Megtanultam

Megtanultam, a lassú lépések tételét. A lassú lépések arra jók, hogy idő legyen széttekinteni magam körül. A rohanás, a gyors ritmus kifáraszt lelkileg, testileg egyaránt. A gyors mosoly, gyors ölelés aláássa az élvezetet, mint ahogy a gyors evés elrontja az ízek harmóniáját.
Megtanultam elfogadni mindent, ami nem bánt és nem rontja kedvem, nem oltja hangulatom. Ha nyitva tartom a szemem, a lelkem, az eszem, akkor látom és érzékelem a színeket. Mert a színek azért vannak, hogy lássuk őket, mint ahogy a hangok azért, hogy halljuk , a szavak, hogy értsük, az érintések, hogy érezzük. A dolgok akkor vannak egyensúlyban, amikor az éjszakát követi a nappal, a sötétet a világos, a szépet a rusnya, a békét az erőszak, a születést a halál. Mert mindennek van ellentétes párja, hogy oda ne legyen a harmónia. Az élet filozófiája, ősrégi.
A legfontosabb talán az, hogy megtanultam használni a szavakat. Ezért vannak a szavak. Hogy kimondjuk, hogy nevet és értelmet adjunk a dolgoknak, hangulatoknak, érzéseknek és érzelmeknek. Használom a szavakat, tudatosan. Hogy kifejezzem azt, amit mondani akarok. Hogy azt fejezzem ki, amit ki akarok fejezni. Tanulok bánni velük, mint egykoron lovagok a karddal. Szópárbaj. A szó ereje. Villan és lesújt. Megbénít vagy szárnyakat ad. Akárcsak a tekintet, a mozdulat, a mimika.
Használati utasítás hozzám, hozzád, hozzá. Ezt kellene a zsebünkben hordjuk. Vigyázat!, őszinte ember vagyok, érzékeny vagyok, mosolyogj, ha hozzám szólsz, nem bírom a kritikát, ne érj hozzám, ne kotorássz az életemben, stb. Egyszerűsítené a kommunikációt másokkal és önmagunkkal.