Anett

Anett megértette, hogy az élet gyönyörüen szép.

Anett gyereket nevelt. Nagyon jól akarta csinálni. Hibátlanul. Anett érezte, hogy túl fiatal még, nincs minden tudás birtokában. Játszóterezni, körhintázni remekül tudtak, de úgy érezte, hogy elmarad az esszencia. Arra gondolt, hogy a tudás megszerezhető. Könyveket vásárolt, tanulta a nevelést. Aztán gyakorolta, amit megtanult. A gyerek intelligens volt és nagyon türelmes. Mígnem egy szép napon megúnta és imigyen szóla: élhetnénk Gordon nélkül? És Anett megértette, hogy a gyereknevelés,az egy kölcsönös esemény:ő a gyereket, a gyerek őt....Fellélegzett: az élet könnyű és szép!

Anett tudta, hogy mi a halálfélelem. Nagyon beteg volt, halálraítélt. Elhitte, hogy ez a sorsa, és megbénult a tehetetlenségtől. Aztán elég bénán élt egyik naptól a másikig. Nem tudta, hogyan kell felkészülni a halálra. Könyveket vásárolt ismét, de nem jutott el semmi a tudatáig. Az is megbénult. Mígnem egy szép napon, egy egész falunépe imádkozott érte a vasárnapi misén - fohász az Anett egészségéért. Anett érezte a fohászt és meggyógyult. És azt mondta a gyerekeinek: az élet valóban szép.

Anett nagyon szerette az ünnepeket. Legjobban a karácsonyt szerette. Ilyenkor volt a legünnepibb a lelke - persze a maga módján. És nem értette, miért éppen ilyenkor érkeznek életébe a leggonoszabb dolgok. Már nem vásárolt könyveket, mert a karácsonyról szóló könyvek nem írnak gonosz dolgokról. Ehhez viszont neki sem volt elég tudása. Elbizonytalanodott. Nagyon. Mígnem ajándékot kapott, ami arról szólt, hogy ő a világ legtuttibb anyja. És Anett megértette, hogy karácsonykor nem történnek gonosz dolgok.

Anett azt hitte, sokat tud az életről. Mígnem kiderült, hogy nagyon sokat nem. És ez valami nagy örömmel töltötte el. Valóban, mondta, az élet valóban izgalmasan szép.