Rossz hangulatú hetet tudok magam mögött. Voltam dühös, csalódott, volt benne fájdalom és szomorúság.
A történéseknek részesei vagyunk, megidézzük, előre vetítjük, majd szájtátva csodálkozunk, hogy be is következnek. Játszunk merészen, olykor vakmerően, száműzve a monotóniát, hogy aztán tétován megtorpanjunk. Emberi lényünk kutat, keres, mindig más és más dimenziókban.
Reggel van és sötét. Nincs napkelte, az ég borús, beárnyékolja, idézi az elmúlt napokat. Hosszú nap lesz, három szakaszos: rendelő, ügyintézés, majd ismét rendelő. Nem akarom a múlt hét hangulatát hordozni magamban, sem a napfelkeltementes reggelét. Eszerint válogatom össze a ruháimat, illatokat, színeket. Bordó, mintás harisnya, fekete, magas sarkú csizma. A szoknyám is fekete és szűk. Az almazöld pulóvert ritkán veszem magamra, ma éppen megfelel a hangulatomnak. Zöld köves nyakék, szépen munkált, lehelletkönnyű. Az ámbra illata és semmi festék. Ma szeretni fogom önmagam, ez a nap az enyém is, döntök. Egy pillantás a tükörbe: egyensúlyban vannak a dolgok. Így jó.
Nehéz nap, nehéz patológia, nem érzem a súlyát. Teszem a dolgom, nyugalom és biztonság vesz körül. Aztán elmegyek és megvásárolom a hajvasalót, majd néhány perc Enya és jöhet a délutáni munka. Lazán befejezünk mindent és megajándékozzuk magunkat húsz perccel. Marad még időm, hogy megvásároljam a rég áhított nyakéket, élvezzem Erika furcsán kedves hangulatát. Igen, jól van ez így. Nincs már bajom a világgal, sem az elmúlt napokkal. Mert minden összefügg....a lélek a testtel, a sötét a világossággal, a zöld a lilával, az illúzió a valósággal, a szomorúság a vidámsággal, a napfelkelte a napnyugtával, én a környezetemmel, és én önmagammal.
A határaim.....elég tágak, elfogadom. Tetteim és gondolataim az enyémek immár. A következményei úgyszintén. Ez lenne a szabadság? Nem tudom még.
A történéseknek részesei vagyunk, megidézzük, előre vetítjük, majd szájtátva csodálkozunk, hogy be is következnek. Játszunk merészen, olykor vakmerően, száműzve a monotóniát, hogy aztán tétován megtorpanjunk. Emberi lényünk kutat, keres, mindig más és más dimenziókban.
Reggel van és sötét. Nincs napkelte, az ég borús, beárnyékolja, idézi az elmúlt napokat. Hosszú nap lesz, három szakaszos: rendelő, ügyintézés, majd ismét rendelő. Nem akarom a múlt hét hangulatát hordozni magamban, sem a napfelkeltementes reggelét. Eszerint válogatom össze a ruháimat, illatokat, színeket. Bordó, mintás harisnya, fekete, magas sarkú csizma. A szoknyám is fekete és szűk. Az almazöld pulóvert ritkán veszem magamra, ma éppen megfelel a hangulatomnak. Zöld köves nyakék, szépen munkált, lehelletkönnyű. Az ámbra illata és semmi festék. Ma szeretni fogom önmagam, ez a nap az enyém is, döntök. Egy pillantás a tükörbe: egyensúlyban vannak a dolgok. Így jó.
Nehéz nap, nehéz patológia, nem érzem a súlyát. Teszem a dolgom, nyugalom és biztonság vesz körül. Aztán elmegyek és megvásárolom a hajvasalót, majd néhány perc Enya és jöhet a délutáni munka. Lazán befejezünk mindent és megajándékozzuk magunkat húsz perccel. Marad még időm, hogy megvásároljam a rég áhított nyakéket, élvezzem Erika furcsán kedves hangulatát. Igen, jól van ez így. Nincs már bajom a világgal, sem az elmúlt napokkal. Mert minden összefügg....a lélek a testtel, a sötét a világossággal, a zöld a lilával, az illúzió a valósággal, a szomorúság a vidámsággal, a napfelkelte a napnyugtával, én a környezetemmel, és én önmagammal.
A határaim.....elég tágak, elfogadom. Tetteim és gondolataim az enyémek immár. A következményei úgyszintén. Ez lenne a szabadság? Nem tudom még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése