Szeretet. Nem éljük és nem értjük. Éhezünk rá, mint nélkülözhetetlenre, megkapjuk és megtagadjuk. Az elfogadó, feltétel nélküli szeretet. Szükségünk van rá, szomjazzuk, mint vizet a sivatagban, majd inkább kiszikkadunk, és akkor sem nyúlunk érte. Délibábnyi boldogság, ezzé válik, majd a lepel, az bizonyítja, hogy talán volt valaha.
Szeretsz te engem?, kérdeztem. És mondd, miért? Igen, mondá, és nem tudta, hogy miért. Ezért elhittem neki.
Sürgött - forgott körülöttem, és időnként megérintett, úgy is mondhatnám, hogy elcsent néhány érintést. Játékosan, könnyedén, mint a balga - hanna tánca. Szeretem a bőröd, mondta, nézd, hasonlít az enyémre, és tekintete nevetett. Nyelvét nem értettem, ő sem az enyémet. Halld, amit mondok, és olvass a szememből, mondta, így megértjük majd egymást. Így történt. Pont így, és pont ennyi.
Szomorú voltam, elkeseredett. Átölelt, egy mozdulat volt csupán, magányt oszlató, majd tenyerembe nyomta a kincsét, egy kis kristályt....mert akkor nekem volt nagyobb szükségem rá. Megőriztem, majd tovább adom. Szeretetből.
Órákon át kutyagoltunk együtt, néhány mondat volt, amit váltottunk. Kanadából jött, édesanyám jámborságát sugározta. Néhányszor megállt, megszorította a fellazult kötést. Leültem mellé, mindig mosolygott. Megölelt, amikor elváltunk, és jó volt visszaölelni.
Szeretet. Értem és érzem. Éhezem, adom és kapom. Fontos nekem. Neked is, neki is. Akkor valós, ha nem kér áldozatot, sem bizonyítékot, ígéretet sem, csak van. Nem feszít keresztre, fájdalmat sem okoz, csodákat sem követel, egyszerűen csak van. Sugárzik, melegít, lazít, lágyít, akár a Nap.
Szeretsz te engem?, kérdeztem. És mondd, miért? Igen, mondá, és nem tudta, hogy miért. Ezért elhittem neki.
Sürgött - forgott körülöttem, és időnként megérintett, úgy is mondhatnám, hogy elcsent néhány érintést. Játékosan, könnyedén, mint a balga - hanna tánca. Szeretem a bőröd, mondta, nézd, hasonlít az enyémre, és tekintete nevetett. Nyelvét nem értettem, ő sem az enyémet. Halld, amit mondok, és olvass a szememből, mondta, így megértjük majd egymást. Így történt. Pont így, és pont ennyi.
Szomorú voltam, elkeseredett. Átölelt, egy mozdulat volt csupán, magányt oszlató, majd tenyerembe nyomta a kincsét, egy kis kristályt....mert akkor nekem volt nagyobb szükségem rá. Megőriztem, majd tovább adom. Szeretetből.
Órákon át kutyagoltunk együtt, néhány mondat volt, amit váltottunk. Kanadából jött, édesanyám jámborságát sugározta. Néhányszor megállt, megszorította a fellazult kötést. Leültem mellé, mindig mosolygott. Megölelt, amikor elváltunk, és jó volt visszaölelni.
Szeretet. Értem és érzem. Éhezem, adom és kapom. Fontos nekem. Neked is, neki is. Akkor valós, ha nem kér áldozatot, sem bizonyítékot, ígéretet sem, csak van. Nem feszít keresztre, fájdalmat sem okoz, csodákat sem követel, egyszerűen csak van. Sugárzik, melegít, lazít, lágyít, akár a Nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése