2009. április 22., szerda

az élet dolgai

Hazudni nem érdemes, belebonyolódsz hamar. Megalázóvá és szokássá, sőt szenvedéllyé válhat. Őszintének lenni viszont nem könnyű, genetikai adottság kell hozzá. Néhanapján bátorság, sőt vakmerőség is. A vakmerőség viszont értelmetlen veszélyt rejthet magában. A hazugság és igazmondás köztes formája a mellébeszélés, elhallgatás. A fehér és fekete közti közti szürke. Ami nem fehér és nem fekete. Szürke.
A szürkének vannak árnyalatai. A kompromisszum színe galambszürke. Acélszürke a lenyakazott indulat színe.
Viselkedésünk etikett és modor által szabályozott. Ebben is különbözünk az állatoktól. A mélyre zárt ösztön ha szabad utat kapna és helyet cserélne a beszabályozottal - ez lenne a káosz?, vagy éppen a rend? Om mani padme hum, a kincs, a drágakő, a lótusz kelyhében rejtve. Az ösztön, bennünk, valahol.
A tudattalan feltárása - furcsán hangzik. Mi a tudattalan? Nem tudatos lelki esemény, netán folyamat. Elfojtott sérelmek, fájdalmak, örömek, vágyak gyümölcse. Fáradt, piszkos szürke. Ha feltárod, tudatossá válik. Fehér lesz vagy fekete?
Puccos lakkcipő, kopott farmer: az eklektika szépséges izgalma, izgalmas szépsége.
Hadd éljünk még, mondod, hogy segíthessünk a gyermekeinknek. Döbbenten pillantok sápadt arcodra, arcod eltűnik a szavaid mögött, felszívódik, alaktalanná válik. Élni akarok, sikolt fel bennem a vágy, önmagamért. A szeretet nem áldozat, nem támasz és nem mankó. Szeretem a gyermekeimet. Elengedem őket, a kezüket és döntéseiket, mert szeretem őket. Akár az életemet, a napfelkeltéket, a tunyulós perceket. És élni akarok önmagamért.

Nincsenek megjegyzések: