barátság

Egyedül vagy, és nem vagy magányos, van barátod. Elbátortalanodsz, lépnél tovább, de bizonytalanságod fogva tart még - ő bátorít. Csak annyit kérsz, azt is halkan, szinte suttogva, bízzál bennem, kérlek! És elindulsz, bizalma elkísér.
Mogorva vagy, teleholdas rossz napodat senki nem bírja már. Ő rád kacsint.
Rigolyáid, szeszélyeid kibírhatatlanok. Amikor önmagadnak is terhére vagy, ő elfogad.
Játszunk, mondod. És ő játszik veled. Arany éjszakákban fut veled és az égre néz fel, ad csillagoknak szép nevet és nevetve hagyja, hogy a szél sodorja el. Együtt ül veled a házad küszöbén és nem kérdezi, hogy meddig. Nem vár el tőled semmit, nem szelidit, nem nevel. Csak van.
Bátran átölelheted, nem fog visszaélni vele. Elmondhatod a titkaidat, megőrzi. Mert ő a barátod. És te a barátja vagy. Ismered a titkait, a lelke rejtett zugait. Az örömeit, a bánatait. Nem akarsz tőle semmit és ő sem tőled semmit. Meghagyja a szabadságod és te is az övét. Aztán megismered, mint önmagad, és ő is téged. Fél tekintetből érted és ő is téged. Egyszerre mondtok ki szavakat. Kitalálja a gondolataidat. Ronda, szürke napra ébredsz, kedved nincs semmihez,és ő biztos, hogy megtalálja neked a fényt. Ő az, aki fogja a kezed és számíthatsz rá bárhol. Soha nem fogsz neki hazudni és ő soha nem fog téged elárulni. És tudod, hogy miért? Mert ő a barátod. Érted?

csak röviden

Barátom megkérdezte, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy kösz jól. Rutinos válasz. A kérdés nem rutinból szólt. A válasz nem volt fair. Tehát, mondtam, igazából nem is vagyok olyan jól most. És elmondtam a bajaimat. Ennyi. Arra gondoltam, hogy akkor lenne jó egy párkapcsolat, ha nappal barátok, éjjel pedig szeretők lennének a tagok benne (szinte társakat mondtam, de lehet, hogy az megint más).
Hangulatom változó. A saját, magánportálos hangulatom. A rendelős kevésbé, ott nincs hangulat csak ráhangolódás. Az meg más. Szóval a hangulatom nem mindig állandó. Olyannyira, hogy néha önmagam számára is elviselhetetlen. Ezért van a polcon Unicum, Campari és vörösbor. Ennyi. Unicum a dühös és elégedetlen óráimhoz, Campari és vérnarancs a laza, teszek-rá-és-nem-érdekel pillanataimhoz és édes vörösbor az édesekhez.
Szóval a barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel-és leépíteni, nem vársz el tőle semmit és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod.
Szeretem az ámbra illatát. Vásároltam ámbra illatú testápoló olajat. Eltettem áprilisig.
Olvasod a blogomat. Azt mondod, hogy ellentmondok önmagamnak néha. Nem, ez nem így van. Csak te nem érted, hogy mit mondok én...néha. Ezért tűnik ellentmondásnak. Mert a dolgok logikai rendje nem mindig lineáris.
Cyberszex...ez lesz ám a tökéletes szimulákrum. Elküldöm a klónomat, hadd művelje majd. Nekem megfelel a hagyományápoló formája. A hagyományról jutott eszembe, erről beszéltünk ma.
Az ünnepek alatt alig főztem. Senkinek nem tűnt fel és senki nem volt éhes. Akkor miért főztem az eddigi években délelőttökön át? Karácsony - nagytakarítás -sütés-főzés. Ennek a hagyományát nem ápoltam az idén. Úgy tűnik, jól megvagyunk nélküle.

karácsony

Nyugis napok, ráérősek. Így szeretem. Az ajándékokat összecsomagoltam, ezt is szeretem. Ismerőstől kaptam egy kis fenyőt, ajándékba. Eddig mindig nagy volt. Zalánnal egyetértettünk abban, hogy ezzel maradunk. Fura, hogy nincs illata. Igen, ez hiányzik. Ebből sem csinálunk gondot az idén. Ha nincs, hát nincs.
Ma reggel a piac felé mentem mégis...talán mégis jobb lenne....már csak az illat miatt is. Aztán mégsem álltam meg. Jó a kis fa, illat nélkül is.
Rövid idő múlva az öcsém szólt be, hogy két fenyője van, az egyiket nekem szánta. Igen, ez lesz az igazi, magas, dús és van illata. Köszönöm.
A mindennapok köszönete.
Videó performansz, kísérleti művészet, érdekel. Elmennék. De ha nem, az sem gond. Elszunnyadok. Barátom hívására ébredek, ő már ott van. Kapom magam megyek én is. Várunk, egy kis késéssel kezdenek, a bemutató művész Temesvárról jön, az messze van. A vendégváró,-fogadó gyümölcstea kedves ötlet és finom is. Az idő hamar telik, beszélgetünk. A terem tele van, többnyire fiatalok. Aztán megkezdődik a nemzetközi kísérleti filmfesztivál bemutatója. Igen, kissé kaotikus. A válogatás is, a magyarázat is. Valahol elmarad a lényeg Egyetértünk abban, hogy ez így nagyon nagyon kísérleti, mármint a bemutató. Rossz válogatás, kaotikus egyveleg, érthetetlen, fáradtan kusza komment - enélkül talán érthetőbb és élvezhetőbb lenne az egész. Nincs gond, a tea finom volt és jót beszélgettünk. És köszönöm az estét.
Karácsony szenvedeje... nálunk honos így. A szó lényegét nem értem, de érzem. Magamba forduló napok, órák ezek. Még a régmúlt időkből. Szenvedeje a karácsonynak, az alanyát kereső szeretet szenvedeje. Az egyszülött fiát váró Mária szenvedeje, az elengedő és sorsával megbékülő anyáé. Az elengedő és feltétel nélküli szereteté-é. Értelmét nyeri a karácsony.
A mindennapok köszönete. Igen, szeretem a karácsonyt. A feltétel nélküli, elengedő szeretet napját, a magamba fordulás óráit. A szenvedejét is.

ma

Korán ébredek, kialudtam a nyolc órát, ez elég és ennyi kell is.
Advent, Karácsony, Camino, ez jár a gondolataimban, csupa nagybetűs része az életemnek. Most ezekhez kötődik minden. A reggeli kávé is. Készülődés az Útra, nyugis négy nap karácsonykor, hangulatok , tekintetek, tervek ás álmok, kérdések, válaszok. Rák-Mérleg-Vízöntő találkozó.
Halotti igazolvány kiállításával kezdem a napot. Az elhunytról beszélgetünk, egyetértünk abban, hogy nem a cigaretta rövidíti meg az életet, hanem a bizonytalanság, a reménytelenség és ezek hozadékai. Igen, a tegnapi esőből havazás lett mára. Nem lesz tartós, máris olvad.
Vásárolok néhány dolgot, aztán haza megyek Ha már egyetértettünk, akkor elszívom a nap első cigarettáját. Közben kigondolom az ebédet, a napi teendőket.Van belőlük bőven. Meglesz mind, nyugisan. Semmi pánik.
Szimultán retrospekció - olvasom a Transindexen - házhoz jön a kísérleti művészeti fesztivál. Lám-lám, fejétől bűzlik a hal, azaz ezen esetben nem bűzlik éppen. Új igazgatója a helyi kultúrának nem tétlenkedik, nyít a világra, és a világ jön. Remek. Így igaz, az elmúlt hónapokban volt minden mindenki számára. Igen, ide jó lenne elmenni, ez legalább az, aminek hirdeti magát. Hogy mi? Majd kiderül, azt értem, hogy van benne kísérlet és művészet, azt is, hogy a mának szól, máról, mai nyelven. Ha lesz is bennem káosz tőle, hát az nem a falon lógó Othello-é lesz, arra mérget vennék már most.
Dél van, vár a konyha. Még várhat, vasárnap mindig megcsúszik az ebéd....mindig, amikor van itthon valaki rajtam kívül. Most Zalán van itthon, tehát lesz ebéd. Késni fog, mert még a reggelinél sem tartunk. Ahhoz fel kelleni ébredni - mármint neki. Teendő viszont akad bőven, és ma szívesen teszem dolgomat itthon.

sarok

Szombat, itthon. Esik az eső, szeretem. Magamba forduló, csendes napomat adja. Hó lesz belőle karácsonyra.
Kibékültem a hegyeimmel, valótlanul és igazságtalanul vádoltam őket. A bezártság soha nem kívülről jön. Telnek a napok, és történnek dolgok. Oldódik a bezártságom.
Gyerekkorom sarkai. Büntetés gyanánt. Arccal a fal felé, a sarok felé. Sarokban állni, dühödtebb esetben térdelni. Az állás elviselhetőbb volt, kevésbé megalázó. Álltam és bámultam a sarkat, és egyetlen gondolat volt bennem, erős, elszánt akarat: meglásd, kijövök én innét! Nem fogok könyörögni, bocsánatot kérni, töredelmesen ígérni. Itt állok addig, amíg te fogsz kérni arra , hogy hagyjam abba, esetleg megbüntetsz ismét, ha nem teszem. Hadd lássuk! Játsszuk el a sarok játékát! És mivel imigyen a játékból nem lett játszma, jó apám hamar megunta a nevelés eme módjának gyakorlását.
Befele forduló napok. Vannak ilyenek, amióta az eszemet tudom. Néha furcsa nyugtalansággal fűszerezve. Nagyikám azt mondta, hogy ez a lelkiismeretfurdalás. Nem passzolt a dolog, mert nem volt oka. Most tudom, hogy közel járt az igazsághoz. Furdalás ez, csak nem a lelkiismereté. Szorongás a neve. Okát is tudom már: valami, ami kikívánkozik belőlem. Így válik gyógymóddá a beszéd, az írás, az érintés.
Igen, az erőszakot, a rám erőltetett akaratot nem viselem el ma sem, semmilyen formájában. A sarokbaszorítás érzését jelenti , és ugyanazt a dacot idézi meg bennem, mint hajdanán. Sarok, skatulya, bezártság, behatároltság, kötöttség és kötelesség.....tisztul a kép és válik nyilvánvalóvá, hogy nem a hegyeimmel van a bajom.
Karácsony - szeretem. Az adventet is.

barátomnak, akinek stílusom bár stílusos, de helytelen

Neked írom a dalt, azaz blogom eme írását, akinek a mondat akkor mondat, ha van alanya is az állítmánynak. Gondolataim tárháza, csapongó olykor, de akkor és ott, ekkor és itt így jó nekem.
Magamnak írom, de azért olvashatod, te és más is. És mint ilyen, te aki olvasod, elfogadod azt a másságot, amit stílusos stílusom ismétel, helyes helytelenséggel. Nem mindig érthető, alaptétel ez ahhoz, hogy vannak érthetetlen, de létező dolgok, gondolatok.
A játék témáján elméztünk a közelmúltban. Játék a gondolatokkal, vágyakkal, játék a játékkal. Fel kéne nőni már, s nem veszed észre, hogy ezt tettük, tesszük, ki-ki a maga módján. A nem kellne felnőni hamis útja nem járható, zsákutca. Az idő nem megállítható, nem visszafordítható, nem megismételhető a történések rendje.
Annyi elmélet, annyi tudás a boldogságról, szeretetről...annyira nem érdekel már - beleolvasok, nyugtázom, hogy erre már én is rájöttem, önmagamtól. Amire meg nem jöttem rá, az nem az enyém már vagy még.
Mi érdekel?, hallom a kérdést, és válaszolok is rá. A most érdekel, a pillanat, hogy jól érezzem magam benne. Most megtehetem, most megteszem.
Jó nekem, hetenként hallom, akkor hát így van. És neked, neki miért nem az? Talán neked és neki is jó, csak nem veszed, nem veszi észre. Arra gondolok, hogy mitől jobb nekem, mint neked vagy neki? Nincs fogalmam, nem is időzöm el a gondolatnál. Értelmetlen.
Vannak dolgok, amikről le tudunk mondani?, gondolatok, vágyak, amiket el tudunk engedni? Akard nagyon, és sikerülni fog - ez a tétel. Mennyire nagyon? Amíg belegörcsülsz a nagy igyekezetbe ? A nagyon akarni művészete....görcsös igyekezet nélkül - szelíd, csendes ima.
Tetőre mászni, lilítani a piros pipacsot, vágyódni megtagadott álmok után, felrúgni biztonságot...miért, minek, hogyan?
Minden, minden rendben van. A meg nem válaszolt kérdések, az el nem hangzott rigmusok, megtalált és meg nem talált helyünk a világban...minden rendben van. Érted? A meg nem történt dolgok éppúgy, mint a megtörténtek. Az idő nem áll meg soha, esetleg a lélek nem bírja az iramot, meg-megáll, hogy aztán ismét feléledjen.
Látod, annyi mindent mondanék neked, és ilyenkor annyira nem számít az állítmány alanya. Megtanultam, tudom, de most nem alkalmazom. Nincs hozzá kedvem, ennyi. Ez az én magánportálom, kénytelen leszel így elfogadni, ha érdekel, amit írok, gondolok. Még akkor is olykor zűrös-zavaros és lényegtelen a lényeges. Érteni fogod. Érted is már, hogy a lélek gondolatainak a magánportálján nincsenek szabályok, a helyesírás etikettje sem kötelez. Talán ezért jó nekem?

Utak

Skatulyák, behatároltság.
Szabadság, a testé és a szellemé.
Élet és halál. Halál az életben és élet a halálban. Halál a halálban és élet az életben. Lehet úgy valós, mint valótlan.
A szeretet szabadsága, ami összefügg a test és szellem szabadságával. Nehéz tétel olykor.
Az univerzális tudatalatti, aminek része vagy, része lehetsz, ha nem félsz a végtelentől és önmagadtól. Nevezhetjük bárhogy. Ha már meguntuk istent, akkor adhatunk neki más nevet, a lényeg ugyanaz marad. Ha elfogadtuk és életre keltettük magunkban, akkor száműzi a félelmet, és elindít az Útra, ami nem más, mint a megmérettetés-felismerés-beteljesülés hármasa. Erről szól minden szellemi Út. Elindulhatsz rajta, megtorpanhatsz, végigjárhatod. Segít neked, ha figyelsz a jelekre. Ha felismerted ezeket, értelmezned kell ahhoz, hogy használhasd. Egykoron remek érzéke volt az embernek ehhez. Ez idővel remekül elcsökevényesedett, mint Shakespeare a modern kor színpadán.
Szimulákrum, cybertech, az egykoron leképzése a mába. A szellem és test leképzése egy másik síkban. Része vagy, részévé válhatsz, ha nem félsz a végtelentől és önmagadtól. A szervült tudat Útja, nem a léleké. Ez nem az én tételem, hanem a tiéd, Fiam.
Párhuzamos utakon járunk. A párhuzamosok nem találkoznak, a végtelenben talán.
Alig huszonnyolc éves társatokat temettétek. Ez adatott. Eddig tartott. Baleset volt. Ott és akkor.

meditáció

Anettből soha nem lesz társasági lény - mellettem nem. Az imént szóltam hozzá, és úgy meglepődött, hogy lepottyant a hintájáról. Aztán hangos ricsajjal fejezte ki méltatlankodását.
Lehet, hogy éppen meditált. Azt tudom, hogy képes kommunikálni, akkor hát miért ne meditálhatna? A meditáció is a kommunikáció egyik formája. Kommunikáció önmagunkkal az univerzum segítségével vagy nélkül. Kinek így, kinek amúgy. Elmélyült a feloldódás, az összpontosítás és ellazulás egyensúlyában .
" A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, úgyhogy az élményt akár megváltozott tudatállapotnak is lehetne nevezni."- olvasom. Ezt tette Anett. Persze, mondhatod, hogy ezt semmiképp nem tehette Anett, mert ő egy papagáj, következésképp egy állat, tehát nem rendelkezhet tudattal. Sőt, hivatkozhatsz a tudományra is, a tudomány a mai állására is, bármire. Nem fogok ezen vitázni. Azért sem, mert nem hiszek a bizonyítékokon alapuló tudomány kizárólagosságában. Tehát nem fogom elfogadni azt sem, hogy Anettnek nincs tudata, azt sem, hogy nincs lelke, csak azért, mert a tudomány késik a bizonyítással. Anettnek van lelke, igen magányos az ő lelke, általam van magányra kárhoztatva, mert keveset vagyok itthon és nem kommunikálok vele. Ezért meditál önmagába fordulva.
Rém büszkék vagyunk a tudatunkra - ebben különbözünk a többi létezőtől. Ettől vagyunk a teremtés koronái és hasonló okos dolgok. Nézz körül tudatos világodban, aztán tágítsd és tágítsd a kört. Világválság van, mondád. Persze, mondtam, válságos a világunk. Kissé hidegen pillantottál rám, és felvilágosítottál, hogy gazdasági világválság van. Igen?- kérdém. A világgazdaság megváltozott tudatállapota. Jó, rendben, csak vicc volt, a világgazdaságnak nincs tudatállapota. Az összetevőinek sincs. A bankoknak és vállalkozásoknak sincs. Csak léteznek, vannak, mint a hegyek, a vizek, mint Anett. Aztán mind válságba jutnak. A teremtés koronája teszi a dolgát. Mert neki van tudata. Tudatosan teszi a dolgát, és lőn válság gazdaságban, gyógyításban, okításban, kultúrában. Talán nem marad elég ideje meditációra, ezért olykor sebtében megszakítja ezt és a megváltozott tudat megváltozott állapotában marad. Így lesz a klasszikusból modern, Shakespeare-ből cirkuszi mutatvány. Nem tudni, hogy ki tanít kit, bomlik a forma. Sámántánc, ez kellene, lélektisztító medicina. Kiolvasás, ráolvasás.
Kaotikus világrend, felbomlott értékrendszer, énközpontú társadalom. Világválság - mondod. És cáfolod Anett tudatát. Nem vitázom. Értelmetlen lenne.
Hogyan szól a fohászod?, kérdem. Kérdésem megdöbbent, nem érted, nem is válaszolsz. Persze, elfelejtém, hogy te a bizonyított tudomány elkötelezett híve vagy.

tegnapból a mába

Így remekül telik a hétvége: reggel elmegyek, este hazajövök.
Ma remek idő volt, délelőtt meglátogattam az öreg betegeimet, majd elindultam becserkészni a karácsonyi ajándékokat. Nagy a család és én imádok ajándékozni. Brassó volt az úti cél. Nem tudok tájékozódni, és el is kényelmesedtem, mert az utóbbi években nem én vezettem az autót. Ezért rendszerint eltévedek, majd kikecmergek az eltévelyedésből. Van ez így. Ma különösen jó napom volt. Pontosan azt kaptam, amit kerestem, és el sem tévedtem.

Egyre jobban megkedvelem az egyszemélyes életet. Van időm mindenre, azt csinálom, amihez kedvem van. A hátrányok mellett ezek az előnyök.

Újságnak írni nem könnyű dolog. Nekem nem az. Rövid, velős tőmondatokhoz szoktam, ezeket nem használhatom. Állítólag nem érthetőek. Nem baj, megtanulom másként. Ez izgalmas tétele az életnek is: ha valami nem megy, próbáld másképp. Amíg megy. Tanulj meg a határaidon belül szabadon mozogni.A szorít a világom érzés tágulni kezd. Nem csak orvosi témákat szeretnék, ez beskatulyáz, mondtam. Nem szeretem a skatulyákat. Beszéljünk valami egyébről is, ami aktuális, kicsit formabontó. Beszéljünk skatulyákról, az összekutyult dolgokról, érzésekről és érzelmekről, művészetről, gondolatokról, a nem egyértelmű dolgokról.

Régi ismerőseim, barátaim felbukkannak, alig változtak, alig változtunk. Csak az évek telnek és a tükörarcunk más.. Holnap teázni fogunk egy régi barátommal, öt órakor, mert ő angol. Ismétlődik a történelem, legutóbb tíz éve teáztunk öt órakor. Alig változott tíz év alatt. Akkor nagyon szerelmes volt, aztán megnősült, majd elvált, és most ismét szerelmes. Minden a régi, csak a gyermekeink nőttek meg.

Jó az, ha van barátom, barátod, barátunk. A barátra ráérez a z ember. Szereti a régit, örül az újnak. Az este sokáig beszélgettünk, órákon át, amíg hajnal lett. Jó volt. Ezért keltem ma délben. És így fejezem be ma, a tegnap elkezdett írást. Közben beszélgettünk, követtünk egy fonalat, aludtam és nem álmodtam.

választunk?

Gyönyörű ez a reggel, tökéletes vasárnap. Az ég tiszta, beragyog a nap az ablakon. Itthon együtt kelek a nappal, télen is, nyáron is. Szobám ablaka keleti tájolású és nem húzom el a sötétítőt. Így az első "jó reggelt" közvetlenül a naptól kapom. Előbb küldi a fényét-színét, mályva-lilát, vöröset vagy éppen sárgát, majd felbukkan a hegyek mögül.
Hetek, de hónapok óta nem olvasok újságot, nem nézek híradót. Az információ, ami engem érdekel vagy érint, eljut hozzám enélkül is."....a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik. Ma ez a megértés a legértékesebb bölcsesség az életemben, ez teszi lehetővé, hogy bármit megtegyek, és tudom, hogy örökké el fog kísérni" olvastam valamikor, valahol, lejegyeztem valamiért. Néha megakad a szemem rajta, másodpercnyi gondolatvillanás. Szóval nem hiányzik az újság és tévé információhalmaza. Így is megtudom, hogy Bangkokban zűr van. Botond fiam bő hét múlva oda készül és akik ismernek, hozzák a hírt. Azzal is szembesülök, hogy a HPV-védőoltás ártalmas, halálos, veszélyes. Először nem értem, később sem...lám-lám a média manipuláló, kinyilatkoztató szerepe. Hit a médiában...a média, mint a jelen guruja..

Amiről viszont nem beszél senki, az a mai választás. Néma csend, érdektelenség. Értem. Értem a csendet, ami mögül az elmúlt évek, évtizedek csalódottsága, kiábrándultsága néz szembe. Elárultatott, megcsalatott. Az átlagember, a mindennapok megélhetéséért dolgozó, tevő ember reakciója. Nem gyűlölködik, nem szidalmaz és nem káromol, de nem is lelkesedik. Mint Krisztus, veszi a mindennapi keresztjét és viszi. Nagyapáink elmentek Amerikába hajdanán, hogy hozzák a megélhetéshez szükséges pénzt. Nagyanyáink itthon maradtak, gyereket neveltek és várták vissza az emberüket. Az akkor volt. És mi van most? Ugyanaz. Pedig nem is volt háború.
Értem a csendet. És mi lesz, ha nem lesz parlamenti képviseletünk? Az átlagember szintjén a kérdés annyira jelentéktelen, hogy nem is figyel rá, nincs hát válasz. Parlamenti képviselet? Nem érti ezt az átlagember. Azt igen, hogy szinte mindenhol románul kell megszólalnia. A hivatalok nyelve is román - ha nem érti, nem beszéli, megaláztatik. Elkerüli, ha lehet. Az autonómiát sem érti, nem is foglalkozik vele. Vannak sokkal fontosabb dolgok ennél: a földek, a betakarított termés sorsa, a család megélhetése, alacsony bérek, munkahely, rabszolgasors. Lehet manipulálni, meggyőzni, irányítani a hitében megingott embert? Nem tudom. Majd kiderül.
A nap közben tovább haladt, ideje felkelni. Csendes, tiszta égboltú vasárnap. Holnap nem dolgozunk. Gyászünnep. Ilyen is van nekünk.

Pincetető

Fura ez az állapot. Pincetető. Kapuról, kapura, aztán fel a legmagasabb pontra. Tekintetem körbejár és belebotlik a hegyekbe, amik körülvesznek, körülzárnak. Mit keresek itt? Korai gyermekkorom örök kérdése, amire mindmáig nem tudom a választ. A kérdés maradt. A válasz késik. Nem voltam és nem vagyok lelkes hazafi. Sokszor fojtogat a bezártság. Mondhatnám, hogy ez a hazám, itt vannak a gyökereim, a népem. Ez mind igaz, de nem ezért vagyok itt. Ez is igaz. A munkám az emberekhez köt, rajtuk keresztül pedig a mindenséghez. De nem ezért vagyok itt.
Körülvesznek a hegyek, bezárnak. A hegyek lábánál egy-egy település, végek. Végvidék. Az volt, az maradt. Az "itt megállt az élet" érzése. Az"itt soha nem történik semmi" érzése.
Mozdulok körbe-körbe a tengelyem körül...hegyek, behatárolt szabadságunk. Miért maradtam itt? Itthon? Miért nem tudtam elmenni? És ha elmentem, miért jöttem vissza? Van ennek oka, sorolhatnám, de egyik sem a valódi. A válasz késik, nem tudom.
Bizony, szűk itt a tér, szűk itt a haza. Szűkek a gondolatok és az álmok, a tettek is. Belebotlanak a hegyekbe.
Mondtam neked, itt maradok még valameddig. Máshol talán tágabb, több a fény és nem zárnak be a hegyek. Néha csábító a szabadság illúziója. Amíg rá nem jössz, hogy a valódi szabadság belülről jön.
Máshol talán nagyobb a nyüzsgés, pezsgőbb az élet. Szélesebb és derűsebb a mosoly, vidámabb a nevetés, nyitottabb az elme. Igen, ez valóban csábít, indulásra késztet. Még nem jött el az ideje. Ha eljön majd, akkor szedem a batyum és indulok. Addig maradnak a hegyek, az ötszáz éves tölgyek, elődeink temetői, a kilátástalanság kihívása. Talán ezért is vagyok itt: fura, de úgy érzem, hogy maradnom kell, amíg él még az a generáció, amelyik imádkozott értem hajdanán, amikor nagyon beteg és gyenge voltam. Kérés nélkül tette, lelkéből, szeretetéből. A szeretet ereje - fura, de lehet, hogy ez tart itt. Néha fogom a batyum és megyek - oda, ahol nagyobb a nyüzsgés és pezsgőbb az élet, szélesebb a mosoly, vidámabb a nevetés, nyitottabb az elme. Jól érzem magam, érzem a lüktetést és hozom magamban vissza, feltöltődöm belőle. A kérdés viszont marad és a válasz késik.

képzelt riport - emlékszel?

Arra születtünk, föld sebeit begyógyítsuk, nem baj hogyha fáj....emlékszel?
Arra születtünk, napsugárba kapaszkodjunk életünkön át...emlékszel?
Arra születtünk, mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább...emlékszel?
Arra születtünk, tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk...emlékszel?
Arra születtünk, mégse dobjuk el hitünket, hogyha szenvedünk..emlékszel?
Generációnk himnusza és mind hittünk benne hajdanán. Lényegtelen, hogy mennyi idő telt el azóta, mert az idő nagyon relatív. Van akinek pörög, van akinek vánszorog, van akinek megújul és van akinek eltelik.
Fordulj felém, ha megérted, mit mondok neked: játszunk még tovább. Összerakom, szétszedem, dúdolom, dallama kísér mindenhol. Hittem? Hitted? Nyitott szemmel álmodok, de nem vagyok magam...álomcsapda, elkapja a rossz álmokat, beengedi a jókat. Merek, mersz még álmodni? napsugár útján elindulni? hinni a megtalált csók ízében? Holnapodnak minden kulcsa két kezedben van...látod? felkapod fejed....hiszed még? Vagy rezignáltan félreállsz, megbékélt életedből száműzöd a dallamokat: rég volt. Igaz volt. Elmúlt. Gondolod? Hányunknak sikerült? Többünknek is. Neked is. Nekem is. Elkezdem dúdolni, te folytatod, aztán ő is . Aztán lépünk tovább, mindenki a maga útján. Gyermeteg? Naiv? Idejét múlt? Ne mondd! Akkor miért dúdolod? Felnőtté váltál, értékeid, álmaid...mi lett velük? Elnyelte, felfalta komoly - komor világod? Akkor hogy adod tovább a hitet a hitben? Felnőtté vált álmaid megtartottad? Elengedted? elrejtetted? Lásd be, benned élnek. Lásd be, érted, amit mondok. Én is értelek.

Kedvencek - szabadon

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben, s nem álmodott még, hejh, szerelmet senki szebben, mígnem zsebem kilyukadt, kipottyant szerelmem. Azóta is keresem a megfelelő színű cérnát, amivel szerelmetes zsebem hegét bevarrhatnám.
Herczeg, kegyes jóságod lássa be, nincs eszem, de tudásom rengeteg, rengeteg tudásom labirintusában tévelyegve csóválom fejem: herczeg, mit jelent az, hogy engem befogad és kitaszít a világ?
Letépem ezt a hangaszálat, nyújtsd kezed, mert átadom, és ezután neked lesz egy letépett hangaszálad. Én lelépek, te tarthatod.
Egyszer, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt, elővette a mézesbödönt. Azaz Micimackó mindig előveszi a mézesbödönt, amikor semmi dolga nem akad. Micimackónak soha nem akad dolga, ezért mindig előveszi a mézesbödönt. Csak az nem világos, hogy hogy van az, hogy a mézesbödönben mindig van méz. Vagy nincs?
Kerekecske, dombocska...dombocska, kerekecske...ne fantáziálj! ez egy versike! Mint a pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske, fejecskében szemecske, orrocska, szájacska.
Ha én rózsa volnék...vagy inkább béka, hangya, királysikló...nem szeretném fagyasztóban végezni! Hideg van.
Tündérke táncol, viháncol, ide perdül, oda lejt...mát szédül a fejem!
Emberi létünk és lényünk illúzió...vágyaink illúziójában illúzióként éljük meg a szerelem illúzióját illuzionistaként vesztve szemünk-agyunk-szellemünk-lelkünk fényét. Illúzióink világában illúzió a valóság, ami nem valóság, csak te gondolod annak. Mátrix-antimátrix, virtuális kommunikáció, netszex....akkor hát isten a valóság. De ha a valóság illúzió, akkor isten is az. Kortárs művészet.
Szárnyalj, szárnyalj szabadon - csak vigyázz a határokra, mert a légűrben megszűnik a gravitáció! - még lepottyansz és szárnyad szeged. Narkó.
Mert igazán csak a szívével lát az ember. Akkor behunyom a szemem, hogy tévútra ne vezessen az éleslátásban. Miért érzem úgy, hogy sötét van?
Felelősséged van azért, akit megszelídítettél. Pedig nem is akartad megszelídíteni. Most aztán ülhetsz megszelídített felelősséged béklyójában! A megszelídítés folyamata izgalmas, eredménye szánalmas. Vagy nem?!
Egyszer volt, hol nem volt, icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó - mint legfontosabb bútordarab..........

cigaretta

A cigaretta, az függőség. Függök tőle, pedig általában vakaródzom a függőségtől. El akarom felejteni, meg akarok szabadulni tőle. Nem megy. Pedig megpróbáltam. Sokféle módon.
Próbáltam akarattal. Ideges, nyugtalan, türelmetlen lettem a hiányától. Mivel csak itthon és társaságban dohányzom, itthon voltam ideges, türelmetlen és nyugtalan. Hogy ne legyek ideges, türelmetlen és nyugtalan elmentem vezetni, az megnyugtat. Mígnem a legszárazabb nyár közepén megtaláltam a legmélyebb gödröt, a legnagyobb sáros kátyút. Úgy beleragadtam, hogy na! Feladtam a dohányzás helyett rallizás gyakorlatát.
Reggel, amikor elindulok, nem viszek magammal cigarettát. Nem dohányzom az autóban, a munkahelyemen. Van amikor reggel elmegyek és este hazajövök - és akkor este bepótolom. Nézem a doboz oldalán levő horrorképeket, majd elfordítom a dobozt. Igen, enélkül is tudom: bőröm ráncos lesz és foltos, tüdőmben gyűl az a valami, amitől reggelente krákogva fogok köhögni, hajam dohányfüstös, mint a kocsmák és a genetikailag bennem levő érszűkületes hajlamnak sem éppen üdvözítő - látom az amputált lábam, aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot. Ez a helyzet.
A nikotinos rágót is kipróbáltam, rosszul lettem tőle: elsápadtam, szívverésem követhetetlenül felgyorsult, hányingerem lett. A tapasszal is így jártam.
Valami nagyon erős, nagyon büdös cigarettát kellene vennem....amit nem tudok elszívni éppen az említettek miatt. Nem, ez nem megoldás....
Pótcselekvés? nem tudom. Gondűző? nem, mert akkor is rágyújtok, ha éppen nincsen gondom. Agyserkentő? :-) Hát az éppen nem, ezt bizton állíthatom. Marad más magyarázat, mint a függőség?
Eldöntöm, ma nem veszek cigarettát. Szinte azonnal el kezdek alkudozni önmagammal - észérvek sokasága a döntés ellen, majd mellette. Nem veszem meg - majd késő este elmegyek és bezsákmányolok. A zsebemben van és eldöntöm, hogy nem gyújtok rá. Felérek a lakásba és csak ezt az egyet gondolattal kinyítom a dobozt. Függőség - mint az alkohol, a kábítószer.
Van akinek sikerül...egyik napról a másikra. Nekem nem megy. Akkor hát fokozatosan majd...például délig nem gyújtok rá és kiadagolom a legtöbb napi ötöt....hogy ne sorvadjon a fogínyem és ne legyen foltos a bőröm. Kezdhetem akár mától - alku nélkül.

isten

Szombat reggel. Jól esik ágyban maradni és nem gondolni semmire.. Csak hagyni, hogy felvillanjanak hangulatok, képek, érzések, mondatok, dallamok. És lassan összeállnak a dolgok.
Kutyakemény elmúlt hét, kutyakemény történések.Ülsz előttem, a kezed tördeled. Én feszült figyelemmel követlek, hogy megértselek.
Meg akartál halni, mert kirántották alólad a talajt, így érzed. Hol van isten? - kérded. Fura, gondolom, hogyan válik isten adósa az embernek. Hol van a segítsége? a csodái? - kérded. Ha egyáltalán van, teszed hozzá. Hallgatlak. Gondolataim elkószálnak. Isten, mint szolgáltató. Van, ha szolgáltat, ha ad. Szolgáltatói társadalom terméke, igénye. Fodrászom, orvosom, bejárónőm, magántanárom, pszichológusom. Szolgáltatásuk ellenértéke a pénz. Istenem. Szolgáltatása ellenértéke?...Istenem, mondod, és úgy érzed, hogy nem teszi a dolgát. Felmondott, magadra hagyott....dühös vagy, kétségbeesett, szorongó. Ez van, amikor isten nem szolgáltat a szolgáltatói társadalom emberének.
Nézlek és tudom, hogy el fogom mondani neked, hogy amikor a padlóra fektet az élet, rád telepszik, hogy levegőt sem kapsz, akkor a kételyeidből megszületik majd a hited. Emlékszem a fiam hittanóráira. Néztük az eget és kerestük istent. Kitört tőle a nyakunk. Lehet, hogy innen erednek a gondok. Amikor istent elérhetetlen távolságokba száműzzük. Mint űrlényt, úgy várjuk, hogy rábámuljunk, mint elvont ismeretlenre.
Figyelj, ha bajod van istennel,mondom, fordulj hozzá és vond felelősségre. Megteheted nyaktörő mutatványok nélkül is, mert benned van. Mondd ki a bajaidat, fájdalmaidat, kéréseidet, a kimondott szó hatalmának a jogán. Nem találod?.....Hmm. Van lelkipásztorom nekem is. Lelkem pásztora valóságos hús-vér ember és sajátságos módon pásztorolja lelkem. Nem szolgáltat, ez a hivatása és életútja, tehát hiteles - hadd legyen a tied is! Segít megtalálni a benned levő istent, innen már elboldogulsz...Elfogadod.
Szombat reggel, jó ágyban maradni. Még mindig nem akaródzik felkelni. Az előbb még köd volt, most már tisztán, hidegen süt a nap, éle van. Hetek óta nem kapok egy könyvet, amit szívesen olvasnék. Hetek óta nem olvasok újságot sem, nem nézek tévét. És fura, hogy nem is hiányzik.

egy kis eklektika

Apám nevelt, anyám békén hagyott. Apám volt az erősebb, anyám a gyengébb. Anyám győzött. Az eszem erős. A lelkem is az. Összefognak.
Mi leszel, ha nagy leszel? Mikor leszek nagy?

A közelmúltban mondtam: kvittek vagyunk, segítettél, segítettem, lezárhatjuk, léphetünk tovább. Két napra rá segítséget kellett kérnem tőled...

Pszichoterápiát tanultam. És minél többet tanultam, annál többet kellett dolgoznom önmagamon. Türelmetlen vagyok? Dolgozom rajta! Hamarabb jár a szám, mint az eszem? Dolgozom rajta! Dolgoznék önmagamon, de nem találom a helyes stratégiát. Közben meg rájöttem, hogy a tökély, az nagyon unalmas.
A bumeráng, az hajítófa - az az elmés találmány, amit bármilyen erővel, bármilyen messze hajítasz, visszatér - így működik még az űrben is. Az eldobás és visszaérkezés helye soha nem esik egybe. Ha ügyesen kapod el, nem sérülsz tőle. Aztán ismét hajítsd el! Egy idő után mesterien megtanulsz bánni vele.

A gyermek elhagyja szüleit, mert lesz saját élete, családja és gyermeke. Majd visszatér a szüleihez és akkor úgy bánik velük, mint gyermekeivel.
Atya, Fiú és Szentlélek - Szentháromság. A Fiú-Isten fia, az Atya-maga az Isten, a Szentlélek-a megtermékenyítő. Hol marad Mária? - kérdem gyerekkorom óta, - az Anya? Nélküle nehéz lett volna a megváltás, a csoda.....nem lett volna, aki véghez vigye. Ő a Szentegység. Fura.

A könyvesboltban polcoknyi könyv: a szeretet hatalma, találd meg önmagad, tanulj meg szeretni, stratégiák, irányelvek....tanuljuk a szeretet..könyvből. Vajon melyik a helyes stratégia?...még belebonyolódunk és feladjuk ;-) (Gordon módszer.....hű, de belebuktam!!)

Idősebbik fiamnak: mondhatsz ellent nekem és lehet saját életfilozófiád, ugyanezt én is megtehetem. Én huszonkét évvel többet éltem, nyitott szemmel és lélekkel. Te többet olvastál és utaztál - nyitott szemmel és lélekkel?!

tanulságok :-)

Télvége volt, megloccsant február vagy március, nem tudom már. A lelkem valahol nagyon mélyen volt. Ha nem vettem volna észre, ami , ha belegondolok lehetetlen, mert az ember érzi a saját lelkét, akkor a testem figyelmeztetett rá. A gyomrom minduntalan begörcsölt, aztán már a mellkasom is szorított. A dönteni vagy várni mérlegnyelve már rég elhagyta az egyensúly állapotát.
Döntöttem és a döntéstől rögtön megrémültem. Nehéz volt az önként vállalt cél, szinte lehetetlen, de belőlem jött. Valószerűtlen, racionálisan kivitelezhetetlen, vakmerő, de a fair-play játék szabályai szerint az egyetlen lehetséges. Az az állapot, amikor tudod, hogy el KELL jutnod valahova, ahova csak egyetlen út vezet, amit meg kell tenned, de fogalmad sincs, hogyan. Mivel ez az egyetlen út, az egyetlen megoldás, elindulsz. És rövidesen egyedül maradsz a gondolataiddal, az akaratoddal, a hiteddel, viszed magaddal lépésről-lépésre, aztán majd ők visznek téged. A lelkedből gyökerező vágyak meggyőződéssé terebélyesednek, túlnövik a racionalitásod határait. Csak méssz és méssz és csodák történnek veled. Mondhatod úgy is, hogy összejönnek a dolgok. Én szívesebben nevezem csodáknak. Rég nem látott, elfelejtett barátok bukkannak fel, és bár még nem tudod, erősítést hoznak és adnak. Az utolsó léptek akadályai már nem riasztanak vissza - már hiszel a csodákban, a benned levő akarat erejében.
Ha néhányszor megtapasztaltad már a csodát, akaratod erejét, akkor elkezdesz hinni benne. Olyan ez, mint amikor megtanulsz járni. Az első léptek bizonytalanok és minduntalan leülsz, mert így nagyobb a stabilitásod. Ha felállsz, akkor nagyobb a látótered és más szögből is látod a dolgokat. Így van ez a csodákkal is. Vannak, csak észre kell venned őket.

A múlt héten történt: egy ismerősöm segítséget kért tőlem. Kérte vagy én ajánlottam fel, már nem tudom, fontos az, hogy akkor ő volt mélypont alatt. Szinte azonnal rájöttem, hogy nem fog ez nekem menni, képtelen vagyok rá, teljes volt a rövidzárlat, amit a látvány ás a helyzet keltett bennem. Begörcsöltem a gondolattól, hogy meg kell tennem valamit valakiért, amire képtelen vagyok, de azt sem mondhatom, hogy sajnálom. Olyan, mint a megkötözött test tehetetlensége. Én már nagyon nehezen tudok segítséget kérni, de ezúttal elküldtem egy SOS-t. A segítség azonnal jött, hiteles volt, csak továbbítanom kellett.

A konvencionális lét határai között élni kényelmesebb talán, békésebb és nyugodtabb is talán. Talán, talán, talán. Nem tudom. Szerettem volna megtudni, de már az sem világos nekem, hogy mi van a konvencionális lét határain belül. Halványan sejtem, hogy nem az az utópia, amit én valaha beleképzeltem. Életem, a sajátom, fizikai és szellemi dimenzióiban, annyira konvencionális, mint amennyire nem. Ez is egyfajta egyensúly.

A belső hang olyan, mint az anya, aki kilenc hónapon át vár rád, és már akkor a legfontosabb vagy neki, amikor még a világra sem jöttél. Szerencsés ember vagyok: van belső hangom, anyám, hitem az akarat és a csodák valóságában.

öngyilkosság

Öngyilkosság - az a cselekvés, amikor valaki saját akaratából befejezi a saját életét. Oka - bár gyakran ismeretlen, mégis minden esetben van. Gubanc, amit az ember - mert más élőlény hasonló tettéről nincs tudomásunk, talán mert tudatos elmével, így akarattal is csak az ember rendelkezik - ott hordoz magában, mint a rákot és nem talál rá gyógyírt vagy megoldást. Ki nem mutatható, mert a pszichodiagnosztika elvontabb fogalom, mint a CT vagy ultrahang.
A pánik és félelem tudatszűkítő hatása elllentmond minden racionalitásnak. Így válik ésszerűtlenné az ésszerű megoldások keresése. Cry for help - aki kéri, annak bizonytalan SOS, halkan suttogott segítség kérés. A lélek tudattalan, bátortalan kísérlete...Nem igazából hatékony.
Öngyilkosság - a hirtelen magára maradt, fizikai vagy lelki magányával megbírkozni nem tudó ember magánypusztító megoldása. Elviselhetetlen fájdalmak, gyógyíthatatlan bajok euthanáziája első kézből, istennek nem tetsző emberi gesztus.
Lehet sikeres - akkor önként választott halál a neve - és lehet sikertelen - akkor egy újabb esély az életre vagy a következő kísérletre. Egyén, környezet vagy helyzet függvényében.
Kedves ismerős, ezt nem mondtam el neked, mert a távozásod utáni csendben fogalmazódott meg bennem. Ez egy neked küldött üzenet. Ne vádolj, ne kérdezz, ne ítélj!

halottak napja

Halottak napján nem szoktam a temetőbe menni, gyertyát gyújtani sem. Rendhagyó volt a tegnap esti temetői séta. Zalán tartotta a hagyományt én meg örültem, hogy meghosszabbíthatom a vele töltött órákat és elkísértem.
Családi kripta - nagyon morbid. Morbidabb, mint a tömbházlakás. Ott porlik sok ősöm, akik életükben így vagy úgy kapcsolatban álltak egymással. Nagyapám szerzeménye.
Nem járok világítani, mert nem jelent nekem semmit. Nem jelent semmit a tény, hogy virágot viszek, meggyújtom a gyertyát és emlékezem. Én nem így emlékezem. Mit mondhatnék emlék gyanánt? Ott bent van a lényem-énem egy része? és itt állok én, a rácson kívül, genetikailag lekódolva? Viszem tovább magamban őket? Itt élnek bennem, a mozdulataimban, gondolataimban, vonásaimban? Akkor hát mire emlékeznék, ha folytatásuk vagyok? Élték a saját életük...szinte naponta eszembe jut egyikük másikuk, benne voltak az életemben, belém vésődtek. Nincs más, mire emlékeznem.
Nem szeretném, ha ide temetnének. Itthon szoktunk beszélni arról, ki milyen temetést szeretne. A halál nem morbid, az élet velejárója. Ha rendben van az életünk, rendben lesz a halálunk is.
Az életünkben sok mindent elfogadunk és sok kompromisszumot kötünk. Végigjárjuk a stációkat, mindenki a maga módján. Tévedünk, kiigazítjuk, remélünk,lelkesedünk, elfogadunk, felbukunk és felállunk vagy ott maradunk, térden. Aztán bűneink bocsánatáért szól a fohász, bűnökért, amiket talán el sem követtünk. Utolsó kenet, utolsó gyónás....vajon miért könnyebb, mint az önmagunkkal folytatott párbeszéd, megbékülés?
Kellemes idő van és kellemes a fiammal beszélgetni. Kifele jó belekarolni, mellette lépkedni. Igen, erre a napra kellemes lesz visszaemlékezni.

húsz év után

Kellemes délután, jóleső. Barátommal, szakmatárssal beszélgetünk. Én több mint húsz éve vagyok a szakmában, lelkes kezdő voltam, amikor ő tapasztalt szaki. Általánosként kezdtem, falun. Néhány év, legtöbb, amíg itt maradok - gondoltam - kibírom. Mély víz volt startból és elkezdtem gyógyítani. Aztán ott maradtam az alapellátásban. Szándékosan. Testhezálló volt a munka - "zérótól százig", születéstől a halálig. Összebarátkoztunk. Adtam tudást, empátiát, törődést - kaptam bizalmat, szeretetet. Kölcsönössé vált a tisztelet. És ha újra kellene kezdenem - mondom -, ugyanezt tenném. Meddig ? Nem tudom, igazán nem tudom.
Amikor üzletemberré válik az orvos, akkor kihez megy az ember, ha beteg? Nem sajátom a kérdés, bevallom, csak megragadt bennem. Ha pontokért gyógyítunk és nem bizalomért, akkor mit ér az egész? Ha gyógyszergyártók és forgalmazók ajánlatainak behódolva kezelünk, akkor mit ér a tudásunk? Ha formailag kell megfelelnünk és nem emberileg, akkor szembeköptünk magunkkal - itt egyes szám első személyben értendő.
Van még bennem kellő alázat, szeretet, empátia, figyelem és tudás? - mert ha nincs, emelem kalapom - mondom. És halálkomolyan gondolom. A köszönöm, kérem, a mosoly és bizalom mértékegysége nem lehet a pont és ennek értéke. Egyetértünk. Remek délután!

szifilisztől Vivaldi-ig

Reggel van és hideg, szeles, hideg, őszi reggel..Viszem az otthon melegét magammal, a rendelőig kitart. Álmos vagyok még, későn feküdtem le az éjjel. Van, amikor gyorsan telik az idő, így volt az este is. Igen, jó éjfél előtt elaludni, de ha nem így sikerül, majd bepótolom.
Középkorú férfi, a rendelő kapujában vár. Ezt határozottan nem szeretem. Nem és nem. Ezért nem is vagyok túlságosan szívélyes, de elutasító sem. A félig-én, félig-orvos állapot ez.
Pozitív a laboreredménye, mondja. Ez baj, ugyanis a munkaszerződéshez szükséges rutinvizsgálatról van szó, a szifilisz tesztről. Ez nemi betegséget jelent, közlöm. Bajnak baj, de kezelhető és kezelendő - a partnerekkel együtt.
Partnerek?-kérdi. Hát az nincs, egy sincs. Tünete sincs, semmi. Nem is volt soha.
Lehet tünetmentes is, bólintok, ez még nem jelenti azt, hogy nem reális az eredmény. Így van ez a chlamidyával, tünetmentes és kötelező szürővizsgálat sincs rá, ezért sok a méhnyakrák...
Nem lett nyugodtabb, ami érthető, mert nem is figyel rám, és amiről én mesélek, az sem túlságosan megnyugtató.
Még elmondja, hogy nincs is szexuális partnere, sem a felesége, sem más, sem férfi, sem nő. Reméli, hogy téved a labor, aztán megkérdezi, hogy hiszek-e neki. Értelmetlen lenne hazudnia, nyugtatom meg, ezzel becsapna mindkettőnket, ez pedig nem érdeke, ugyebár?! tehát léphetünk tovább.
Hadd csináljon még egy vérvételt - kéri. Okosabb nekem sem jut eszembe. Elválunk. Tényleg nem egy Don Juan, de mindenképpen peches. Utánanézek az álpozitív tesztek okainak.
Délután filmet nézek, a Törés-t. Anthony Hopkins az egyik kedvenc karakterszínészem. Filmkritikát soha nem olvasok, csak a saját kritikám után, így is ritkán. A film nem tetszik, kaptafa. A bárányok hallgatnak elég lett volna ebből a vonalból.
Ezek után jöhet Vivaldi, őt Anett is szereti. Ha már nem beszélek hozzá és nem tanítom szavakra, legalább a műélvezet legyen közös. Értékeli, Vivaldit rikácsol, kánonban.

hatha-jóga

Néhány napja ötlött fel bennem, hogy jógázni kellene, hatha-jóga lenne jó. Valamikor még tettem, a régmúlt időkben. Nem holmi megvilágosodási, léleküdvözítő szándékkal, hanem, mert a kilóimból akartam lefaragni. Akkor ez volt a cél és sikerült. Most nincs bajom a testsúlyommal, a külsőmmel sincs, elmém csiszolására sem szántam el magam. Akkor hát miért a hatha-jóga? Mi az ok vagy mi a cél? Dolgok nem történnek ok vagy cél nélkül és ez érvényes a gondolatokra is. Valami, amit nem szeretek magamon vagy magamban, mint hajdanán. Valami, amin nagyon változtatni kell. Mi az, amit nem szeretek magamon vagy magamban?
Nem szeretem, például, ha sajnálnak - azt sem, ha más teszi, azt sem, ha én sajnálom magam. Nem szeretek szánalmas, gyenge, elesett lenni. Nagyanyám paraszti vére vagy nagyapám nemesi vonala? Egyik vagy másik - vagy mindkettő. Lényegtelen, mondanám, de nem az. A genetikai háttér nagyon is lényeges.
Nem szeretem a fájdalmat, a szenvedést sem. Sem a testit, sem a lelkit. Erre sem születtem. Volt belőle? Volt. Egyikből is másikból is. Elneveztem kihívásnak, ténynek, sorsnak, gondolván, hogy ha nevet adok neki, könnyebben tudok bánni vele. Rájöttem, hogy hamis az elmélet, mert a fájdalom, az nem sors, nem is kihívás, hanem állapot, aminek az ok kezelése a megoldása.
Nem szeretem a tehetetlenséget sem, az érzést, ami elkerülhetetlenül szembevigyorog, ha már kellőképpen leértékeltem önmagam, valamint azt az állapotot sem, amikor a tudat nincs sehol, amikor veszendőbe megy az akarat, kárvallottá a próbálkozás. Volt belőle? Volt.
Begörcsölök, ha nem járhatom az utamat, a sajátomat. Azt járom? Azt.
Nem szeretem a be nem tartott ígéreteket, így nem szeretek csalódni sem. Volt belőle? Volt.
És, azt hiszem, hogy nem szeretem egyedül sem. Nem tudom. Ez valami új az életemben. De mégsem: akkor is egyedül voltam, amikor hatha-jógázni kezdtem fogyás céljából. Megvan, kacsintok önmagamra, rend lett a káoszban. Keresd a kérdést, hogy megtaláld a választ! És még a könyvet sem kell előkutatnom, mert pontosan emlékszem a gyakorlatokra. Kihívás? Kihívás. Az én életem? Az ám, egyedül az enyém. Menni fog!

üzenetet kaptam

Ez talált, mármint a mai üzenet. Kérdések. Valamikor én is feltettem magamnak. Aztán megválaszoltam és léptem tovább. Később már fel sem tettem. Most visszaköszönnek ugyanazok a kérdések.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor szerelmes leszel valakibe, el kellene tőle búcsúznod?-így az első kérdés.
Mit tennék? Elbúcsúznék. Búcsúzom, búcsúztam. Többször is. Oka volt a búcsúnak, mindig. Jobb elbúcsúzni, gondoltam és gondolom, mint kiégni vagy egyedül maradni benne, vagy esetleg fájdalmat okozni vele valahol valakinek. Búcsúztam már többször is, és maradtam pillanatokkal, amiket kár lett volna meg nem élni. Szegényebb lennék sokkal.
Mondják, hogy a szerelem hormonok játéka. Talán. Nem tudom. Vagy talán az auráké? :-) Lényegét veszti a definíció. Állapot-rendkívüli, szép, tartalmas. Játék-kreatív, fantáziadús, őszintén önfeledt.
Mit tennél, ha minden egyes alkalommal, amikor valakivel együtt szeretnél lenni, ő nem lenne ott?
Látod, előfordul ez is. Egyre gyakrabban. Azt teszem, amit te most:-)...írok neki. Vagy nem teszek semmit. Mert nincs itt. Mert nem tud itt lenni. Mert ezernyi oka lehet a hiányának. Van, amit el kell tudni fogadni...és bánni űrökkel, hiányokkal, fájdalmakkal, időnként elég nehéz. Megtanultam? Dehogy :-). Tanulom, folyamatosan. Mindig másként.
Mit tennél, ha a legjobb barátod úgy halt volna meg, hogy nem tudtad volna elmondani neki, mit éreztél iránta?
Igen, így halt meg a legjobb és leghűségesebb barátom. Nem tudtam elbúcsúzni és nem tudtam elmondani, hogy mit érzek iránta. Biztos vagyok abban, hogy tudta. Tudom, hogy tudta. Mert a legjobb barátom volt.

csinálom a semmit

Péntek van. Eltelt a hét. Jövök, menetrendszerűen, az Odeon mozi kávézójába megnézni a postaládámat, írni. Itt van internet lehetőség. A pultoslány már ismerősként üdvözöl. Mikor hosszú kávét, mikor gyömbérteát kérek. Ma hosszú kávés nap van. Sokat aludtam, mégis álmos vagyok. Olyan volt ez a hét, mint az oázis. Kellett, nagyon.
A tegnap délutánt egy régi barátnőmmel töltöttem. Nem találkoztunk tíz-húsz éve, nem fontos. A barátság időtálló. Onnan folytattuk, ahol elhagytuk tíz-húsz éve. Témánk az volt, van örökkön örökké. Akárcsak ő, a Margit-sziget sem változott, ott sétáltunk. Tíz-húsz éve is ilyen volt.
Holnap indulok haza. Zalán is jön, vakációra. Már összecsomagolt, én még nem. Rövid volt az itt töltött idő, nagyon kellett. Ma még csinálom a semmit, jólesően, elégedetten. Ritkán adatik meg, kihasználom.

üzenetkapszula-AIDS-Campari

Boti jó helyen lakik, minden, ami fontos, közel van, pillanatok alatt elérhető. Az idő jó, meleg ősz van, késő este sem kell kabátot venni.
Sétálok a Várban, emlékek, szépek és kellemesek. Elmosolyodom, olyanná lettem, aki visszatér és emlékezik. A Labirintusban vannak a Boti kiállított fotói, megnézem, ma lesz a kiállítások napja. Van ami tetszik és van, ami nem. Új anyagot készít, állandó időhiányban. A Shakespeare-i rendszer a rendszertelenségben - ez Boti. Kíváncsi vagyok a készülőben levő új anyagra.
A Művészetek Palotája felé veszem utam. Itt mindig el tudtam tölteni fél napot (emlékek :) ).
Az alsó szinten Agnes Denes kiállítása. Agnes Denes New York-ban élő, korai gyerekkorban szüleivel emigrált, magyar származású művész. Van tárlatvezetőm is, fiatal, kellemes modorú. A lényegre összpontosítva mutatja be a művésznő alkotásait. Agnes Denes Manifesztuma így szól: "Paradoxonnal dolgozni, megragadni a megragadhatatlant, megjeleníteni a láthatatlant, közölni a közölhetetlent, nem fogadni el a társadalmi korlátokat, új módon látni, megérteni az emberi lét végességét, és mégis igyekezni szépséget és provokatív dolgokat alkotni, látni a valóságot és mégis tudni álmodni..." és erről szólnak a munkái is. Önkéntesekkel hegyet épít a pusztaságban, befásítják. A fákat megszámozzák, így mindenkinek van egy fája, ami a későbbiekben is az övé marad, a fa is, a fa felelőssége is. Újtatervezi a piramis építményét, mint minden idők legellenállóbbikát, forgatja, csavarja, űrbe küldi. Időkapszulák-üzenetek a jövőbe-így élünk mi, fizikai szabályok és törvények, amik szerint életünk szerveződik...Vajon túlélik az évszázadokat? Kinek az üzenet? Egy másik civilizációnak, istennek, a jövő emberének, senkinek? Az okos és intelligens ember és pusztuló Földbolygó paradoxona. Ami ellen nem tudsz tenni, fogadd el és lépj tovább, gondolom és megyek fel a második emeletre.
Ez itt egészen más. Kisemberkés grafika, fehér-fekete, majd élénken színes. A téma: szex, fogyasztói társadalom, erőszak, kegyetlenség, drog, AIDS, szeretet, vágy, szexualitás, szerelem, az élet a maga vonatkozásaiban. A nyíltan homoszexuális Keith Haring 31 évesen halt meg, az AIDS szövődményeiben, 29 éves volt, amikor diagnosztizálták betegségét. Műveiből árad a szenvedély, az energia és a szeretet. Vörös színnel hangsúlyozza a felfokozott vágyat, az erotikát, a heves érzelmeket, amelyekre úgy tekintett, mint az emberek közti legfontosabb viszonyra: az egyesülés és a harmónia lehetőségére. Az üzenet érthető, világos, tiszta és hiteles. Halálraítélt ember, halálának biztos tudatában, életének megmaradt részében nem hazudik. Jó volt eljönni ide.
Este Zalánnal mozizok. Francia rendőrfilmet nézünk meg. Erőszak, kegyetlenség, korrumpált társadalom, alkoholba fojtott fájdalom, csalódás, kiégés, értékrendpusztulás. Ez a film, francia tónusban. Utána jól esik a Campari és Zalán egészséges humora - nagyokat nevetünk, jól esik.

JÓ

Jól ébredek. Szinte átsiklom az álomból a nemálomba; az átsiklás hosszúra nyúlik, minél hosszabb, annál jobb. Nem alvás, nem ébrenlét, vissza az alvásba, majd az ébredésbe...hintajáték, lassú ritmusú. Aztán egy kis lustálkodás, lehunyt szemű izomnyújtás, lazán, ráérősen. Jó ez a reggel.
A gondolatok napszakonként változnak. Ami megfogan hajnalban, az már nem ugyanaz reggel, egészen más délben és este teljesen kifordul önmagából. A hajnali gondolatokat szeretem a legjobban. Mint ahogy a ráérős reggeli ébredéseket is.
Telik a nap, sétálok, majd lefekszem. Alszom. Délutáni alvás, három órás. Tényleg fáradt vagyok. Jól esik a"csak fekszem"állapot, gondolataim nincsenek. Nyitott szemmel nem gondolok semmire, így telnek percek-órák. Jó.
Este a Trafóba megyünk. Absztrakt alkotás. Zalán elkísér, nem az elvont, amit ő szeret, nem jön be. Boti marad. Amit látok, tetszik. Szeretem. Megragad az emberi test szépsége, játék az izmokkal, mozdulatokkal, egyszemélyes produkció. Tetszik a másság a művészetben is, ahogy összemosódnak a tánc-balett-mozgásszínház közötti határok és a figyelem rátapad a mozdulatokra, az izmok játékára, a test szépségére. A zene elektronikus, minimális, nem is zene, hanem fémes hangzású háttér a mozdulatokhoz, amik remegnek, feldarabolódnak, majd lágyan-finoman feloldódnak, mint az embrió mozgása az anyaméhben, lebegés a súlytalanságban; földhözragadt, nehéz letapadás darabos, szögletes tartásban, feloldódás a harmóniában - ennyi és semmi több. Azaz mégsem: a fények rafinált, mesteri kezelése ad hangsúlyt a mozdulatoknak. Szép, lenyűgöző, majd kissé fárasztó, mint a vajúdás. Cindy Van Deker, flamand koreográfus, mozgásművész.
Vacsorázunk, beszélgetünk. Finom a vacsora, ízlik a belga sör, jó beszélgetni, kimondani a gondolatokat, úgy ahogy vannak. Vannak letisztult, egyensúlyban levő állapotok az életemben, ez is ilyen. Jó.

szabi

Itt vagyok és jól vagyok. Az első nap a fiatalabb fiamé....fura, eddig ő volt a kisebbik. Már nem kicsi és nem kisebbik. Ő a fiatalabbik. Alig néhány hete van Budapesten, jól van. Jelenlétem előhivja belőle az elégedetlenkedést - állapot - mint otthon - beidegződött...Nem, ezt nem csináljuk, nem megyek bele, rövidre zárom. Persze, a kollégium, az nem az a szabadság, amihez szoktál otthon, mondom, de felcserélted egy másikkal, a kitágult tered és lehetőségeid szabadságával. Érted? Valamit valamiért, ez már csak így működik. Ahol van fény, ott van sötét is-különben nem éreznéd a fényt, mondom. Érted? Érti. Ismét mosolyog, rendben vannak a dolgok. Tanul és dolgozik...tervei vannak. Álmai. Rendben van.
Idő kell. Tudom. Mindenhez idő kell, a stabilitáshoz is. Érzékeny, sebezhető ember stabilitása. Jó téma. Támasszal vagy anélkül? Majd meglátjuk-idő kell.
A másik fiamnál lakom, ő az idősebbik. Lakása kicsi, neki elég. Hét évvel idősebb és tapasztaltabb. Sok idő, ha minden pillanatát éled. Ő élte. És éli. Konferencia, majd kiállítás, állandó nyüzsgés és alvás permutációja. Vele már túl vagyunk a sirámokon. Nem is voltak, mondja. De voltak. Rövidre zártuk azokat is, ezért nem emlékszik.
Nincs állandó netje, ezért egy mozi kávézójában ülök, itt írok. A mellettem levő asztalnál angolul folyik a társalgás. Született angol, nem az akcentusa szerint, hanem mert mindenkit túlharsog. Tele szájjal, öblösen magyarázza, hogy hazájában bizony rengeteget költ a kormány arra, hogy ellenőrizze az egyetemek színvonalát.....nem úgy, mint itt. Nnnna, bizony. Tele szájból, öblösen.

szabadság

Szabadság-rég várt. Más, mint a többi. Budapestre megyek. Egyedül. Pihenni, lazítani. Találkozni a fiúkkal. Megnézni hol és hogy élnek, laknak. Egyedül megyek, mondhatni menekülök kaotikussá vált életemből. Ilyen a készülődés is, kapkodó...összekapok egy utazótáskányi cuccot, kávé és indulás. Soha nem vezettem háromszáz kilométernél többet, ez most több lesz. Kihívás-így indulok el.
Az út kellemes, meleg van és csend. Gyorsan telik az idő és Kolozsvárnál már tökéletesen érzem magam. Annak a szabadságnak az érzése, amire most szükségem van éppen. Megállok pihenni egy útmenti parkolóban. Beszélgetünk egy rövidet az itt dolgozó prostituálttal, szép idő van, mindkettőnknek kedvező, aztán indulok tovább. Innen Váradig kell ügyelnem a sebességgel a radarok miatt-figyelmeztettek a barátaim. Nem nehéz, mert útjavítás van, torlódó forgalom, lehet tovább meditálni :)
Debrecenben elkeveredek, nem találom az autópályát. Hétvégi útlezárások, félórás dugók-viszont megnyugszom:nem gond a nagyvárosi forgalom, megy ez nekem, nincs ok pánikra, képes vagyok rá. Végre az autópályán- sötétedik. Már rég nem vagyok sebességmániás, most viszont kíváncsi vagyok, mennyit bír meg az autóm. A száznegyvenet bírja, a többet meg sem próbálom, én nem bírom; ez a pályás határom :)

Megérkezem. Jól esik a vacsora és utána a bor. Még jó sokáig beszélgetünk-rég éreztem ilyen jól magam.

van aki erre született és van, aki arra

Mára vártam és ő mindig pontos, most is. Reggelre hívom, mert tele van lendülettel, jut belőle nekem is. Férfibeteg, középkorú.
Belépik, nem néz rám, nem mosolyog. Szokatlan. Valami történt. Befele fordul, nem kérdezem. Várok. Ülünk szemben egymással. Néhány másodperc után észrevesz, összekapja magát. -Ne küldjön sehova, doktornő, mert nem megyek.,mondja. Bizony, hogy küldenem kellene, cukorbeteg, vérvétel, orvosi levél kellene, biztosítóház, törvények, szabályok, nagybetűsek.
Ránézek, nem tréfál. Ül, nem néz rám. Igen, baj van, nagy.-Mi történt?,kérdem. Nem válaszol, nem tud. Ismerem. Torkában gombóc, érzem. Ha még egyet szólok könnye pottyan. Nem akarja. Én sem. Nincs több kérdés. Felírom a gyógyszert, nem sietek. Halk köszönöm, csukódik utána az ajtó. Baj van.
Özvegy ember, feleségét időtlen időkig ápolta szeretettel, kitartással, olyan hűséggel, amilyenre csak ő volt képes. Majd eltemette.
Szűk éve annak, hogy a barátnőjét bemutatta - jár neki, nyugtáztam magamban, nagyon is. Rendjén vannak a dolgok.
Délután megtudtam, hogy az új asszony beteg, gyógyíthatatlan.
A miértnek nincs értelme. Nincs kérdés, nincs válasz. Tények vannak, sorsok, a fiam szerint véletlen egybeesések.
Értem. A pálya nyílegyenes. Van aki erre születik és van, aki arra. Az élet megy tovább. Éljük.

felmérés

Mérjük az egészség állapotát, országos akció, drága. Rengeteg munka, sok idő, pénz. Kezdjük a kérdőívvel, étkezési szokások, gyümölcs, zöldség, zsíros ételek, ki hogy sózza meg az ételét, fast food ésatöbbi. Dohányzik, kérem?, mennyit, mióta, le akar szokni vagy sem, mérlegre fel, haskörfogat is érdekel, hát kérem nem mindenki modelltermetű, de pocakból lesz a cukorbaj, igen, kocogni lenne jó, bizony, bizony.
Volt hatnál több szexuális partnere?-szól a kérdés, nem akaródzik feltenni, magánszférát szimatolok benne. Nem kell nekem gyónni és ugyan ki mondaná meg és miért, gondolom. Aztán mégis megkockáztatom, de csak a poén kedvéért, ismerős talajon, saját kíváncsiságom kielégítendő.
Nem félreértendő, csupán arra vagyok kíváncsi, ki hogyan fogadja a kérdést, ugyanis a kérdőív nem névtelen. A fogadtatás semleges és senkinek nem volt hatnál több.....Már a felmérés közepénél tartunk, amikor az asszisztensnőm szól (ő számítógépezi az adatokat), hogy a férfiakat nem kell kérdezni, csak a nőket. Nafene. Én fordítva csináltam volna, de eddig nem tettem különbséget. Jó, ezután fogok-férfiak kizárva a kérdésből.
Ápolt, jó humorú nőbetegem jelentkezik, részt vesz ő is a programban. Nyolcvan évét töltötte a közelmúltban, hetvenet sem mutat, eszemben sincs kérdezni a partnereiről. Mérjük, ami mérhető, vizsgálat is megtörtént, jöhetne a következő. Valamit elfelejtett, doktornő, mosolyog huncutul. Nem értem. Aztán bevillan, hát persze! Volt hatnál több szexuális partnere?-kérdem?
Figyeljen, kedves!-válaszol. Volt három férjem és nem mindenkihez mentem férjhez, akivel kellemes órákat töltöttem. Számoljon csak! és írja be nyugodtan, hogy igen. Kezet nyújt, régi úri világ, viselkedés és tartás, etikett....jött, részt vett ebben a programban is. Ő az egyetlen igen a kérdésre és nem névtelenül.

Ma

Nyomott az elmém-a no-spa vagy a nexium miatt, talán. Ezeket azért szedem, mert fáj a gyomrom és nem szeretem a fájdalmat, tehát, hogy ne fájjon. Ha rendszeresen ennék és nem innék sok kávét, talán nem fájna a gyomrom és nem szednék no-spát és nexiumot. De nem eszem rendszeresen és sok kávét iszom. Igen, változtatni kellene.
Sepsire megyünk, a barátnémat is viszem.
Kedves barátném, azt mondod, hogy amikor a kapcsold le a villanyt és csavard a fogkrémes tubus tetejére a kupakot fontossá válik, akkor fuccs az életnek párosban. Igen, és amikor este fontosabbá válik a híradó, mint az ágy, teszem hozzá. Romantikus vagy, mondod, mert szereted a gyertyafényt, az illatokat, a lila napfelkeltét. Látod, ebben nem értek egyet veled. Mert a gyertya lángja, az illatok, a lila napfelkelte, a színek és mozdulatok jelentik az élet lényegét - romantika?, az valami egyéb, gondolom. Megérkezünk. Jövő hétig már nem találkozunk, akkor én elutazom. Szombaton induljak, mondja, hétköznap nagy a kamionforgalom és az út hosszú. Nem, pénteken kell mennem, mondom, de talán az Olt-völgye csendesebb. Vasárnap majd megnézem a térképet.
Viszem a jelentést, a havit. Jelentem a munkánkat. Statisztika lesz belőle. A hivatal alkalmazottja alkalmazza széles mosolyát, hellyel kínál. Értem, egyéb dolga is akad, mint regisztrálni a jelentésem. Nem ülök le, mondom, visszamosolygok. Egyéb dolgom is akad. Állok és nézem. Regisztrál - szeme a monitoron, majd rajtam:-ugyanannál a betegnél négyszer is volt öt nap alatt?-kérdi, hangjában"nocsak-megfogtalak"hangsúly. Voltam, mondom. Öt nap alatt négyszer-az ötödik napra meghalt. Nem érti. Meghalt, mondom, nem mert öt nap alatt négyszer voltam nála, hanem, mert nagyon beteg volt, gyógyíthatatlan. Akkor miért ment, doktornő?-kérdi. A négy napért, mondom. Többet nem szól hozzám.
A következő stáció előtt elmegyek zoknit venni. Fehéret, pamutból. Kérem. A hölgy rám néz, előtte Jolidon katalógus. Hordaná a képen látható strandruhát?, kérdi. Nem, mondom, nem hordanám. Elgondolkozik, én várom a zoknit. -Akkor mit hordana? és felém tolja a katalógust. A rendelés elkészül, zokni nincs, elfogyott.
Átmegyek a védőoltásért. Van. Remek. De nem kapok. Nem értem. Mert a minisztérium még nem intette be az akciót-most vonja vissza az előzőt. Értem. Itt legalább hamar végzek.
Bevásárolom a nyomtatványokat, a zsákmánnyal indulok haza. Az idő szép, a forgalom tényleg nagy. Még belépek a fogorvoshoz, azt mondja, hogy a fogam kezelhetetlen, mert gyökértályog van rajta. Próbálja meg mégis, kérem. Nem lehet, ki kell húzni, így jobb lesz, meglátom. Itt is hamar végzek. Fáj a gyomrom, talán ki kellene venni ezt is. És akkor nem lenne nyomott az elmém a no-spától és nexiumtól.

