Reggel van, nem a megszokott helyen ébredek. Igyekszem ki az ágyból. A konyha rendetlen, a tegnapról maradt így, a gondolataim is azok. Rendet kellene rakni. Egy jó kis rendet, vidámat. Csend van, mindenki alszik még, Anett csapkodja csak a tálat a kalitka falához. Hevesen teszi, reggeli lendülettel, és amint észreveszi, hogy figyelem, éktelen rikácsolásba kezd. Nevetnem kell. Megiszom a reggeli kávém, Anettnek kiporciózom a magot. A rendtevést a konyha előtti erkélyen kezdem. Szépen zöldell a snidling, vajkrémes pirítóshoz kitűnő. A virágos ládákban is van valami, már nem emlékszem, hogy mit ültettem oda évekkel ezelőtt. Nem virágot, az biztos. Azért nem virágot, mert gyakran fúj a szél, és megtépázza a szirmait. Az erkélyláda ugyanis magasan van. Ki kellene szedni a gyomokat, gondolom, és kezem máris cselekvésre lendül. A gyom virágzik. Apró kis színes virágokat. Miért is akarom kiszedni? Nem tudom. Mert egyszer valaki azt mondta, hogy a gyomokat ki kell szedni. Mert elnyomják a többi növény fejlődését. Itt nincs többi növény. Azaz van, de jól elfér a gyomnak nevezett mellett, ami nem is ronda egyébként. Nem tépem ki, döntök, sőt adok egy csurrantásnyi vizet neki is.
Amíg teszem a rendet a konyhában, majd a lakásban, arra gondolok, hogy alig van néhány dolog, amit nem úgy teszek, ahogy valaki mondta valaha, hogy tegyem. Nem jól van ez így. Vagy mégis? Nem érek rá belebonyolódni a pro és kontra érvekbe, a gyakorlat a sémák szerint zajlik. Telik a nap, mint bármikor máskor. Percre másolva. Az ismétlődő, szokássá merevült órák biztonsága. Sémák. Magamban tiltakozom ellenük.
Ebédelünk a fiukkal, beszélgetünk közben. Szeretem a hármasban eltöltött perceket. Ilyenkor él az idő. Tudás és tapasztalat, gondolatok, kérdések és válaszok, mi vagyunk, ők és én. Vannak vágyaink, különbözőek.
Midlife krízis, mondta a fiam, a középkorúaké. Megragad bennem szó, kísért napokig. Elég sematikusan hangzik ez is. Talán valósága is van, nem tudom. Talán nem is fontos. Az adott helyen és időben megélt pillanat tartalma személyre szabott, kívülállóként aligha értékelhető. Újabb példája a nem általánosíthatónak. Elégedetté tesz a gondolat, mosolyra áll az elmém. A gyomot nem fogom kiszedni, a sémákat sem követni. Akkor sem, ha krízis a neve, közlöm Anettel, és adok még egy adag magot neki. És a lakást rövidesen át fogom rendezni.
Amíg teszem a rendet a konyhában, majd a lakásban, arra gondolok, hogy alig van néhány dolog, amit nem úgy teszek, ahogy valaki mondta valaha, hogy tegyem. Nem jól van ez így. Vagy mégis? Nem érek rá belebonyolódni a pro és kontra érvekbe, a gyakorlat a sémák szerint zajlik. Telik a nap, mint bármikor máskor. Percre másolva. Az ismétlődő, szokássá merevült órák biztonsága. Sémák. Magamban tiltakozom ellenük.
Ebédelünk a fiukkal, beszélgetünk közben. Szeretem a hármasban eltöltött perceket. Ilyenkor él az idő. Tudás és tapasztalat, gondolatok, kérdések és válaszok, mi vagyunk, ők és én. Vannak vágyaink, különbözőek.
Midlife krízis, mondta a fiam, a középkorúaké. Megragad bennem szó, kísért napokig. Elég sematikusan hangzik ez is. Talán valósága is van, nem tudom. Talán nem is fontos. Az adott helyen és időben megélt pillanat tartalma személyre szabott, kívülállóként aligha értékelhető. Újabb példája a nem általánosíthatónak. Elégedetté tesz a gondolat, mosolyra áll az elmém. A gyomot nem fogom kiszedni, a sémákat sem követni. Akkor sem, ha krízis a neve, közlöm Anettel, és adok még egy adag magot neki. És a lakást rövidesen át fogom rendezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése