai vannak? Mikor válik bünténnyé egy becsapás?

..... Ha hétköznapi de nem csak hétköznapi embert valaki becsap, vagy megrágalmaz, azt mondják fordulj a törvényhez pereld be. Na itt kezdődik a bonyodalom, ha tényleg meg is teszi valaki. Addig húzódik a törvényes folyamat amíg a kedve az embernek elmegy tőle vagy az ellopott " valami" elértéktelenedik. Ezt pont a törvénykezés teszi lehetővé, de nem csak ez, hanem a jelen helyzet nagyon is megfelel a konjunktúrának, fenn is tartják.

Politikailag, a konjunktúra által szentesített a lopás....".

Szürke január. Szürke napfelkelte. Ne lopj! - szürke parancsolat.
Ne lopj....értéket, vagyont, gondolatot, életet, hétköznapokat...ne vedd el, ami nem a tied. Mi az enyém? , kérdem. Az életem, a gondolataim, a cselekedeteim, a mindennapjaim. Az enyém, ha nem veszed, veszi el....ha meg igen, akkor az nem feltétlenül jelenti azt, hogy elloptad, ellopta, mert lehet, hogy odaadtam neked, neki...önként, jószántamból. Ha meg önként adtam oda neked, neki, akkor lehet, hogy arra eszmélek, hogy nincs saját életem, gondolatom, cselekedetem, mindennapom, mert önként lemondtam róla. Egy idő után hiányozni fog. Hiányozni fogok magamnak. Fura, nem? Akkor hát megloptam önmagam? Hogy is van ez? Elvettem önmagamtól önmagam? A lopás egy sajátságos formája ez: lopni önmagunktól...akár álmokat, terveket, életet, levegőt.
Klónozás....ember klón. Mondjuk, hogy a sajátom. Ülünk egymással szemben, furcsa állapot. Én vagyok ő, vagy ő van én? Kicsavart kérdés, olyan mint ez a szemben ülős állapot - a saját klónommal. Melyikünk az igazi? Ellopott énem ő?
Van neked lelked? - kérdezném. Nem teszem. Nem akarom. Nincs neki, vagy ha van, akkor az enyémből van, vagy az enyém van neki. Ez lopás, önként felajánlott, önmagamból. Szürke gondolatok, színtelenek. Színét veszi a gondolat: loptam, önmagamat.
A parancsolat : igaz.

hét...kedvencem és pontosítok

VII. Ne paráználkodj.

(Heidelbergi Káté)

"Passzió vagy élvezet... nem csak biológiai létünk alap eleme, de azt a lehetőséget is magába hordozza, hogy tovább fejleszti gyarapítsa szellemi és anyagi javaimat. Hát igen el lehet gondolkodni, hogy mi is tulajdonképpen, hogy is nevezzük, hogyan fogalmazzuk meg? Hát végül is már mondjuk ki úgy, ahogy elődeink már megfogalmazták igen a szexről van szó.

Más passziókhoz képest a szex előnyökkel rendelkezik. Például olcsóbb, mint a sízés vagy a tenisz, hiszen az eszközök ingyen vannak. Nem kell akkora ügyesség hozzá, mint a biliárddákó kezeléséhez, de ez nem jelenti azt, hogy ne tenne jót a gyakorlás, az igyekezet. Eltekintve mindentől el kell ismerjük a szex rendszerint nagyobb élvezettel jár, mint a bélyeggyűjtés vagy a tv csatornákon az utazgatás. Nem elhanyagolható, hogy kevesebb játékos kell hozzá, mint egy futball mérkőzéshez.

Az elmúlt évszázadok során számtalan támadás érte a szexet...Talán az oka épp az egyszerűségében rejlik, abban hogy élvezetes és többnyire ártalmatlan tevékenység (nem gondolok az extrém esetekre). Eljutva a mai napig, a betegségek által korlátozott szexhez, ahhoz a tudathasadásos állapothoz mikor transzvesztiták kacagnak le ránk, férfiak nem tudják eldönteni nemüket, nők férfiaknak akarnak látszani, férfiak nőknek. Ha belegondolunk a jövőnkbe és eljátszunk a gondolattal, nem fogjuk tudni most nővel vagy férfival feküdtünk le. "

Hét....ez a kedvenc számom. Az én számom. Hetedikén születtem, és ez egy jó dolog, határozottan szerencsés esemény. Nekem az.
Hét. Hetedik parancsolat: ne paráználkodj! Első áldozás, első gyónás...Gyónom neki, helyette lelki atyámnak és a hetedik parancsolatnál elakadok. mit jelent paráználkodni?, kérdem. Várom a választ. Nincs. Ülök a gyóntatóban és várok. A válasz késik, azaz egyáltalán nincs is, befejezettnek tekintetik a gyónás, mehetek imádkozni. Aztán már azért megyek rendszeresen gyónni, hogy elakadjunk ennél a tételnél.
Évek telnek el, tudom, hogy mi a szex, a nemiség, a szexualitás, a szeretkezés....és még mindig nem tudom, hogy mi a paráznaság.
Nem, a paráznaság, az nem szex, nincs köze hozzá. Sem a transzvesztitákhoz, sem az apácákhoz, sem a nemiségüket, identitásukat így vagy úgy élőkhöz.
Talán az örömlányok tételnél kellene keresgélni....kiárusított szexualitás, kéjszerző szolgáltatás? Talán.
Mária Magdolna, ő is örömlány volt. Nem? Aztán lőn tanítvány, egyike a legkedvesebbeknek. Az egyetlen nő, a tanítványok közül. Egyike a leghűségesebbeknek. Talán feleszmélt, hogy bűn, amit ő művel. Igen, azt hiszem, hogy ezt jelenti, és csak ezt. Akkor talán már túlléphetünk a hetediken: nem, nem paráználkodtam, lelki atyám, lelkem e bűn nem terheli. És a félreértések elkerülése végett, hadd pontosítsak: nem paráználkodtam, sem testi, sem lelki szerelmemet áruba nem bocsátottam. Igen, a hét, az a kedvenc számom.
És a parancsolat, az rendben.

HAT

VI. Ne ölj.

(Heidelbergi Káté)

"Sötét utcán kopognak lépteim. Neszt hallok, most már kopognak lépteink. Monoton kopogások. Előttem kopog. Mellettem kopog. Hátam mögött, oldalt.. Megállok elhallgat, elindulok, lemarad, utánam kopog. Talán idegesítem, most ő idegesít. Megfordulok, megkeresem hadd menjünk együtt. Pár méter után a gyenge fényben fényes penge villanások, egymásba vágjuk késeinket. Mégsem volt alaptalan...

Kit hogyan lehet meggyilkolni lelkileg fizikailag… stb., többször is meghalhatunk."

Ölni - szinonimája: eltaposni.

Kedves, szép nap volt, vidám, napsütötte. Erdei ösvényen baktattunk, valahol a világban. A néha jó a semmi révületében, gondolattalan létemben követtem a lépteimet. Megtorpantam, mert előttem az ösvényen egy hangyapár szeretkezett. Majdhogynem rájuk léptem. Vigyázz rájuk! , szóltam a mögöttem jövőnek. Nem szólt, csak eltaposta a hangyákat. Élettelen, laposra taposott hangyák hevertek az úton. Nem szóltam, szemem megtelt könnyel. A nap további része hangtalanul telt el. A könnycseppek azóta a lelkemben vannak és messze elkerülöm a helyet, ahol eltaposhatnak.

Ne ölj! Megszűnt bennem parancsolatnak lenni. Okát kérded? Nem tudom.

játék az ötödikkel

V. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád neked.( Heidelbergi Káté)

"Sarkalatos kérdés, kinek és mikor mondjuk el gondolatainkat, de nem csak ezt, életünket és a belőle következőket gondolatként, eszembe jut anyám intése" akár gondolkozol, akár cselekedsz mindig magadra számíthatsz".

Sajnos későre ébredtem rá a gondolat mélységére. Egyedül vagyunk sártengerünkben, akár akarjuk, akár nem átjárja, átitatja életünket az érzés.

Közös sorsvállalás? Látjátok feleim mik vagyunk por és hamu vagyunk.

A véget kinálják nekünk, mindannyiunkat ugyanaz a szellemiség parentál el. Ez a közös élet és szellemiség vállalása. Itt van a közösségünk, mindegy, hogy hol, mikor, mindig a maximumot biztosítani, és a szerint élni, javadalmaztatni és élvezni a szellemi javadalmakat, (Kosztolányi) .... lehet valaki egyedül családjában, közösségében, a saját földjén, hazájában kitaszított, a művészet mindig is ez volt és az. Nem a megérdemelt talapzatra állítva áll soha. De ha bele gondolunk ott áll, csak nem merünk, akarunk az üzenetéről beszélni. Elhallgatjuk eldugjuk mindennapi cselekvéseink mögé, mivel tudjuk, érezzük, hogy magunk vagyunk, de nem ismerjük fel.

Halotti beszéd: hát igen meghalunk és csak utódaink maradnak, semmi más, mert akár szellemiségi hagyaték mit hátra hagyunk, vagy anyagi nem tudhatjuk mi lesz vele, utódaink hogyan kezelik, ők maradnak hátra, viszik tovább, fejezik be, vagy dobják el... Nem dinasztia létrehozásáról van szó, csak eszmék kifutási idejéről. Őseink, hogyan gondolták jövőjüket, mit tettek azért, nincs honnan pontosan tudjuk, de azt hogy mi mit akarunk mindig tudjuk, rövid vagy hosszú távon...

A civilizáció! A technika! Lényünket nem csak segíti gátolja is. Zavaró az iram és embertelen, amit diktálunk magunknak, másoknak. Méltóságon aluli, az emberhez méltatlan az életünk. A természetes, a biológiai ritmus által meghatározott törvény volna? Így ahogyan élünk a vesztünkbe rohanunk. Gondolva az általunk előidézett betegségekre, felemésztő cselekedeteinkre.

Csapongunk a lehetőségek és az ész, értelem, lélek diktálta sugallatok között. Az életünk nagy része a lehetőségek és véletlenek egyvelege. Mindig az határozza meg, hogy mi következik, a lehetőségek függvényében mások által megfogalmazva. "

Na, lassítsunk egy picikét, túl sűrű a ritmus. Péntek este van, szürke nyugalom. Vegyük csak át még egyszer, csak lassan, könnyedén, finoman.