Definiciók-találomra

- elfelejtett szó - szó, amit nem mondtál ki soha, ami benned volt, a nyelved hegyén, és mégsem mondtad ki soha, mert nem volt időd, kedved, hangulatod, bátorságod, vagy mert butának gondoltad, esetleg máskorra halasztottad, vagy éppen nem találtad illendőnek....aztán elfelejtetted és így nem fogod kimondani soha

- kötelesség - tudatosan vállalt kényszerü cselekvés, ami rendben van mindaddig, amíg nem szorongat, nem fojtogat, tehát nem válik életveszélyessé

- szivárvány - néhány szín a látóteredben, íve alatt soha nem tudsz átsétálni, nem róvod fel neki

- szénapadlás - tetőtérben levő, szénatárolásra szolgáló buja illatú hely. Ha sokáig maradsz benne, vakarózhatsz utána,

- pszichodráma - játék önmagaddal rögtönzött színpadon, esély, hogy kívülről nézz arra, aki tulajdonképpen te vagy. Izgalmas, van benne fantázia és humor - ezért csak 18 éven felüli, értelmes felnőtteknek ajánlott

- addiktológia - a medicinához tartozik és szenvedélybetegek szenvedélytelenítését végzi kisebb-nagyobb sikerrel, sok-sok módszerrel. Egyre kevésbé trendi;

- szenvedélybeteg - az az ember, aki szenvedélyesen függ valamitől, ezért beteg. Szenvedélyének tárgya legtöbbször vegyi anyag, lásd alkohol, nikotin, kábítószer stb. Lehet szenvedélyesen függni embertől is, ez utóbbi kezelése még nem tartozik az addiktológia hatáskörébe,

- mélylélektan - kutakodás a süllyesztőben

- normális - ha emberre vonatkoztatjuk, akkor az, aki nem deviáns, azaz aki belefér és benne marad a többség által felállított keretrendszerben

- orvos - ember, aki testi-lelki bajokat igyekszik megoldani. Nem összetévesztendő az orvosi műszerekkel, és nem mindig azonos a gyógyítóval

- aura - metakommunikációs jelenség

- élet - bonyolult folyamatok egyvelege, amiknek eredete ismeretlen

- művészet - önkifejezési kísérlet különböző kölcsönhatások tükrében,

lehet folytatni...

Játék

Játszani lehet, bizony lehet.

Játszani lehet lazán, könnyedén, tét és cél nélkül, csak a játék kedvéért. Játszani magas labdával, vállalva a magas labda adta lehetőségek játékosságát, csak a magas labda játékossága és a játék kedvéért. Izgalmas, szabad, magaslabdás játékot, a szép, szabad játékért.
Lehet játszani kemény játékot, összeszorított fogakkal, a győzelem jegyében fogant csakazértis kedvéért; szoros, nem-én-vagyok-aki-feladja játékot.
És lehet játszani szelíd, szép-kedves játékot, simogatót, ellazítót, békébe ringatót, lágyan, selymesen, alig érezhetően.
Álarc mögül is lehet játszani - hideg, számító, közönyös, álarcos játékot - arc nélkülit, kiszámíthatatlant.
Lehet játszani, keserűen, kedvetlenül, megszokásból. Bénító, pusztító játékot, igen, csupán megszokásból, mereven, gúzsba kötötten. Megállás nélkül, lélegzetvétel nélkül.
Gyermekként is lehet játszani, megtalálni a játékot mindenben, mindenhol, nevetve lélekből, tisztán, üdítően mindörökké.
Lehet játszani könnyező jókedvvel, keserű beletörődéssel, lehet játszani szerelmet, fájdalmat, mát, holnapot, őszintén és hazugul.
"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?, akarsz-e mindig-mindig játszani?" Játszani mindent, ami élet, igen, persze, hogy akarok, lazán, könnyedén, magaslabdás játékot, szép-kedveset, simogatót, kemény-dacosat. Tudod, mit nem akarok? Álarcosat, arc nélkülit, bénítót, pusztítót.
Játékká válik az élet, ha játszani akarod. Lehet játszani a halált, a kórt, a gyászt? Nem lehet. Játszani az életet lehet.

szorít a világom

Fáradt vagyok, ingerült és kedvetlen. Előfordul. Bekapcsolom a tévét, majd kikapcsolom. Zavar. Igen, nyugtázom, ez a harapós, kiállhatatlan, pocsék hangulatom, amikor minden és mindenki zavar. A telefon is. Nem veszem fel, döntök, aztán ellentmondok önmagamnak. Férfihang, ismeretlen. A nevét nem értem, nem baj, úgyis pocsék a névmemóriám. Átutazóban van és orvosi segítségre van szüksége. Sétáljon be a sürgösségre, mondanám, de ismét ellentmondok önmagamnak. Nem, nem, a rendelőbe nem megyek be, de ha felfárad a lakásomba, akkor rendben van, belefér.

Felfárad. Elnézést kér a zavarásért, hétvége van, ismerős adta meg a telefonszámom,"bízhatsz benne", mondta neki....ő bízik, nekem meg belefér, a pocsék hangulatomba is....

Testén csúnya allergiás kiütések, vénába kap gyógyszert.

-Ha lehet, mellőzzük a vénás kezelést, mondja. Kezdődik a férfias alku, gondolom. -Nem, nem lehet, nem elég, feküdjék csak le szépen, nem lesz semmi baj, esetleg elájul, majd magához tér, előfordul. Ez az ajánlatom, ajándékcsomag nincs, türelem sincs, punktum és mosoly.

HIV-fertőzött, mondja, punktum és mosoly.

Remek, még nem kezeltem HIV-fertőzöttet, ráadásul itthon, pocsék hangulatban. Tökéletes az összhang. De ha tovább akadékoskodik, akkor viszontlátásra, azaz kívánok jó napot...

Nem akadékoskodik, beszúrom a gyógyszert, kesztyű és vérfürdő nélkül, felírom az utókezelést. Nem kérek pénzt, a gyógyszerért sem, a fecskendőért sem, a pocsék hangulatomért sem. De ha mindenképp ragaszkodik a honoráriumhoz, igyék meg velem egy teát. Honoráriumként elfogadom a jelenlétét. Ő is elfogadja, beszélgetünk.

Én nem harapok már, ő meg meséli az életét. Nem lehet megszokni, mondja, rohadtul nem lehet megszokni. Nem mosolyog. Egyszemélyes élet, átkozottul egyszemélyes. Igen, van munkája, vannak ismerősei és barátai. Igen, látszólag teljes az élete, amennyire teljes lehet szex és szeretkezés, párkapcsolat nélkül. Mert ezt nem akar. Azt nem tudja, hol és mikor fertőződött, véletlenül derült ki. Tünetmentes. Rendszeresen jár ellenőrzésre, igen.

- Tudod, hogy milyen remény nélkül élni?, teszi fel a kérdést. Szerelmet tagadva szeretni? Várni a csodát, ami nincs? Félve álmodni? Terveket lenullázni, átértékelni mindent? Egy időzített bombát viselni magadban?

Nem, nem tudom. Nem tudom, milyen remény nélkül reménykedni, szerelmet tagadva szeretni, várni a csodát, ami nincs, álmoktól félni, terveket lenullázni; nem tudom, hogy milyen időzített bombaként átértékelni mindent. Nem, nem tudom.

Igen, sok mindent nem tudok. Szinte semmit semmiről, ami nem tartozik a világomhoz. A megszokott, körülöttemmindenrenbenvan világomhoz. Talán ettől fáradt, pocsék, ingerült a hangulatom...szorít a világom.

Anett

Anett megértette, hogy az élet gyönyörüen szép.

Anett gyereket nevelt. Nagyon jól akarta csinálni. Hibátlanul. Anett érezte, hogy túl fiatal még, nincs minden tudás birtokában. Játszóterezni, körhintázni remekül tudtak, de úgy érezte, hogy elmarad az esszencia. Arra gondolt, hogy a tudás megszerezhető. Könyveket vásárolt, tanulta a nevelést. Aztán gyakorolta, amit megtanult. A gyerek intelligens volt és nagyon türelmes. Mígnem egy szép napon megúnta és imigyen szóla: élhetnénk Gordon nélkül? És Anett megértette, hogy a gyereknevelés,az egy kölcsönös esemény:ő a gyereket, a gyerek őt....Fellélegzett: az élet könnyű és szép!

Anett tudta, hogy mi a halálfélelem. Nagyon beteg volt, halálraítélt. Elhitte, hogy ez a sorsa, és megbénult a tehetetlenségtől. Aztán elég bénán élt egyik naptól a másikig. Nem tudta, hogyan kell felkészülni a halálra. Könyveket vásárolt ismét, de nem jutott el semmi a tudatáig. Az is megbénult. Mígnem egy szép napon, egy egész falunépe imádkozott érte a vasárnapi misén - fohász az Anett egészségéért. Anett érezte a fohászt és meggyógyult. És azt mondta a gyerekeinek: az élet valóban szép.

Anett nagyon szerette az ünnepeket. Legjobban a karácsonyt szerette. Ilyenkor volt a legünnepibb a lelke - persze a maga módján. És nem értette, miért éppen ilyenkor érkeznek életébe a leggonoszabb dolgok. Már nem vásárolt könyveket, mert a karácsonyról szóló könyvek nem írnak gonosz dolgokról. Ehhez viszont neki sem volt elég tudása. Elbizonytalanodott. Nagyon. Mígnem ajándékot kapott, ami arról szólt, hogy ő a világ legtuttibb anyja. És Anett megértette, hogy karácsonykor nem történnek gonosz dolgok.

Anett azt hitte, sokat tud az életről. Mígnem kiderült, hogy nagyon sokat nem. És ez valami nagy örömmel töltötte el. Valóban, mondta, az élet valóban izgalmasan szép.

Veronka

Vannak dolgok, amiket nem tudok az agyamba vésni. Mint például azt, hogy milyen üzemanyag jár az autómba. Állok a kútnál, és nem tudom. Ólommentes?-hangzik a segítő kérdés. Lehet, de fogalmam nincs, vallom be. Diesel, dönti el, de hogy hányas? Rábízom, addig keresek egy jázminillatú gekkót.

Mi a paszuly, kedveskéim? -tette fel a kérdést Ilka, anno domine, és csend lett az osztályban. Én meg arra gondoltam, hogy miért nem bab, vagy akármi, miért éppen paszuly, és hogy ez egy olyan kérdés, amire nem is lehet válaszolni. Ezért a csend.

Mi a paszuly, kedveském?-kérdeztem mélyen magamban, amikor Veronka belépett a rendelőbe. Aztán csodában reménykedve, rámosolyogtam:- jól van, ugye? (hülye kérdés, nyugtáztam magamban, ha jól lenne, akkor nem ide jönne - bár igazán megtehetné, álmodoztam tovább, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer jól érezze magát, csak egyetlen óráig, valameddig, a kedvemért, a családja kedvéért, valakiért, valamiért...) Nem, Veronka nincs jól. Azóta nincs jól, amióta férjhez ment. A férjéhez. Akkor sem szerette, most sem szereti, sohasem szerette. A férjével együtt jött a betegség is. A betegségek. Sok-sok betegség. Ahogy születtek a gyerekek, úgy lett Veronka egyre betegebb. Gyógyíthatatlan.

Nézzük egymást. Ő engem, én őt. Hagyom neki az első lépést, ő nekem. Hallgatunk - jó lenne egy kis zene. Meg kellene szólalni, feszít a tehetetlenség.

Mosoly és - Mi a gond?, kérdem. Veronka felveszi a mártírarcát. Értem, mondom, és tényleg értem. Zsákutca a javából. Gyógyíthatatlan patológia. Veronka mondja a tüneteit, hibátlanul felmondja, mint diák a vizsgán. Nem, nem a régiek, ezek újak, vadiúj tünetek. Kíválóra bebiflázva. Néha egy - egy kérdés felém, vajon tudom az anyagot? Vizsgázom - igen, Veronka vizsgáztat engem. A saját patológiájából. Rendben. Szeretek játszani, szeretem a kihívásokat, kedves Veronka.

Válaszolok és elmondom, hogy a tünetei nem patológiásak, mert a tudomány legmaibb állása szerint, senki nem tünetmentes. Mert a tünetmentesség jelentené a patológiát. Mert az ember benne él a környezetében, a nagy univerzumban, mondom. És ahogy változik az univerzum, úgy változik az ember, az egyén, az individum. Érti Veronka? Na, lássuk csak: az egyik gyerek elköltözött otthonról, felnőtt, a férje is csak ritkán jön haza, egyre ritkábban (inkább dolgozik reggeltől - estig, estétől - reggelig), telehold van meg hirtelen lehűlés, húsz foknyi.....megannyi tünet és fájdalom. Érti, Veronka? Nem, nem írok több gyógyszert, tudja Veronka, mert az ember együtt változik az univerzummal. És a gyerekeinek sincs kutyabajuk, anyajegye is van minden embernek és az orrfolyás is természetes ebben a szeles időben. Érti, Veronka? A férje, igen, volt itt, épp a tegnap, jól van ő is, igen, a vérnyomása is, a szíve is, a vércukra is. Igen, egyedül volt itt, nézze csak ide van beírva. Érti, Veronka?

