(Heidelbergi Káté)
"Sötét utcán kopognak lépteim. Neszt hallok, most már kopognak lépteink. Monoton kopogások. Előttem kopog. Mellettem kopog. Hátam mögött, oldalt.. Megállok elhallgat, elindulok, lemarad, utánam kopog. Talán idegesítem, most ő idegesít. Megfordulok, megkeresem hadd menjünk együtt. Pár méter után a gyenge fényben fényes penge villanások, egymásba vágjuk késeinket. Mégsem volt alaptalan...
Kit hogyan lehet meggyilkolni lelkileg fizikailag… stb., többször is meghalhatunk."
Ölni - szinonimája: eltaposni.
Kedves, szép nap volt, vidám, napsütötte. Erdei ösvényen baktattunk, valahol a világban. A néha jó a semmi révületében, gondolattalan létemben követtem a lépteimet. Megtorpantam, mert előttem az ösvényen egy hangyapár szeretkezett. Majdhogynem rájuk léptem. Vigyázz rájuk! , szóltam a mögöttem jövőnek. Nem szólt, csak eltaposta a hangyákat. Élettelen, laposra taposott hangyák hevertek az úton. Nem szóltam, szemem megtelt könnyel. A nap további része hangtalanul telt el. A könnycseppek azóta a lelkemben vannak és messze elkerülöm a helyet, ahol eltaposhatnak.
Ne ölj! Megszűnt bennem parancsolatnak lenni. Okát kérded? Nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése