egy kis genetika

Őseim-volt közötttük nemes, földműves, ezermester és zakkant, jámbor és erőszakos, mind ehelyi.

Ha megnevezem őket, félek, hogy megidézem a szellemüket, ez pedig nem lenne túl jó. Hadd pihenjenek békében. Éltükben nyüzsögtek éppen eleget. Szimpatikus tetteikről regélek inkább.

Volt egy ősöm, aki hentes volt...kemény, Toldi Miklós termetű. Ő volt, aki mindennap friss állatvért ivott. A levágott állatét. Úgy nyersen. Nagy bajusza volt és neki volt a legjobban menő húsboltja a városban. Ő volt a saját maga reklámja. És volt neki egy nagyon jámbor felesége, aki nagyon művelt, törékeny kis asszonyka volt. Imádta Jókait. Amikor már tejesen megvakult a szürkehályogtól, naponta egy egész órát felolvastam neki-szerettem az auráját. Ő volt az egyik dédnagyim-az ő szellemétől nem tartok, a légynek sem tudna ártani és ha véletlenül mégis, akkor naponta könnyezne.

Aztán volt olyan férfiősöm, aki mindenhez értett és szeretett mindent kézben tartani. Ő volt a nagy ezermester és a nagy szervező. Előrelátó volt, az szent, mert megvásárolta a saját koporsóját, nehogy ne legyen megfelelő, amit majd beszerez a család, ha eljön az ideje. Jó minőséget, olcsón- ez volt a vezérszó. Hogy sikerült-e neki, nem tudom, mert nem értettem a koporsókhoz. Gyerek voltam. Szóval megvásárolta, bevitte a fészerbe és kipróbálta. Belefeküdt, kezét összekulcsolta és elaludt. Nagyanyóm(az ő szellemétől sem félek, mert ő is a jámbor vonulathoz tartozott) várta csak várta, hiába. Elment hát keresni. Megtalálta: a koporsóban, lehúnyt szemmel, összekulcsolt kezekkel. Nem értékelte a pródukciót-egy hang sem jött ki a torkán úgy megijedt, napokig nem lehetett lelket rázni belé. Nem tudom mi lett a koporsóval, még jó sokáig nem használta senki. A kriptát viszont igen-azt is ő vette a családnak. Bevésette a saját nevét és a feleségéét-a többi élő családtag nem bólintott rá az ötletre-, született: ekkor-meghalt: üres hely. Végrendeletet viszont elfelejtett hagyni és ebből elég sok gond származott utólag.

Aztán volt egy nőnemű ősöm, akit meg nem neveznék soha, úgy félek a szellemétől. Alig tudtam elküldeni és ez komoly. Nos ő volt az egyetlen, akinek a földjét nem vette el a kollektív soha. Amikor jött a brigád-ő a hátsó kapun ment. A hegyekbe. Négy-öt napig haza sem jött. Ez így tartott hónapokig: jöttek- mentek. Aztán egyszer csak megunták a csiki-csukit és maradtak a földek. Mi meg eladtuk- jól jött az ára. Ő volt az, aki elvált a férjétől. Az volt a gond, ami úgy általában lenni szokott -felbukkant a Vilma, akinek nem volt otthon a férje. Nem akárhogy kapta rajta őket ám, annak híre volt. Ezt sem fogom részletezni, mert vele tényleg nem lehet kukoricázni. Nyugodjék békében, megérdemli. Úttörő volt a falujában.

Most mennem kell. Annyit még csak, hogy semmi bajom a genetikai örökségemmel. Ha valami OK az életemben, akkor ez az.