Érti. Ma nincs játszma. Itt és most nincs játszma. Az én felelősségemre.

Reggel

Reggel van, álmos vagyok, nehezen ébredek. Félálomban elkészítem a kávét, vissza az ágyba. Ez a legideálisabb hely a reggeli kávézáshoz. Félálomban mosok fogat - valami nem stimmel. Nem habzik a fogkrém, ragad. Egyre jobban ragad, kiköpöm. Rájövök, hogy a piros tubus valahogy bekeveredett a fogkrém mellé. A piros tubus, az a ránctalanító krém. Két havi adagot nyomtam ki a fogkefére. Nem baj, úgysem ér semmit. A másik jobb volt, kisebb és semmiképp nem használtam volna emiatt fogkrém helyett. A szemráncaim már rég függetlenítették magukat, mikor mélyülnek, mikor telnek. Nem tudok rájönni, hogy mitől. Holdhatás. Ettől függetlenül marad a ránckrém, ezúttal helyes alkalmazásban. Egy vonal ide, egy vonal oda belőle, indián módra - törzsi jelek. Fintor a tükörbe, majd szétmázolom az arcomon. Ez is megvan. Alapozó, púder - leírva. Smink? Néha megpróbálom, majd letörlöm.
Tükör, az kell. Egy utolsó pillantás indulás előtt - ha rossz a hangulatom, kiborogatom a szekrényt, átöltözöm, aztán még átöltözöm,aztán jöhet a farmer polóval.
Sokkal több időm van, mint eddig, mégsem elég - még annyira sem, mint eddig.Tehát az idő relatív - mint te, drágám. Mikor vagy, mikor nem. Összefüggünk. Nem szeretem a függőséget, aztán rájövök, hoogy mégis. Mint a ráncaim, mikor igen, mikor nem. Úgy vagyok vele, mint a függetlenségemmel. Jó is, meg nem is. Bonyolult, nem? Akkor félreteszem. Majd előveszem. Aztán meg csodálkozom, hogy semmire nincs időm. Mert az idő relatív, mint te, drágám.

Gondolatok

A tegnap azt mondta valaki, hogy neonomád életmódot él. Érdekes. Egy ideig.
Azt is mondta valaki, hogy kívánja álmaim megvalósulását. Mondtam neki, hogy mindeddig másképp történtek életeim dolgai, mint megvágyott vágyaim. Így most nincsenek is vágyaim. Hogy lesz most a másképp?
Azt is mondta egy másvalaki - a tegnap az intelmek napja volt, úgy tünik - , hogy vigyázzak magamra, mert többen is aggódnak értem. Tudnék jobb ötletet is, gondoltam, miközben nagyon vigyáztam arra, hogy ki ne mondjam, azaz gyakoroltam az önfegyelmet. Ők aggódnak, én élek - stabil szereposztás. Aggódni határozottan kellemetlen érzés. Én nem szeretek aggódni.
Élek, bizony. Lélegzem, ver a szivem, felkelek, lefekszem, elmegyek, visszajövök, döntéseket hozok, kommunikálok, megetetem Anettet és elmondom neki, hogy egy folttal nincs jobb élete, mint nekem és, hogy nem fogok beszélni hozzá, tehát tőlem nem fog tanulni bárgyú kis szavakat, erről jobb, ha lemond. Nem fogok társalogni sem vele, sem a falakkal, bár többen állítják, sőt tudományosan bizonyítják, hogy Anettnek lelke van, a víznek is, a falnak is, a kőnek is, a fának is. Fene sok lélek van a világban. És mindezek hordozzák az információimat. Ha dühös vagyok, akkor a vízmolekulák dühös alakzatokba tömörülnek. Nna.
Szóval, Anett, nem fogok beszélgetni veled, sem a meglelkesedett fallal, vízzel, fával, fűvel. Hordozhatják az információimat, csak rajta, mindenki hordoz információkat. De beszélgetni velük nem fogok - .
Erről jut eszembe, hogy ha mindezt tudományosan bizonyították, akkor az őrültek talán nem is őrültek. Csak másfajta információkat hordoznak, mint a nem-őrültek. El is döntöm gyorsan, hogy félévszázados szülinapomon nagy partit szervezek, meghívósat. Megajándékozom magam azzal, hogy az összes zakkant, pszichés betegnek és őrültnek nyilvánított ismerősömet meghívom. Azokat is, akik csak csendben őrültek..Mert a hangulat, az fontos. A hangulat, a stílus és az illat.
Szóval élek. Mert élni jó - néha. Máskor meg kevésbé jó. Egy indiai közmondás szerint, nézz a fénybe és a hátad mögé kerülnek az árnyak. Megpróbáltam, elég sokat hunyorogtam. És jöttek utánam az árnyak. Amúgy meg nem azért élek, mert élni jó vagy rossz; egyszerüen csak élek. Mert ver a szivem és lélegzem. Ha nem így lenne, nem élnék. Minek elbonyolítani a dolgokat?

itthon

Itt születtem és összesen 10 évet nem éltem itthon.

Nem szeretem itthon. Azt hiszem, soha nem szerettem. Nem tudom.

Nem szerettem a pszichém rejtett zugainak feltárására szolgáló technikákat-praktikákat sem. Egyszer egy hipnózis gyakorlaton iszonyú félelmet éreztem-úgy fele táján lehettünk a lemerülésnek. Végigcsináltam, miközben istentelenül féltem - nekem tényleg zuhanás volt, a maga iszonyatával. Az oktatóm nem tudta megmagyarázni, mélylélektani feltárást ajánlott. Ebből pedig én nem kértem. Szóval azóta iszonyodom minden ilyesmitől.

Tehát, nem szeretem itt, bár ez az itthonom. Mert itt évek telnek el és alig történik valami. Ami érdekelne. Mert időnként fojtogat a bezártság érzése.

Igazából mindennap történik valami. Betegek jönnek és mennek és minden ember egy külön világ-egy potenciális kihívás. Akkor hát mi bajom?

Az biztos, hogy ez nem olyan, mint a házasság, ami ha satnyul, elsekélyesedik, akkor emelem kalapom és keserűn szorongva,kérdésekkel, kételyekkel, fájdalmakkal, reményekkel kilépek belőle. Mert nem ad annyit, amennyit elvesz. Akkor meg értelmetlen.

Életem nagy része ide kötődik. Kötődések? Kihez? Mihez? Nem tudom.

Egyszer majd elmegyek. Kamilla azt mondta, hogy az egyszer majd, az nagy csapda. Elodázása annak, amit a jelenben nagyon meg akarsz tenni. Tudtam, hogy Kamillának igaza van.

Minden héten szinte felbukkan egy régi ismerős, barát-valahonnan a világból. Ők elmentek. Így alakult. Én maradtam, azaz visszajöttem. Így alakult.

Igen, úgy érzem itt rekedtem Kézdin és az ittrekedés szó a hiteles. Kérdezted az okát. A válaszom is hiteles. Mert itt volt a fix pont, a biztonság, amire szinte kényszeresen szükségem volt mindig, itt volt saját kis kuckóm a kezdetektől.Hogy maradtam itt? Látod, nem tudom. Talán a fiuk miatt és mert nem tudtam, hogy ennyi nyüskölés lesz az életemben. Ez azt jelenti, hogy a számomra fontos emberek jöttek, majd mentek, én meg annyira elámultam a dolgok ilyenképp alakulásán, hogy ittrekedtem. A fiuk miatt? Igen. A fix pont, ez lesz a kulcs......Mint madárnak a fészek. De tudod, egyre inkább veszti súlyát a fix pont-a fiuk felnőttek-nőnek és lesz majd sajátjuk. Akkor nem lesz szükségük a biztonságomra, lesz sajátjuk. És nekem sem a fix pontra. Ez biztos.

Amszterdam

Amszterdam-hárman repülünk, a fiúk és én. Ajándékút Pétertől, születésnapomra. Ő nem jön. A repülés, a fiukkal töltött napok az ajándék. Szép.
Van Gogh múzeum. Háromszor megkerülöm, míg megtalálom a bejáratot. Órákat töltök benne, lenyűgöz. Van Gogh fiatalon halt meg. Nem volt boldog talán egy pillanatig sem. A maradandó művek valahogy mindig a szenvedésből és fájdalomból születnek - mindenképp érzelmekből. A normálistól eltérő, felfokozott érzelmekből. Ha egyáltalán definiálni tudnánk a normalitást. Tudjuk? Nem tudjuk. A definíció nem kielégítő. Maradjunk a felfokozott érzelmeknél inkább.
A vörös lámpás negyed már mindannyiunkat érdekel. Napi nyolc órás munka a lányoknak, váltásban. A bejáratánál templom. Itt a pokolfóbiás tengerészek meggyónhatták, amit előtte tették, a gyónásért is fizettek. Miután kibámészkodtuk magunkat, beültünk egy coffee shopba-laza, jó hely, füst, nem zavaró, halk zene, padlópárnák, otthonos hangulat. Miután délelőtt kiveséztük a könnyű és kemény drog fogalmát és elég fáradt vagyok a tunyuláshoz, teát iszom. Rábízom magam a fiúkra, csak remélem, hogy nem nem lesz semmi bódító-frissitő-izgató tudatmodosító az italomban. Jól érzem magam - mint mindenki körülöttem. Van ilyen..
Ha már itt vagyunk, jöhet a szexmúzeum, igazi kultúrtörténeti hely! Általános műveltségünk újabb hiányzó foltja.
Boti elcipel a modern művészetek múzeumába. Igazából érdekel annyira, mint a Van Gogh Múzeum. Ad is annyit. Jó ideig nem térek magamhoz a döbbenettől, iszonyattól, félelemtől. Ez lenne a művészet esztétikuma? Boti türelmesen magyarázza, hogy igen, ez is a művészet esztétikuma, majd rákérdez, hogy melyik világban élek én. Érzem, hogy igaza van. Ideges és nyugtalan vagyok, elsírom magam. Igen, Van Gogh kinyiszált a saját füléből, ez itt meg a modern kor demenciája. Megkérem őket, hagyjanak magamra egy órányira, hadd térjek magamhoz.
Ezután már öröm a Heineken múzeum - végre valami igazi élvezet! Itt is bódulunk, remek a hangulat. Annyira, hogy még fotót is küldünk haza!
Visszatérve Budapestre, megköszönöm az ajándékot, meghívom a fiukat egy transzvesztita éjszakába. Nem mindennapi show. Színes a világ. Jól érzem magam itt is.
Szép ajándék volt-éltem.

Kapcsolatok

Nem tudom, hogy vagyok velük. Voltak. Éltem őket. Csak így:éltem. Nem értékeltem és nem értékelem. Mint fotók az albumban, úgy vannak bennem. Prózai? Nem. Cseppet sem az.

Jó barátom volt, évfolyamtárs. Esténként hazakísért. Kötöttünk egy fogadást. Azt mondta, hogy majd én is a hálapénz függvényében gyógyítok majd. Én nyertem meg a fogadást. Ő elvesztette, de még nem kaptam meg a fogadás tárgyát. Adósom maradt. Kapcsolatunk azóta sem változott, baráti. Majd behajtom a tartozást.

Szőke volt és nagyon nagy. Padra álltam, ha a szemébe akartam nézni. Azt mondta, hogy mindig kitalálom a jegyeit-és én mindig kitaláltam. Bekopogott a boncterembe, azt mondta, fontos ügyben keres. Átadott egy szál rózsát, a parkból lopta.-Ez nagyon fontos, mondta. Kiküldtek az óráról. Kellemesebb volt, mint a formalinfürdős hulla. Diákszerelem lett volna...hátat fordítottam.

Benne a változást szerettem, a vibrálást. Volt egy közös füzetünk. Abba írtunk:én, aztán ő, majd megint én, majd megint ő. Izgalmas volt, nekem való. Avantgárd irodalom szájunk íze szerint. A füzet lett a titkunk, kincsünk. Beváltottuk házasságra. Kár volt. A füzet volt az igaz.

Emlékszel? Segítettél a fiúk patakparti hancúrjában. Fejre álltál és rúgtad a labdát. Amikor nagyon beteg voltam, beszédelegtél a gyógyszerrel és maradtál, amíg megszűnt a lázam. Aztán elmentél az éjszakában. Tél volt, nagyon hideg és már nem volt egyensúlyod. Nem akartál tőlem semmit, én sem tőled. Aztán hamar meghaltál rákban. Nem búcsúztam el tőled. Te megtetted volna. Egyszer visszakapom majd a sorstól.

Erdélybe költözött-magyarnak lenni. Nem értettem, de ő volt a történelemtanár. Órákig üldögéltünk csendben. Ő faragott én meg nem csináltam semmit. Jókor érkezett az életembe, neki köszönhetem a két napos zarándokutat. Akkor nagy szükségem volt rá. Zalán szerette a meséit. Én is.Egyszer azt mondta nekem, hogy kisvirág. Amire, én azt mondtam, hogy menjen el, örökre. Elment. Örökre.

Mona Lisa-Párizs. Születésnapomon elvittél Párizsba, hogy Mona Lisa előtt kérj feleségül. Annyira szép és tiszta volt a helyzet, hogy őszintén kellett válaszolnom:nem vagyok biztos magamban, adj egy kis időt nekem. Adtál. Mona Lisa-Párizs, a tied marad, s az enyém.

Eszembe jut az első emlékem saját életemből. Óvoda-évzáró ünnepség-színpad. Babák vagyunk, ropogó babaruhákban, úgy mozgunk, mint a robotok-szeretem. Ez az az állapot, amiben úgy vagyok benne, hogy nem vagyok benne. Pontos, betanult mozdulatok, mögöttük fantáziák, gondolatok. Kapcsolatok.

