Pofonok

Az első pofont nagyapámtól kaptam-húgomnak szánta. És én holtbiztos voltam abban, hogy húgom nem bírná ki. Legalábbis abban az álmos tónusában, amivel délidőben kibújt az ágyból. Megtudtam, hogy milyen egy tisztességes pofon és azt is, hogy kibírom.

A második pofont apámtól kaptam kamaszkoromban. Ez nekem volt irányítva, félreérthetetlenül. Szexuális nevelés- apám módra, rizikós helyzetekben címmel. Felhasadt tőle a szájam. A vendégeknek azt mondta, hogy nekiestem az asztalnak. Én korrigáltam a memóriáját és emlékeztettem, hogy ő vágott képen néhány órával azelőtt. Elég kínos volt- nekem is a pofon. Kvittek vagyunk apuci, nincs harag, kacsintás jel. Azóta tiszteletben tartjuk egymás határait, barátok vagyunk.

Ha belegondolok, nem sok értelme volt az egész módszerének, mert nagylány koromban elmentem a jóképű pasival fotóalbumot nézegetni. Bort nem kértem, mert mi délután nem szoktunk csak esténként. Az albumot megnézegettük, elég unalmas volt. Megköszöntem a vendéglátást és búcsúztam. Ő nem így gondolta, én meg nem úgy, ahogy ő. A vége az lett, hogy eljöttem- azt hiszem, hogy megijedt a gyilkos tekintetemtől. Én meg másnaptól beiratkoztam cselgáncsozni. Csak a narancssárga övig jutottam, mert várandós maradtam az első gyermekemmel és abbahagytam. Viszont nem kellett rám többet vigyázni. Ami egy nőnél nem feltétlenül jelent jópontot, mert definíció szerint ő a gyengébb nem- de erre csak most jöttem rá.