Eszembe jut, miként üvöltöttem a konyhában valamelyik fiamnak, hogy a tisztelet, az kijár nekem. Rekedt voltam a dühtől, a hangszálaim befuccsoltak, a levegőben megállt a szó: tisztelj. A bűvös pillanat, amikor mozdulatlanná válik a kimondott gondolat: tisztelj! Ugyan miért? A dühödt rikoltozásért? Semmiképp. A szeretetemért és gondoskodásomért? Hamisan hangzik. Az értékeimért? Nem látom az összefüggést. Valami nem stimmel. Valami nagyon stimmel. Vegyük csak át még egyszer!

Tisztelet. Körüljárom a szót. Tiszteltem én valaha valakit? Csak őszintén, csak őszintén...Anyámat, apámat? Őket szerettem, szeretem. Ilkát, aki úgy tanította a magyar irodalmat, mint senki más? Szerettem az óráit, amikor a fantáziám szabadon csaponghatott. Ez sem tisztelet. Teréz anyát? Nem ismertem. Értékeltem a szolgálatát és alázatát. Ez megint más. Rosszul hangzik ez a parancsolat:Játszunk vele egy kicsit és írjuk át. Szeresd anyádat és apádat, tanuld meg tőlük a feltétel nélküli, elfogadó, elengedő szeretet fenségét, ezáltal hosszú ideig élsz itt a földön....istenibb, nem? És adja az élet isteni lényegét.

Gondolataidban és cselekedeteidben végső soron csak magadra számíthatsz...játszunk, és.írjuk át egy kicsit: magadra mindig számíthatsz, ha korrekt voltál önmagaddal. Ami benned érték, ami benned örök, arra mindig számíthatsz. Ha lemerül a telefonod, ha a világ másik sarkán vagy, értéked, ami erőddé lőn, veled marad.

Közös élet és közös szellemiség.....élet és szellemiség....Játszunk egy kicsit: életem egyik részét megosztom, veled, vele, velük. mint ahogy megosztod, megosztja, megosztják, te is, ő is, ők is a sajátodat, sajátját, sajátjukat velem Jó ez így. A másikat kisajátítom önmagamnak, ez a rész az enyém, ez a szabadságom, teremtője a gondolataimnak, érzéseimnek és érzelmeimnek.Yin és Yang, az Teremtő jobbján az egyik, balján a másik, és onnan lészen eljövendő.....a szellemiségem, ami része a közösnek és része önmagamnak. Így lészen isteni. Mert minden összefügg.

Embertelen az iram? Tedd emberivé. Érzed a saját ritmusod? Kövesd! Rajtad áll.

Hagyni önmagunk után? Ugyan mit? A múltból tanítjuk a jövőt? Játszunk egy kicsit: ne hagyatékot hagyjunk, önmagunkat adjuk! a jelenben, itt és most.A múltnak is volt jelene, a jövőnek is lesz, de amii igazán fontos az a jelen jelene.Véletlenek pedig nincsenek, ezt el kell hinned nekem. Ha elhiszed, ha hiteddé válik, akkor rend lészen az egyvelegben.

három - négy

III. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.( Heidelbergi Káté)

"Forradalom

Klassz buli volt. Mindenki mindenkit, mindent szidhatott. Az istenkáromlás sem volt bűn. Az eszmék, de még mások is mellénk álltak a "jó" oldalra, az Isten is velünk volt (legalább is ezt hittük). A kétszínűeket ingadozóknak, a beszarikat mérsékelteknek titulálták.
- Hej, ha bekerülök-e a történelemkönyvbe, de ha nem is, hasznom lesz belőle, közelebb kerülök a terített asztalhoz, de vonulnék én is! - sóhajtott Pali a cipész (kinek kis műhelye garantálta a szerény, de biztos megélhetést), és bezárta ajtaját, behúzta függönyeit."

Nem értem, amit írsz. Nem teljesen, csak részben. Azt hiszem.

Nem, nem lehet az isteni ennyire kicsinyes. Jaj, istenem!, segíts meg, istenem!, verje meg az isten!, isten áldjon!, az istenit!, naponta elhangzik. Ennyiért nem jár büntetés. Nem járhat.

Fohász fel, fohász le, kihez, kinek? Kinek hol van az istene? Micimackónak a mézesbödönben, de van akinek az felhők fölött. Gyermekem kisfiam volt még, amikor magabiztosan állította, hogy a felhők mögött a világmindenség van. Meg is hajkurászta ezért a hitoktatója, szemtelen vagy, mondta, mert a felhők mögött van a mennyország, és benne az isten. A mennyország közepén. Neki ott volt. Nem volt túl hiteles. Gyermekem, aki kisfiam volt akkor még, biztos volt abban, hogy butaság ez a teória.

Van, aki istent más névvel illeti, és önmagába helyezi.A Magasságos, a Supreme, a Mindenható...önmagunkban...olyan, mint a rózsaszínű napfelkelte a tegnap reggel. Csodálatosan szép. Eszedbe nem jut kérni, követelni, számon kérni tőle, sem szemrehányást tenni, sem jussodat követelni. Ha istent magadba helyezed, akkor alázatos leszel hozzá, akár önmagadhoz, részeddé teszed és vigyázni fogsz rá, mint anyád emlékére.