Réka

Réka-egy kedves, okos fiatal nő. Amikor először megláttam a ponchojában, bájos mosolyával, meleg tekintetével, azonnal a lelkembe zártam. Néha írok neki és ő ír nekem. Néha, amikor úgy érzem, hogy szükségem van a szavaira, a barátságára. Írtam neki néhány héttel ezelőtt.
Ezt írtam: Réka, kedves, merre jársz? (Mert Réka állandóan utazik, tanul, tanít, él) Igen, a sors vagy a véletlen vagy akármi, kiegyenlíti a számlát. Álmodni dolgokról, majd élni egészen mást. Nem tudom, hogy van ez. Összehangolni észt és érzelmeket okosan és alázatosan, elengedni, majd várni...nehéz. Elengedni a görcsöket, megtartani az értékeket hosszú távon, tudásra vágyni és ezzel bánni-ára van. És nincs a megéri-vagy-sem, nincs mérlegelés, hiába is lenne, mert értelmetlen. Vagy csak én látom így és most a dolgokat? Fogalmam nincs. Rusnya vasárnap esti gondolatok. Szép nagy vidám család helyett. Valamit valamiért.
És te? Hogyan tovább? Hol éled tovább az életed?(Most jött vissza Budapestre Amerikából) Jó lenne tudni, hogy boldog és elégedett vagy. Tettél érte.
Szeretettel-Ildi

Réka válasza: Ildi drága, csak most jutok emailhez végre. kissé gyorsan kezdődik mindig ez a szeptember, biztosan te is ismered ezt az érzést, hirtelen minden begyorsul, és nehéz felvenni a ritmust.ráadásul egy 1hetes jógatáborból jövök, ahol jól lelassul az ember. de nagyon jó volt és most költözködésben vagyok épp, egyik albérletből a másikba, itt Budapesten. de decembertől már ismét Olaszország, 3 hónapig. ilyesmik vannak velem, a szokásos vándorélet, a szokásos nehézségeivel és örömeivel. te mit csinálsz? jó volt olvasni a gondolataidat, nem rusnyák azok egyáltalán, szerintem, inkább tiszták. hogy mindennek ára van, és mindig valamit valamiért, az az élet számomra egyik legnehezebben megemészthető törvénye volt. de ha már elfogadja az ember, onnan könnyebb, nem?
millió puszi, Réka

Igen, lehet, hogy könnyebb, de én még az elfogadásnál tartok. Pontosabban, már ott tartok.
Réka a bölcsebb, neki sikerült.

a rendszer

Na.Egyre inkább foglalkoztat a gondolat, hogy hagyom az egész medicinát a fenébe. Ha ezt még medicinának lehet nevezni, egyáltalán. Egyre inkább kutakodom magamban, mit tudnék csinálni kedvvel-lélekkel, ha hagynám a medicinát(ha annak lehet még nevezni egyáltalán) a fenébe. Jónéhány dolog jut eszembe, eljátszadozom a gondolattal.

Az is eszembe, hogy kutyára bajom van, ha éppen ebből akarok kilépni, hisz amióta az eszem tudom, ezt akartam csinálni és jól is éreztem magam benne.

Igen, kutyául bajom van, amikor az ember, a kis-vagy-nagybetűs ember, mindegy, az ember az ember, akár kis-,akár nagybetűs, szóval az ember kiszolgáltatottságát és ebből eredő tehetetlenségét látom, tapasztalom. Mindegy, hogy a vízöntőségem-e az oka, vagy a génjeim, nagyon nehezen viselem, az szent.

Dühít a kiszolgáltatottságom - egy stupid, logikátlan, értelmetlen rendszernek, ami megaláz a tudásomban, tapasztalatomban, hozzáértésemben, abban, amit nap-mint-nap csinálok lassan negyed évszázada.

Dühít a betegeim kiszolgáltatottsága egy embertelen, könyörtelen rendszernek, amiben kénytelenek feladni emberi méltóságukat, elszenvedni megalázó procedúrákat.

Igen, dühít. Fontolgatom, hol a határ. Mert értem én, hogy nem vagyok hülye, a betegem sem az, jó esetben nem is játssza a balgát -de talán nem is ez a jó eset- , de meddig tart a toleranciám? Azelőtt szeretnék kilépni, mielőtt elfogy - mert azt megtanultam én is, hogy széllel szembe ne pisilj, mert visszafúj rád. Meg azt is, hogy sok fecske sem csinál tavaszt, ha a rendszer nem akarja. Mert itt van egy rendszer.

Ezt magyaráztam ma is a cukorbeteg páciensemnek. Tudom, hogy nincs gond, minden vizsgálata azt mutatja, hogy nincs ok aggodalomra(eszébe sincs aggódni, sok éve cukorbeteg, tudja a baját, annak minden ágát - bogát), de van egy rendszer, egy szabály, miszerint elballag és hoz nekem egy orvosi levelet, miszerint tovább írhatom a gyógyszerét, majd visszajön és megkapja a receptet. Minezt pedig három havonként.

- Van gond? - kérdi. Semmi - mondom. Csak ez a szabály. Ha nem így csináljuk, magyarázom(ma ő az ötödik, akinek bölcs nyugalommal regélem a rendszert), akkor jön a biztosítóházas hapsi és büntet -engem. -Nem akar nekem rosszat, ugye?, kérdem. Nem, nem akar. Hagyjam csak a fenébe, megveszi ő a gyógyszert...szabadon, teszi hozzá. (a szabad szó új értelme! ez esetben azt jelenti, hogy teljes árban) Nézem. Patthelyzet nekem. Mi legyen? Na, mi legyen? Felírom a gyógyszert. Holnap veszünk egy perselyt, mondom az asszisztensnőmnek, ebben gyűjtünk a büntetésekre. Gondolom én. A beteg nem így gondolja, ő hajthatatlan. Dehogyis akar ő rosszat nekem, én sem akartam neki rosszat soha, de levélért sem megy, a rendelőbe még csak átjön, de ő már a temető felé nem kerül akkorát, hogy eljusson a kórházig. Ez igaz, hosszú ám a kerülő út neki(ez is új szabály, vezetőségi és önkényes.)

Én sem hagyom magam, csakazértis felírom a gyógyszert, joga van hozzá, magyarázom neki, magamnak. Nem mintha nem tudnánk mindketten, csak néha jól esik kimondani. Jól bizony. Egyébként nyolcvanon túl van, kopottak az ízületei és fütyül a rendszerre. Hát így állunk. Lesz, ami lesz.

Gondolatok

Ha az ember életében nem sikerülnek dolgok, akkor azt mondja, sajnálom. Ami egyáltalán nem változtat a dolgokon. És egyáltalán nem biztos, hogy sajnálja. De kitölti az űrt. Az emberek általában nem szeretik az űr(öke)t. Zavarba jönnek tőle.
Ma azt mondta valaki, hogy a plátói kapcsolatok szépek. Mert valaki, valahol.....Nem tudom. Lehet. Talán. Nem gondolkodom rajta.
Játszunk. Barátok, kapcsolatok, szerelmek-naponként lepörög előttem egy élet, sorsok, emberek. Játszmák és játékok. Hol vagyunk benne? Nem tudom. Megbántasz, megbántalak-nem akartad, nem akartam. Nevetsz és nevetek. Elmondod gondjaidat, hallgatom. Arra gondolok, hogy mennyire mások vagyunk. Mindannyian. Próbállak megérteni, próbálom a helyedbe tenni magam. Értelmetlen. Lehet, hogy elég neked, hogy meghallgatlak.
A változás nehéz-talán. Szabadnak lenni is nehéz. Valamit, valamiért-már csak így van ez. Érted, értem, értjük.
A kimondott szónak hatalma van-mondod. Egyetértek. Tehát ne mondd ki, amitől félsz, amitől rettegsz. Ne vetíts a jövőbe negatív képeket. Ne vetíts semmit. Ha van hited, az elég-talán. Nem tudom.
Mit mondhatnék neked? Azt, hogy talán, azt, hogy nem tudom. Hát ne kérdezz. A kérdés nélküli mondatok, az vagyok én. A kérdés nélküli mondatok, az vagy te.
Ebédeltünk, jó régen volt. Kérdésed, hogy van-e hibám, vagy valami ilyesmi, meglepett. Nincs-mondtam neked. -Akkor hát tökéletes vagy?, kérdezted félmosollyal. Az vagyok, válaszoltam. Tökéletes a vágyaimban, a kapcsolataimban, a magányomban, a gondolataimban, a szorongásaimban és jókedvemben, tökéletes a hibáimban..Tudod, mondtam, én én vagyok. Ismersz. Nem akarok más lenni. Voltaképp szeretem önmagam és ezáltal téged, őt. Nem akarom megváltoztatni magam, így téged sem, őt sem, senkit sem. Értelmetlen lenne. Mert akkor én nem lennék én, te nem lennél te és értelmetlen lenne a megfelelésért, a megfelelésnek élni. A szabadságnak viszont ára van. Szépsége is. Valamit valamiért.
Párosz, sziklapart. Tökéletes hely nekem. Megragad a hangulata. Aztán változik a színhely, eklektikus kávézó, chill-out-elengedem magam, órákig. Jó nekem. Becsomagolod a pakkod, búcsúzom. Valami változik, valami elmúlt, valami kezdődik. Nem érdekel a múlt, nem firtatom a jövőt. Megragad a jelen. Jó nekem.

Esti mese

"Egy kereskedő elküldte a fiát minden emberek legbölcsebbikéhez, hogy tudakolja ki tőle a Boldogság Titkát. A fiú negyven napig vándorolt, míg egy magas hegyen álló pompás várkastélyhoz ért. Ott élt a Bölcs, akit keresett. A Bölcs figyelmesen meghallgatta, amikor vendége előadta jövetelének okát, de azt mondta, épp nincs ideje arra, hogy a Boldogság Titkát elmagyarázza. Azt ajánlotta neki, hogy járja körbe a palotát, és két óra múlva jöjjön vissza. "De szeretnélek valamire megkérni-tette hozzá a Bölcs, és a fiatalember kezébe egy kiskanalat adott, amelybe két csepp olajat töltött. -Fogd ezt a kanalat, és figyelj, hogy útközben ne lötyköld ki az olajat." A fiatalember így járkált föl-le a palota lépcsőin, és szemét le sem vette a kiskanálról. Két óra múltán visszatért a Bölcshöz. "Nos hát-kérdezte a Bölcs-, láttad a kertemet, amelyet a kertészem tíz éven át épített? Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtáramban?" A fiatalember szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott. "Akkor menj vissza, és nézd meg világom csodáit-mondta a Bölcs.-Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a házát nem ismered."

A fiatalember már nyugodtabban fogta meg a kiskanalat, és ismét sétára indult a palotában, ezúttal megfigyelve minden művészi alkotást a mennyezeten és falakon. Látta a kerteket, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a műalkotásokat méltó módon elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz, részletesen beszámolt neki mindenről, mit látott. "De hol van a rád bízott két csepp olaj?"-kérdezte a Bölcs. A fiatalember rápillantott a kanálra, és látta, hogy az olajat kilöttyintette. "Nos, ez az egyetlen tanács, amit adhatok neked-mondta a Bölcsek Bölcse.-A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban levő két csepp olajról."

Igaza van, nem?

Zalán

Utálom az elválós napokat.

Elment a másik fiam is. Hamuba sült pogácsa helyett hátizsákot kapott, nagy férőhelyest. Ő Mérleg.

Felnőtt az elmenéshez.

Furcsa, ahogy napról-napra ürül a lakás. Új helyzetet kínál, új dimenzióját az életnek.

Hiányzik. Ő is. Néhány napig, majd megszokom. És lépünk tovább-mindhárman. A fiúk és én. Ki-ki a maga útján. Jó ez így. Talán. Esély arra, hogy önmagunk lehessünk -mindhárman. Azt mondta, visszajön. Mert ő itthon szereti.

Speciális ballagási képet kaptam tőle, speciális üzenettel. Azt mondta, hogy akkor olvassam el, amikor ő elmegy. Ezt teszem.

Fiam, üzenem: igazad volt, megváltoztál. Én is. Bátyád is. Nem lenne jó, ha nem így lenne. Ha időnként nem változnánk. Talán a legrosszabb az életben, ami történni tud, az a stagnálás, a nem-változás. Minden igaz, amit írsz nekem-és így van rendben. Látod, működik a dolog: nem hazudunk egymásnak, jó hogy megtanultuk. A hazugság megalázó és értelmetlen.

Igen, sok őszinte :) balhé volt itthon ebben az évben. Kicsit későn esett le nekem a tantusz, hogy saját elképzeléseid, vágyaid vannak és a saját önálló utadra készülsz. És te nem vagy én. Egyszerű a tétel, mégis bonyolult.

Szóval, minden rendben, fiam-fontos a fix pont. A szobádban semmit nem változtatok a tudtod nélkül és a robogódnak a garázst fenntartom. A hat szó pedig rád is érvényes:))

minden hónap első szombatja

Dóra néni kilencvenésvalahány éves( hölgye korát nem illendő publikussá tenni-engem is bosszantott a pecsétemen levő személyi kód), minden hónap első szombatján látogatom. Őt és Totyi nénit, aki hasonló korú.

Egészségüket tartjuk karban együttes erővel-beleépültek a bioritmusomba.

Dóra néni szikár, kapitányos. A férje meghalt, gyereke nincs. Azaz itt senkije sincs. Cigarettázik, napi tízet, kiadagolva. Ha ideges, akkor többet, szipkával.

Szóval Dóra néni az egyik vizit alkalmával(ez még tavasszal történt) azzal fogadott, hogy rosszat álmodott rólam.(Remek,gondoltam, ramatyul is érzem magam-azt hittem nem annyira feltűnő.) Fura ez a kapcsolat, én gyógyítom, azzaz egészségét felügyelem, ő meg álmaival követ engem.)

Totyi nénit háta kifli-hozzáidomult a fotel formájához. Ő is cigarettázik(napi 20-40 az adagja), tévézik és dirigál. Ő is kapitányos(lehet, hogy ez a hosszú élet titka), de kevésbé önálló. Sminkje mindig tökéletes és tudja, mi az etikett. Bölcs egykedvűséggel tűri a vizsgálatot, időben közli, hogy a cigaretta nem téma. Amikor hozzámegyek, akkor otthon teljes az ebéd, négyfogásos. Ez azért van így,mert záróakkordként udvarias mosollyal megkérdezi : mi lesz ma az ebéd? Nem akarok csalódást okozni neki, elkészítem a négy fogást. Az ő tiszteletére, akinek a vizit az vizit és az etikett az etikett.

Minden hónap első szombatja-ha nem lenne hiányozna.