Zalán

Utálom az elválós napokat.

Elment a másik fiam is. Hamuba sült pogácsa helyett hátizsákot kapott, nagy férőhelyest. Ő Mérleg.

Felnőtt az elmenéshez.

Furcsa, ahogy napról-napra ürül a lakás. Új helyzetet kínál, új dimenzióját az életnek.

Hiányzik. Ő is. Néhány napig, majd megszokom. És lépünk tovább-mindhárman. A fiúk és én. Ki-ki a maga útján. Jó ez így. Talán. Esély arra, hogy önmagunk lehessünk -mindhárman. Azt mondta, visszajön. Mert ő itthon szereti.

Speciális ballagási képet kaptam tőle, speciális üzenettel. Azt mondta, hogy akkor olvassam el, amikor ő elmegy. Ezt teszem.

Fiam, üzenem: igazad volt, megváltoztál. Én is. Bátyád is. Nem lenne jó, ha nem így lenne. Ha időnként nem változnánk. Talán a legrosszabb az életben, ami történni tud, az a stagnálás, a nem-változás. Minden igaz, amit írsz nekem-és így van rendben. Látod, működik a dolog: nem hazudunk egymásnak, jó hogy megtanultuk. A hazugság megalázó és értelmetlen.

Igen, sok őszinte :) balhé volt itthon ebben az évben. Kicsit későn esett le nekem a tantusz, hogy saját elképzeléseid, vágyaid vannak és a saját önálló utadra készülsz. És te nem vagy én. Egyszerű a tétel, mégis bonyolult.

Szóval, minden rendben, fiam-fontos a fix pont. A szobádban semmit nem változtatok a tudtod nélkül és a robogódnak a garázst fenntartom. A hat szó pedig rád is érvényes:))