Nem, ez a harmadik, nem parancsolat, hanem intés,

Iv. Megemlékezzél a nyugalom napjáról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek nyugalomnapja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgáló leányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belöl van; mert hat napon teremté az úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá a nyugalom napját és megszentelé azt.( Heidelbergi Káté)

"Ünnepeink, mindig mindent megünnepelünk, vajon a XXI. században az emberi méltóság üszkös romjain mit fogunk ünnepelni?"

Mikor is adá az Úr az embernek a Tudást? A hat nap közül melyiken vajon? Talán a pihenős hetediken? Büszke lehetett nagyon az ő kíváncsi teremtményére, aki a Tudást választotta. Vajon mi volt a tippje: Éva vagy Ádám lesz a tudásra szomjazó? Megáldá a nyugalom napját és áldását adva teremtményeinek, útjára engedte őket. Megszentelte őket a tudásvágy szentségével, a szabadságéval, hogy tegyenek kedvük szerint.

Isteni játék. Nem?

ez lenne a második......

Kérdés:

II. Ne csinálj faragott képeket, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat; mert én az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyediziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.( Heidelbergi Káté)

"Mit szolnál, ha egy szép nap körbe vennének szeretteid és azt mondanák:

Itt az idő, hogy megtudd a valóságot!

Kísérleteztünk veled, hogy a környezet hatásaira hogyan reagálsz, fejlődsz, de toporogsz egy helyben, meg kell mondani silány volt a szereplés. Most vége, eltűnsz, szétszedünk és darabjaidat fogjuk elemezni. Majd ha akarjuk újraszületsz, de lehet, hogy nem is te leszel. Nem kell félned, fájdalom mentes. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nincs fájdalom, úgy ahogy nincs történelem, szerelem, anyagcsere, betegség, föld csak egy nagy űr. Hazudtunk; mi halhatatlanok vagyunk, és nekünk is kell valamivel szórakoznunk. Te sosem láttad magadat, csak a magadra aggatott maszkjaidat, amelyeket te faragtál magadnak, vagy azt, amit mi akartunk, hogy láss. Az előre meghatározottakat lépted, és ha nem mindig, rendre voltál utasítva, ezért az egyedek jónak nevezett tulajdonságait próbáltad utánozni, így akartuk. Útkereséseiden, elvetélt kis álmaidon, a dédelgetett egyke kis életeden feledhetetleneket derültünk, de mostanában egyre gyakrabban gubbasztasz fészkedben, egyre ritkábban mulattatsz minket. Unalmas lettél... el kell tűnnöd."

Válaszom:

" Ne csinálj faragott képeket, és semmi hasonlót......" Bizony csináltunk és csinálunk. Először gyógyítottunk, aztán szimuláltuk a gyógyítást, majd olyan tökélyre vittük ezt, hogy mi magunk is elhittük, hogy gyógyítunk. Volt amikor tanítottunk, és annyira szerettük a természetes környezetünket, hogy benne és vele éltünk.....lehet szabadon asszociálni, akár az előbbi példát követvén.....

A faragott bálványt létrehoztuk, nem hasonlót, hanem az isteni faragványt. Rémít, csábít, orrunknál fogva vezet, médiának hívjuk. Szembevigyorog velünk, groteszk és arcátlanul pimasz, modern művészetnek hívjuk - ez a modern ember önkifejeződése, üvölt, rohan, játéka kaján. Anyagi világ, fogyasztói társadalom, isteni rangra emelve.

Büntetődünk? Talán. Igen. A gyermekeinkben büntetődünk? Talán. Átadjuk a stafétát? Persze. A faragott bálványainkat is? Persze. Mi mást adhatnánk át nekik, ha nem azt, amit mi is isteni rangra emeltünk? A faragott bálványainkat, ha ezekben hiszünk.

Ha hagyod magad szétszedni, szétszedődöl. Ha unalmassá válsz önmagadnak, akkor másnak is azzá leszel. Te vagy a hatás - ami visszaköszönt rád, az a visszahatás....mert minden összefügg.

Nincs történelem, szerelem, betegség, érték? Nincs, ha hited tagadja. Ami megfoghatatlan, a képzelet, a gondolat, az válik valóssá, mert az vagy te, azon keresztül élsz. Ha megtagadod, kitekered a nyakát, akkor nincs. És szembevigyorognak a faragott bálványaid. Neked, nekem, mindannyiunknak, Súlyos a szó, rémísztő, szinte feledteti a reggeli rózsaszín napfelkeltét. Ma reggel tényleg rózsaszín volt a napfelkelte, hihetetlenül gyönyörű, nem tépett ízekre, összefonódott a hegyek ormával, a felhőkkel, lágyan fonta körül a bennem levőt.is Percekig nem tudtam mozdulni a látvány szépségétől, gondolataim elnémultak, és ez maga volt a valóság, A megfoghatatlan valóság, amiben és ami által valósággá váltam én is.

Igen, a második parancsolat is igaz.

tíz parancsolat-tíz kérdés-tíz válasz

Kérdés.....

I. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a szolgálat házából: Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

(Heidelbergi Káté)

" Mondd, mit szeretsz, idegen?

Apádat, anyádat? Hugodat? Bátyádat? - Se apám, se anyám, se húgom, se bátyám nincs.

Barátaid? - Barátaim? Nem ismerem a szót.

Hazád? - Csak sejtem körvonalait.

A szépséget? - Szívesen, ha Isten nő és halhatatlan.

Az aranyat? - A sárgától iszonyodom.

Mit szeretsz hát Idegen? - Szeretem a felhőket. a tova tűnő felhőket.... ott a magasban a rohanó felhőket....

Akárhová nézünk maszkok kacagnak ránk. Nem merünk nyíltak lenni, mert mindig az az érzésünk, hogy szembe velünk a maszk mögött fekete maszk áll. Az élet egy nagy színpad. Van, aki játszik, ki rendez, ki a nézőtéren ül és vannak, akik a kulisszákat tologatják.

Sokat gondolkodtam, hová illenék be a legjobban, de a döntésig még soha nem jutottam el. Valahogy ez úgy van mindig várjuk, hátha más megmondja, megmutatja itt a helyed. És akkor kifakadunk hát ez nem...., ez nem nekem való, nem a jellememnek ......., nem megfelelő és nekiállunk fohászkodni valahogy így:

"...... Miatyánk ki vagy a mennyekben..... és végtelen vagy s hozzáférhetetlen! Mindennapi kenyerünket .….. ne is; csupán hagyj kicsidég szent asztalodhoz telepedni. ..." ( Jules Laforget ) cselekvés pótlásként.

Ebben a fohászban már benne is van az álmodozás, vagy a remény, ha úgy tetszik. Fohászok, remények közt maszkot hordva, leéljük életünk. Nem tudva hol is éltünk, tulajdonképpen a színpadon, nézőtéren, vagy a kulisszát tologattuk, a rendező meglátásai szerint. Pedig hány életünk volt induláskor! Hánynak neki rugaszkodtunk, de mindegyiktől megszabadultunk, lemondtunk róluk az egykéért. Melyben bíztunk, belegondoltunk mindent, hogy majd nagyra nő értünk. Végül rájöttünk, hogy ezt is elvetéltük, mint a többit, mint a halott csecsemőt és szerte foszlik az álmunk.

A maszkok rideg sémák és mikor felöltjük, életünk valamelyik stációjánál mi is sematikussá vállunk. Elveszítjük fogékonyságunkat az élet, a világ sokszínűsége iránt. Magunkba fojtva, hogy ott rejtőzünk önmagunk mélyén, és rabszolgájává válunk szokásainknak, környezetünknek, a gyári termékek fogyasztásának, hogy munkája legyen azoknak a gépeknek, melyek az életünk megkönnyítését kellene szolgálják. Belefeledkezve, hogy nem mindenki így gondolkodik, érez, mert ugyanakkor ember a költő, a művész, a hős, és hogy tökéletesebb legyen a kép, a környezetünket is a felvett arcunkhoz próbáljuk formálni. S így a nagyvárosok épületei, utcái homályos hegyszorosokká alakulnak. Csak egy dologra nem gondoltunk: a hegyek, mint az idős ember arca, amit még a maszk se takar el, redőzött, barázdált, amit utcáink nem tudnak utánozni."

Válaszom:

Nincsen apám, sem anyám, sem házam, sem, sem, sem......ismerős innen, ismerős onnan, megfogalmazták néhányan. Arra gondolok, hogy az nincs, amit nem akarunk, hogy legyen. És él bennem a bizonyosság, hogy így van. A nincsen apám, sem anyám kezdetű tagadás sorozat igényét jelzi, adja, mondja ki a bármilyen természetű kötődés és kötöttség lenullázásának. Játék a gondolattal: mi lenne, ha nem lenne sem anyám, sem apám, sem semmim, sem senkim? Tehát mi lenne, ha szabad lennék? Tökéletesen szabad. Ijesztő, nem?! Valld be, hogy igen. A szabadság illúziója, akár a tovarohanó felhőké. Jut eszembe: tudod, hogy milyen a tovarohanó felhő a valóságban, felhő magasságban? Egészen más, mint a te emberi illúzió-magasságodból.

Nincsen senkid....magadra maradsz. Ez a szabadságod. Kicsit ijesztő, nem? Megrettenve, megriadva, már felnőtt tudattal, kérded: mihez kezdjél vele? Kapcsolatok, kötődések, kötöttségek nélkül.Isten legyen, vagy maszk? Mit ad rád önmagad, mit fogsz választani: maszkot vagy istent? A maszk kívül van, véd, formát ad a megjelenésednek. Isten pedig benned él, te vagy ő.

A maszk, igen, a maszkod helyet ad és szab neked az élet színpadán. Érdekes játék,érdekesen bonyolult kapcsolat rendszer. Ha ügyesen játszol, szeretni fogod, tökélyre viheted és maszkod a játékmesteré lesz. És mondod néha a miatyánkot, sejted mögötte a mennyeit, a messzeit, vágyol asztalához, csak kicsidég, csak kicsidég....fohásznak reménye, reménye fohásznak.....Játékmester vagy!, hát ez nem elég?!

"Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem." Érted a szót? Isten legyen vagy maszk? Ha magadba nézel, önmagadba hatolsz, nem érdekel már a maszkod. Lehullik lassan, nyomtalanul...ő volt az idegen isten. A tied benned van. És ne legyen idegen istened előtte . fohászod reménye, reményed fohásza neki szóljon!

Az első parancsolat: igaz.

üzenetek

" Lehet, hogy fizikailag sosem fogják bebizonyítani a lélek létezését. De ez talán nem is fontos. Lehet, hogy az a realitás, amiben az ember hisz. Ezáltal minden felfogott realitás valósággá lesz."

Megérkeztünk Kuala Lumpurba, egy kínai negyedben szálltunk meg három napig hosztelben....ő az idősebbik fiam. Meg kellene nézni a térképet, hol van ez a Kuala Lumpur. Van még három napom, akkor utazik tovább..egy szigetre.

Az elméleti tanulás ne nyomja el a gyakorlatot, amúgy meg rendet teremtettem magam körül, és megváltoztattam a frizurám....ő a fiatalabbik fiam. Igen, a rend, az fontos. És helyes a sorrend: magad körül, magadon, majd magadban. Meg fogod tudni tenni. Biztos vagyok benne.

"Másokért, magamért tőlem telhetőt megtettem./Okoztam csalódást./Csalódtam olyankor is, amikor nem vártam./ A megbocsáthatatlant is megbocsátottam./ Megbántottak sokszor, bántottam én is./ Mikor nem bírtam tovább, nevettem./ Ujjongtam a szerelmet, a boldogságot./ De volt, amikor fejjel mentem a falnak.../ Féltem./ Féltem, félek, hogy elveszítem azt, aki fontos nekem./ Túléltem, túlélem./ Közben rájöttem, az élet nem csak az, hogy túlélem... Élek./ Ezt kívánom neked is: Élj./ Nem lehet jelentéktelen az élet./ Nem értem még révbe./ Végig evezem, igen."......Értem. Te érted, vajon? Csalódás, szerelem, szeretet, ujjongás, fájdalom, félelem, boldogság, ez mind valós. Mert akkor és ott ezen keresztül nézed a világot, ez irányítja a gondolataidat, tetteidet. Érzelmeid valósága, az vagy te. És az az életed. Egyetlen élet sem jelentéktelen, a tiéd sem, az enyém sem, azé az asszonyé sem, aki soha nem hagyta el faluja határát. És ne félj, mert a félelem, az alattomos, pusztító erő. Szeresd magad, mint én a tegnap. Lásd: van hajvasalóm, nyakékem és üzeneteim. Ne félj!

" Ha nem beszélünk két-három napig, akkor minden borul? Ez jelenti a szabadságot...? Ez inkább kötelék...nem? " Látod, ezen el fogok gondolkodni. Azt hiszem, igazad van. Azt hiszem, hogy nekem is. Biztos vagyok abban, hogy mindkettőnknek igazunk van.

"Változik a lelkünk , kérgesedik, egyre érzéketlenebb , szárazabb lesz.. DE kell legyen valami állandó is benne, egy mustármagnyi valami. A nagyon szép dolgok nem tűnhetnek el belőle nyomtalanul. A mag újra virágot hozhat. A szeretet nem tűnhet el a lelkünkből." Te írtad. Én csak rábólintottam.

"Nagyon fontos számomra!
Így tudok lélegezni, így tudom a gondolataimat összeszedni,.....ÍGY TUDOK ÉLNI!" Látod, minden erről szól. Bizony. Tudod, hogy az élet csak annyit ér, amennyit megértünk, felfogunk belőle?

ez lenne......

Rossz hangulatú hetet tudok magam mögött. Voltam dühös, csalódott, volt benne fájdalom és szomorúság.
A történéseknek részesei vagyunk, megidézzük, előre vetítjük, majd szájtátva csodálkozunk, hogy be is következnek. Játszunk merészen, olykor vakmerően, száműzve a monotóniát, hogy aztán tétován megtorpanjunk. Emberi lényünk kutat, keres, mindig más és más dimenziókban.
Reggel van és sötét. Nincs napkelte, az ég borús, beárnyékolja, idézi az elmúlt napokat. Hosszú nap lesz, három szakaszos: rendelő, ügyintézés, majd ismét rendelő. Nem akarom a múlt hét hangulatát hordozni magamban, sem a napfelkeltementes reggelét. Eszerint válogatom össze a ruháimat, illatokat, színeket. Bordó, mintás harisnya, fekete, magas sarkú csizma. A szoknyám is fekete és szűk. Az almazöld pulóvert ritkán veszem magamra, ma éppen megfelel a hangulatomnak. Zöld köves nyakék, szépen munkált, lehelletkönnyű. Az ámbra illata és semmi festék. Ma szeretni fogom önmagam, ez a nap az enyém is, döntök. Egy pillantás a tükörbe: egyensúlyban vannak a dolgok. Így jó.
Nehéz nap, nehéz patológia, nem érzem a súlyát. Teszem a dolgom, nyugalom és biztonság vesz körül. Aztán elmegyek és megvásárolom a hajvasalót, majd néhány perc Enya és jöhet a délutáni munka. Lazán befejezünk mindent és megajándékozzuk magunkat húsz perccel. Marad még időm, hogy megvásároljam a rég áhított nyakéket, élvezzem Erika furcsán kedves hangulatát. Igen, jól van ez így. Nincs már bajom a világgal, sem az elmúlt napokkal. Mert minden összefügg....a lélek a testtel, a sötét a világossággal, a zöld a lilával, az illúzió a valósággal, a szomorúság a vidámsággal, a napfelkelte a napnyugtával, én a környezetemmel, és én önmagammal.
A határaim.....elég tágak, elfogadom. Tetteim és gondolataim az enyémek immár. A következményei úgyszintén. Ez lenne a szabadság? Nem tudom még.

unokaöcsém

Csend van, itthon vagyok, a néha jó a semmi hangulatában. Hamar eltelt a hétvége. Agyamban egyetlen gondolat: " Hogyha tisztában lennénk, milyen következményei vannak a tetteinknek önmagunkra nézve, akkor kétszer is meggondolnánk." Értelmetlen kijelentés, értelmetlen gondolat. Azért is, mert a következmények nem láthatóak előre. Sem a tetteké, sem a gondolatoké. Jönnek, valahonnan belőlünk, néha furcsán, logika és ráció nélkül. Csak jönnek.
Az élet millió döntésből áll. Először helyettünk döntenek, aztán jó esetben mi magunk hozunk döntéseket és elfogadjuk a másokét. Döntések labirintusa, ezek következményeivel.
A pokol felé vezető út csupa jóindulattal van kikövezve, mondja unokaöcsém, olyan meggyőzően, hogy el kell hinnem neki. Mi kell az élethez? kérdem, bátorság, vakmerőség, szeretet, alázat, tiszta játék? Te kellesz, semmi több, mondja. Te vagy a saját életed, a sorsod, a karmád. Minden, ami benned van vagy nincs, amit kisugárzol vagy nem, amit gondolsz, vagy teszel. És máris előrukkol valami különlegességgel, ami csakis az övé, amit sehol máshol a világon nem találsz meg csak nála. Valamelyik életében alkimista lehetett, gondolom, vagy valami hasonló, Leonardo elméjéből hozott valamit, de az is lehet, hogy boszorkányként égették el egykoron. Szeretem az eklektikus társaságát, gondolatai csaponganak, nélkülözve minden logikai vezérfonalat. Lelkesedése magával ragad, tekintete a gyermeké. Ő nem nőtt fel a világhoz, vagy a világ nem nőtt fel őhozzá?, bukkan fel bennem a kérdés. Unokaöcsém világa annyira egyedi, annyira szép és érintetlen, hogy vágyom rá minduntalan. Kérdez és válaszol, viccet mond, majd filozófiai értekezésbe kezd, aztán hirtelen elhallgat és "hogyan is kerültél te ide?" pillantással néz rád. Szeretete nyers, mint a frissen hasított fűz illata.
Nem akartam róla írni, nem volt ilyen szándék bennem. Eszembe jutott csupán, a néha jó a semmi hangulatom okán. Hogy mi volt bennem azelőtt? Teljesen elfelejtettem. Talán pontosan ő.

vigyázz magadra!

Vigyázz magadra! - rövid mondat, felszólító, kérő, féltő....mi minden van még benne? Elhangzik, adom és kapom. Ki hogyan vigyáz magára? hogyan történik ez? Nem tudom.
Élem az életem. A sajátomat. Éltem a másét, sokakét, ma is hozzátartoznak a mindennapjaimhoz, de életüket nem élem. A sajátomat élem. Azt hiszem. A saját ritmusomban és tempómban, a saját illataimmal és ízeimmel, a saját gondolataimmal és saját testemben. Minden, amit teszek, gondolok, érzek, testreszabottá válik egy idő után. Nem azért, mert így akarom, hanem mert így tudom tenni, gondolni, érezni.
A minap beszélgettünk az életünk dimenzióiról. Tudatos létem rendben, mondám, azzal már nincs bajom. Értem a testem jelzéseit. És igyekszem vigyázni magamra. Eszembe jutnak a tradicionális gyógymódok, amik a test jelzéseit figyelték, értelmezték, gyógyították emberközelben, az emberre figyelve. Nem ízekre szedték, hanem egységében gyógyították. Nem kiszakították a környezetéből, hanem környezetbe helyezték. Így volt. Most másképp van.
Az élet spirituális dimenziói. Vannak, léteznek. Akárcsak a tudati/tudatos lét. A kettő együtt adja az egyensúly állapotát. Tudom. Akkor mi a szellemi létünk? - kérdém. Nem válaszoltuk meg a kérdést. Talán a kettő összefonódó találkozása. Nem tudom.
Vigyázz magadra!, mondod és én tudom, hogy komolyan gondolod. Igyekszem, és én is komolyan gondolom. A határaim - tiszteletben tartod. Jól van ez így. Az elfogadás jelenti a szeretetet, a feltétel nélkülit, mellőzi a megszelídítés kényszerét. Jól van ez így.

sikeres nap

Reggel fél hatra állítom az órát, egy órával később kelek.Mi legyen a nap mottója?, mire van ma nagy-nagy szükségem? Igen, a mai nap a sikerről szóljon. Így indulok.
A rendelőben ismét elromlott a fűtés. Hívom Olivért, itthon van, rövidesen érkezik a segítsége. Megkezdjük a munkát. Utána Sepsire kell mennem a havi jelentésekkel, majd Brassóba viszem az autót, javításra. Kiderül, hogy lejárt az egyik biztosításunk, ezt is vinni kellene a többi beszámolóval a biztosító házhoz. Remek, az ügynök éppen ráér, jön, újít, időre elkészül minden.
Indulok. Sepsin nyomtatványokat kell vásárolni, egyablakos a pénztár, sokan várunk. Beállok a sorba és számolok: ezzel a ritmussal akár egy órát is ücsöröghetek itt. Ez így nem jó. Ránézek a mögöttem álló fiatalemberre, mi lenne ha.....és már nyomom is a kezébe a számlát és a pénzt: nem kérem a visszajárót, ő meg intézze el nekem a befizetést, kérem. Nyélbe is ütjük az egyezséget, mehetek a dolgomra. A nyugtát hagyja csak az első ablaknál, majd elveszem.
Leadom a jelentéseket, minden rendben. Begyűjtöm a szükséges információkat, elveszem a nyomtatványokat és a befizetett összegről szóló nyugtát. Remek, indulhatok Brassóba.
A múltkor kinéztem egy sárga kotyogót, aztán lemondtam róla. Azóta is bánom. Szeretem a kotyogóban főtt kávét, az otthoni már totálkáros a sok használattól, füle sincs. Vajon megvan még az a sárga kotyogó? Lesz még időm benézni az áruházba? Időm is marad és a kotyogó is ott van. Remek! Nekibátorodom, elindulok gyömbér teát vásárolni. És van! Startolhatok autót javíttatni....
A hátsó ablaktörlő motorját kell kicserélni, időbe telik. A táskámban lapul a tegnap benne felejtett könyv, most lesz időm olvasgatni. Ezt teszem. "Micsoda világ: mind holdkóros idegenként bolyongunk benne, egymásnak ütközünk, ahelyett, hogy valódi kapcsolat jönne létre közöttünk...elbeszélünk egymás mellett..félünk a saját szavainktól, meg a másokétól is. Akkora a kommunikációs csőd, hogy szomjazzuk a bizalmat, úgy kapaszkodunk a megértésbe és elfogadásba, mint fuldokló a mentőcsónakba....már-már azt hisszük, biztonságosabb nem is tudni, mi az életünk." Ez az! Idefelé azon töprengtem, hogy miként alakulnak ki igazán jó barátságok. Naná, hogy ez a kulcs: nincs kommunikációs csőd, nem félünk adni a saját szavainkat, gondolatainkat. Eszköze lehet akár a gyógyító medicinának, a jó párkapcsolatnak is. Remek, megvan. Az autóm is. Indulok haza. És ezúttal nem fogok eltévedni, döntök.
Hazafelé a gondolataim birtokolják az agyam. A lila napfelkelték, amik gyönyörű vonalát adják a hegyeknek. A hegyeim, amik adták fiatalságom határtalan szabadságát. Éppen ők zárnának be? Nem passzol a dolog. Persze, hogy nem passzol. Önmagamra erőszakoltam a határaimat és átruháztam a hegyeimre...igen, ez történt.
Otthon jó hír vár, a rendelőben működik a fűtés. Gyömbér teámnak gyömbér az íze és én jól érzem magam. Nyughatatlan nyugtalanságom csitul ma este. Sikeres nap volt.

Mária és én

Mária bipoláris affektív zavarban szenved. Ő azt állítja, hogy tudja magáról, hogy bolond, hogy nem olyan, mint más. Nem szedi a gyógyszereit. Ő így érzi jól magát. Ha szedné a gyógyszereit, akkor nem lenne jól.....mert erősek azok a gyógyszerek, mondja, megváltoztatják az embert. Van egy szeretője, ő is bolond, mondja, és olyan jól el tud beszélgetni vele....akárcsak velem. Pedig lehet, hogy a doktornő nem is bolond, mondja.
Testemben jól vagyok. Ezért nincs szükségem vizsgálatokra. Ha elvégezném ezeket, akkor esetleg kiderülne, hogy van bennem valami nyavalya, amiről eddig nem is tudtam. és elkezdenék foglalkozni vele. Ezzel életre kelteném a nyavalyámat, ami most szépen nyugszik bennem. Nem túl tudományos. Nem baj.
Egy dalszöveg rém száraz, ha nem ismered a dallamát Mert a kettő együtt adja az egészet. Sok mindennel így van ez. Száraz minden tett és gondolat, ha nincs dallama. Így van ez.
Fekszem a padlón és a föld szagát érzem. A harmadik emeleten lakom. A virágok földjének a szaga, amit érzek. Tele van velük a szoba.
Ha már nagyon fáradt az agyam, akkor kavarognak a gondolataim. Hadd tegyék. Kiválnak belőlem, majd visszatérnek. Most nem foglalkozom velük, néha jó a semmi.

most csak ennyi..

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a fiúnak nyílnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.

Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.

......a dallam ismerős, nem?...