Jól ébredek. Szinte átsiklom az álomból a nemálomba; az átsiklás hosszúra nyúlik, minél hosszabb, annál jobb. Nem alvás, nem ébrenlét, vissza az alvásba, majd az ébredésbe...hintajáték, lassú ritmusú. Aztán egy kis lustálkodás, lehunyt szemű izomnyújtás, lazán, ráérősen. Jó ez a reggel.
A gondolatok napszakonként változnak. Ami megfogan hajnalban, az már nem ugyanaz reggel, egészen más délben és este teljesen kifordul önmagából. A hajnali gondolatokat szeretem a legjobban. Mint ahogy a ráérős reggeli ébredéseket is.
Telik a nap, sétálok, majd lefekszem. Alszom. Délutáni alvás, három órás. Tényleg fáradt vagyok. Jól esik a"csak fekszem"állapot, gondolataim nincsenek. Nyitott szemmel nem gondolok semmire, így telnek percek-órák. Jó.
Este a Trafóba megyünk. Absztrakt alkotás. Zalán elkísér, nem az elvont, amit ő szeret, nem jön be. Boti marad. Amit látok, tetszik. Szeretem. Megragad az emberi test szépsége, játék az izmokkal, mozdulatokkal, egyszemélyes produkció. Tetszik a másság a művészetben is, ahogy összemosódnak a tánc-balett-mozgásszínház közötti határok és a figyelem rátapad a mozdulatokra, az izmok játékára, a test szépségére. A zene elektronikus, minimális, nem is zene, hanem fémes hangzású háttér a mozdulatokhoz, amik remegnek, feldarabolódnak, majd lágyan-finoman feloldódnak, mint az embrió mozgása az anyaméhben, lebegés a súlytalanságban; földhözragadt, nehéz letapadás darabos, szögletes tartásban, feloldódás a harmóniában - ennyi és semmi több. Azaz mégsem: a fények rafinált, mesteri kezelése ad hangsúlyt a mozdulatoknak. Szép, lenyűgöző, majd kissé fárasztó, mint a vajúdás. Cindy Van Deker, flamand koreográfus, mozgásművész.
Vacsorázunk, beszélgetünk. Finom a vacsora, ízlik a belga sör, jó beszélgetni, kimondani a gondolatokat, úgy ahogy vannak. Vannak letisztult, egyensúlyban levő állapotok az életemben, ez is ilyen. Jó.
A gondolatok napszakonként változnak. Ami megfogan hajnalban, az már nem ugyanaz reggel, egészen más délben és este teljesen kifordul önmagából. A hajnali gondolatokat szeretem a legjobban. Mint ahogy a ráérős reggeli ébredéseket is.
Telik a nap, sétálok, majd lefekszem. Alszom. Délutáni alvás, három órás. Tényleg fáradt vagyok. Jól esik a"csak fekszem"állapot, gondolataim nincsenek. Nyitott szemmel nem gondolok semmire, így telnek percek-órák. Jó.
Este a Trafóba megyünk. Absztrakt alkotás. Zalán elkísér, nem az elvont, amit ő szeret, nem jön be. Boti marad. Amit látok, tetszik. Szeretem. Megragad az emberi test szépsége, játék az izmokkal, mozdulatokkal, egyszemélyes produkció. Tetszik a másság a művészetben is, ahogy összemosódnak a tánc-balett-mozgásszínház közötti határok és a figyelem rátapad a mozdulatokra, az izmok játékára, a test szépségére. A zene elektronikus, minimális, nem is zene, hanem fémes hangzású háttér a mozdulatokhoz, amik remegnek, feldarabolódnak, majd lágyan-finoman feloldódnak, mint az embrió mozgása az anyaméhben, lebegés a súlytalanságban; földhözragadt, nehéz letapadás darabos, szögletes tartásban, feloldódás a harmóniában - ennyi és semmi több. Azaz mégsem: a fények rafinált, mesteri kezelése ad hangsúlyt a mozdulatoknak. Szép, lenyűgöző, majd kissé fárasztó, mint a vajúdás. Cindy Van Deker, flamand koreográfus, mozgásművész.
Vacsorázunk, beszélgetünk. Finom a vacsora, ízlik a belga sör, jó beszélgetni, kimondani a gondolatokat, úgy ahogy vannak. Vannak letisztult, egyensúlyban levő állapotok az életemben, ez is ilyen. Jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése